2013. március 14., csütörtök

Temerini és csúrogi látogatáson volt Ékes Ilona



Vajdaságban járt Ékes Ilona magyarországi országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának, valamint az Emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának tagja. Útja során találkozott a „temerini hetek”-ként ismert magyar fiatalokat képviselő ügyvédekkel, illetve az egyik előzetes letartóztatásban lévő fiatal szüleivel. Megállapította, hogy aggályos és elfogadhatatlan, hogy a büntetőeljárás alapjául szolgáló verekedés szerb nemzetiségű résztvevői szabadlábon, míg a magyar nemzetiségűek több, mint 5 hónapja vizsgálati fogságban vannak. Különösen értehetetlen, hogy a verekedés helyszínén jelen nem lévő magyar fiatalembert is fogva tartják, áll a képviselő látogatása kapcsán kiadott sajtónyilatkozatában.
Ékes Ilona fejet hajtott az 1944/45-ös magyar áldozatok csúrogi emlékhelyénél, ahol szomorúan és csalódottan tapasztalta, hogy a helyzet nem változott. Az egykori tömegsír helyét szeméttenger borítja és nyoma sincs a tervezett emlékhely kialakításának, jegyzi meg a közlemény.
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/15106/Temerini-es-csurogi-latogatason-volt-Ekes-Ilona.html, 2013. március 13. [21:14]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése