2013. március 22., péntek

Március 22.



Beáta napja.
Latin eredetű név, Szűz Máris Boldogságos melléknevéből származik. Jelentése: boldog.
1992 – A víz világnapja.
2008 – Nagyszombat.
Este körmenetekkel emlékezik meg a keresztény világ arról, hogy Jézus harmadnap, azaz húsvétvasárnap hajnalán feltámadt halottaiból.
A Húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe a keresztény egyházak legrégibb, a zsidó pészahra visszavezethető ünnepe.
1457 – Megjelent az első nyomtatott könyv, a Gutenberg-biblia.
1599 – Antwerpenben megszületett Sir Anthonis van Dyck flamand festő, aki Pieter Pauwel Rubensszel a barokk festészet legjelentősebb képviselője volt.
1832 – Meghalt Johann Wolfgang von Goethe német költő, író. Legismertebb műve a Faust.
1886 – Budapesten megszületett Darányi Kálmán, aki 1936-tól 1938-ig Magyarország miniszterelnöke volt.
1895 – Először mutatta be válogatott közönségének Auguste és Louis Lumiére a mozgóképet.
1903 – Víz nélkül maradt a Niagara-vízesés.
1937 – Megszületett Angelo Badalamenti zeneszerző, aki számos film zenéjét alkotta (Kék bársony, Veszett a világ, Twin Peaks, A titkárnő).
1951 – Salzburgban meghalt Almásy László Ede autóversenyző, pilóta, Afrika-kutató, felfedező.


Március 22. – A víz világnapja.
Az ENSZ 47. Közgyűlése az 1992-es dublini környezetvédelmi világkonferencia javaslatára döntött a megtartásáról, így 1994 óta emlékezünk meg e természeti kincsünkről, amely semmivel nem helyettesíthető.
A Föld vízkészletének kevesebb mint három százaléka édesvíz, s ennek is csak tizede vehető közvetlenül igénybe, a többi sarki jégsapkákba, gleccserekbe zárva található. Az édesvízkészletek kiaknázhatósága és minőségének megőrzése hosszú távon széles nemzetközi együttműködést igényel.
A Földön több mint egymilliárd ember nem jut egészséges és elegendő ivóvízhez, az Egészségügyi Világszervezet, a WHO becslése szerint a fejlődő országokban valamennyi betegség 80 százaléka és évente kétmillió idő előtti halál a szennyezett vízre vezethető vissza. Az Európai Unió valamennyi víz (folyó, tó, part menti víz) jó minőségének elérését tűzte ki célul 2015-re, de a tagországok - eltérő mértékben - elmaradnak a víztisztasági célkitűzések teljesítésében. Magyarország gazdag ugyan vízben, ám így is 1,2-1,5 millió ember él olyan településen, ahol arzénnel szennyezett az ivóvíz. Az előírások szerint az ivóvíz arzéntartalmát literenkénti 10 mikrogramm határérték alá kell vinni, a korábban engedélyezett literenkénti 20 mikrogramm helyett. Magyarország az uniós csatlakozás során több haladékot kapott, először 2006 decemberéig majd 2009 végéig, végül 2012. december 25-ig, hogy teljesítse az ivóvíz arzéntartalmára megszabott európai uniós határértékeket. 2013. január elseje óta - a kormány határozata alapján - az ivóvíz kiszállításának kiváltásához szükséges konténeres szűrőberendezések gyártását és telepítését a Magyar Honvédség segíti egy magyar szabadalom alapján, saját gyártású víztisztító berendezéssel.
Az ENSZ Közgyűlése a 2005-2015 közötti időszakot a "Víz az életért" cselekvés nemzetközi évtizedének nyilvánította, célul tűzve ki, hogy a tiszta vizet nélkülözők több mint fele rendes ivóvízhez juthasson. Az ENSZ a 2013-as évet a vízügyi együttműködés nemzetközi évének nyilvánította.
Magyarország idén októberében az ENSZ tagállamainak, intézményeinek és valamennyi érintett gazdasági és társadalmi szereplő részvételével szervez nemzetközi víz- konferenciát. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése