2013. május 30., csütörtök

A jogvédő sem érti



Miért ne kell(ene) többnyelvű bélyegző a nagybecskereki Kultúrközpontban?


A nagybecskereki jogvédő 2009. óta próbálja érvényesíteni a többnyelvűséget a helybeli közvállalatokban, közintézményekben és a városi közigazgatásban. Tekintettel arra, hogy a szerb nyelv mellett a város statútuma szerint hivatalos használatban van a magyar, a román és a szlovák nyelv is, első lépésként arra utasították a város fennhatósága alá tartozó közintézményeket, hogy székházukra helyezzék ki a többnyelvű táblát és az egynyelvű bélyegzőket cseréljék négynyelvűekre. Ez a folyamat elindult, de döcögve halad, egyes közintézményeknek ugyanis négy év sem volt elég ahhoz, hogy teljesítsék törvényes kötelességüket.

Traian Pancarichan: Négy év kellet a többnyelvű táblákhoz (Fotó: Kecskés István)

– A napokban megkezdtük a közvállalatok körbejárását, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy ki mennyire teljesített. Ellátogattunk a Kultúrközpontba is, amely bejáratán immár ott áll a többnyelvű felirat. De a bélyegzőt nem változtatták meg, és az igazgató szavai szerint ezt nem is szándékozzák többnyelvűre cserélni. A tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkárságtól kapott átiratra hivatkozott, amelyben az áll, hogy „mivel az intézmény nem végez törvény által ráruházott közfeladatot, ezért nem köteles a bélyegző szövegét a székhelyükön hivatalos használatban levő nyelveken is kiírni”. Megvallom, többször elolvastuk az átiratot, hogy biztosak legyünk abban, hogy jól értelmeztük-e a tartalmát. Nem értjük, hogy írhatja felül a törvényt egy közigazgatási szerv. Az átiraton egyébként nem a titkár aláírása szerepel, ezért is reméljük, hogy tisztázódik az eset – mondja Traian Pancarichan nagybecskereki polgári jogvédő-helyettes.
Nagybecskereken kilenc éve működik a polgári jogvédő (jelenleg már négyen végzik ezt a feladatot), de a jogok érvényesítése terén még sok a tennivaló. Egyrészt, mert egyetlen hatalom sem szereti, ha ellenőrzik a munkáját, másrészt pedig azért, mert a polgárok többsége ma nem ismeri ennek az intézménynek a feladatkörét. A gyakorlat arról is tanúskodik, hogy esetenként a bíróság sem ismeri fel a diszkriminációt. Nyilván a polgárok többsége szeretné, hogy jogai maradéktalanul érvényesüljenek, de a konkrét lépésekre csak kevesen szánják el magukat. Ezt a viszonyulás érződött a kedd esti nagybecskereki fórumon is, amelyen a négy jogvédőt hét (!) polgár jött el meghallgatni.

K. I.
Magyar Szó, 2013. május 30., 5. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése