2013. június 27., csütörtök

Bocsánatkérés és megbocsátás




     Nikolić szerb elnök megkoszorúzza a csúrogi emlékművet


A szerb és a magyar köztársasági elnök 2013. június 26-i közös csúrogi főhajtása a második világháború magyar és a szerb ártatlan áldozatai emléke előtt szimbolikus történelmi megbékélést jelent a két nép között. Nagyon hosszú időnek, majdnem hetven évnek kellett elmúlnia ahhoz, hogy a vezető szerb politikusok is belássák: nehéz lesz az 1944/45-ös magyarellenes megtorlások további, a kapcsolatokat is terhelő elhallgatásával – az unió felé igyekezve – túllépni ezen a terhes örökségen úgy, hogy ne vetne árnyékot a két ország további viszonyára.
Fodor István: Bocsánatkérés és megbocsátás (részlet). Magyar Szó, 2013. június 27., 1. 




A SZERB KÖZTÁRSASÁG KÉPVISELŐHÁZÁNAK NYILATKOZATA

–        A Szerb Köztársaság Alkotmányából kiindulva, amely szerint az emberi élet és méltóság mindenek
      felett álló,
–    Tudatában annak, hogy a második világháborút követően az állami szervek a kollektív felelősség
      elvén alapuló egyes döntéseikkel a Szerb Köztársaság bizonyos számú polgára ellen igazságtalanságot
      követtek el,
–        Tiszteletben tartva a Szerb Köztársaság polgárainak azon érdekét, hogy a második világháború és az azt követő időszak eseményeivel kapcsolatban kerüljön megállapításra a teljes történelmi és büntetőjogi igazság, hogy a bűntettek ne maradjanak büntetlenül, az igazságtalanságok soha ne ismétlődjenek meg, támogatva a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia által létrehozott, a második világháború és az azt követő időszak (1941-1948.) vajdasági polgári áldozatainak feltárását végző akadémiaközi bizottság munkáját és elismerve annak eredményeit1, a szerb és a magyar nép közös történelme ezen tragikus fejezete lezárásának céljával,
–        Meggyőződve arról, hogy a tolerancia szellemének és egymás megbecsülésének erősítése a Szerb Köztársaság valamennyi polgárának érdeke,
a Szerb Köztársaság Alkotmánya 99. szakasza (1) bekezdésének 7. pontja és a Képviselőházról szóló törvény (a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye 9/10. szám) 8. szakaszának (1) bekezdése alapján,
 a Szerb Köztársaság Képviselőháza a 2013. június 21-én megtartott hatodik rendkívüli ülésén elfogadta

A vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett aktusoknak a Szerb Köztársaság Képviselőháza által történő elítéléséről szóló

NYILATKOZATÁT
1.   A Szerb Köztársaság Képviselőháza a legerélyesebben elítéli a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett azon aktusokat, amelyekkel meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak.
2. A Szerb Köztársaság Képviselőháza a legerélyesebben elítéli a Megszállók és Segítőik Bűntetteinek Feltárását Végző Bizottság 1945. január 22-ei határozatát, amellyel a Zsablyai Járáshoz tartozó Csúrog Község lakosait nemzeti hovatartozásuk alapján nyilvánították háborús bűnösnek, továbbá az 1945. március 26-ai határozatát, amellyel a Titeli Járáshoz tartozó Mozsor lakosait nyilvánították nemzeti hovatartozásuk alapján háborús bűnösnek, nem megkérdőjelezve azon személyek egyénileg megállapított felelősségét, akiknek a bűnössége bizonyított.
A Szerb Köztársaság Képviselőháza a legerélyesebben elítéli az állami szervek azon aktusait is, amelyeket a Zablyai Község lakosaival szemben hoztak meg nemzeti hovatartozásuk alapján, a Csúrog Község lakosaira vonatkozó, 1945. január 22-ei határozat analógia útján történő alkalmazásával.
3.   A Szerb Köztársaság Képviselőháza meggyőződését fejezi ki, hogy a kollektív felelősség alól való mentesítés, amellyel – az egykori állami szervek döntései útján – egyes nemzeti közösségeket sújtottak a második világháború után a Vajdaságban, a tolerancia szellemének és a nemzeti közösségek, valamint a Szerb
Köztársaság valamennyi polgára közötti megbecsülés erősítésnek az érdekei szolgálja.
4. A Szerb Köztársaság Képviselőháza elítéli a többi ártatlan áldozat ellen elkövetett gaztetteket is a második világháború alatt és után Vajdaság területén2.  
5.   A Szerb Köztársaság Képviselőháza síkra száll az ártatlanul elítéltek és ártatlan áldozatok teljes körű rehabilitációjáért, nem megkérdőjelezve azon személyek egyénileg megállapított felelősségét, akiknek a bűnössége független bíróság előtt, törvényes eljárásban került vagy kerül bizonyításra.
6.   A Szerb Köztársaság Képviselőháza kifejezi a Szerb Köztársaság készségét arra, hogy folytassa a demokrácia, valamint az emberi és kisebbségi jogok és polgári szabadságok fejlesztésének folyamatát, továbbá felszólít valamennyi állami szervet és polgárt, hogy teljes mértékben járuljanak hozzá a polgári egyenrangúságon, valamint az emberi és kisebbségi jogok és szabadságok maradéktalan tiszteletben tartásán alapuló közös élet feltételeink megteremtéséhez és erősítéséhez.
7.   Jelen nyilatkozat a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyében kerül közzétételre.

SZK szám 28
Belgrád, 2013. junius 21.
A SZERB KÖZTÁRSASÁG KÉPVISELŐHÁZA
                                                                                  ELNÖK
                                                                       mgr. Nebojša Stefanović

Forrás: http://pannonrtv.com/web/?p=67050, 2013. június 20.
1 Az eredeti szövegben a „ceneći rezultate” szavak szerepelnek, aminek a pontosabb fordítása az „értékelve annak munkáját”.  
2 Ennek a pontnak a fordítása Borislav Stefanović, a Demokrata Párt frakcióvezetőjének, a nyilatkozatot módosító indítvány beterjesztője felszólalásának figyelembevételével történt. (P. E.: Hetven éve várta a vajdasági Magyarság, Magyar Szó, 2013. június 22., 5.)
A magyar fordítást az eredeti szöveggel összehasonlította és kiegészítette: Bozóki Antal



Deklaracija Narodne skupštine Republike Srbije

    Polazeći od Ustava Republike Srbije po kojem su ljudski život i dostojanstvo neprikosnoveni,
    Svesna činjenice da je nakon završetka Drugog svetskog rata pojedinim odlukama državnih organa zasnovanim na principu kolektivne odgovornosti prema određenom broju građana Republike Srbije učinjena nepravda,
    Uvažavajući interes građana Republike Srbije da se utvrdi puna istorijska i krivičnopravna istina o događajima tokom i nakon završetka Drugog svetskog rata, da zločini ne ostanu nekažnjeni i da se nepravda nikada više ne ponovi, i podržavajući rad i ceneći rezultate Međuakademijske komisije Srpske akademije nauka i umetnosti i Mađarske akademije nauka o utvrđivanju civilnih žrtava u Vojvodini tokom i posle Drugog svetskog rata (1941–1948. godine), sa željom da se zatvori tragično poglavlje zajedničke prošlosti Srba i Mađara,
    Uverena da je unapređivanje duha tolerancije i međusobnog poštovanja u najboljem interesu svih građana Republike Srbije,
Na osnovu člana 99. stav 1. tačka 7. Ustava Republike Srbije i člana 8. stav 1. Zakona o Narodnoj skupštini (Službeni glasnik RS”, broj 9/10),
Narodna skupština Republike Srbije, na  sednici Šestog vanrednog zasedanja u 2013. godini, održanoj  21. juna 2013. godine, donela je 

DEKLARACIJU
Narodne skupštine Republike Srbije o osudi akata protiv civilnog mađarskog stanovništva u Vojvodini počinjenih 1944–1945. godine

1.   Narodna skupština Republike Srbije najoštrije osuđuje akte protiv civilnog mađarskog stanovništva u Vojvodini počinjene 1944–1945. godine kojima su određena lica, iz nacionalnih razloga, lišena života, slobode ili drugih prava, bez sudske ili administrativne odluke.
2.   Narodna skupština Republike Srbije najoštrije osuđuje odluke Komisije za utvrđivanje zločina okupatora i njihovih pomagača u Vojvodini kojima su proglašeni ratnim zločincima po osnovu nacionalne pripadnosti stanovnici opštine Čurug, sreza žabaljskog u Vojvodini, 22. januara 1945. godine, i po osnovu nacionalne pripadnosti stanovnici opštine Mošorin, sreza titelskog u Vojvodini, 26. marta 1945. godine, ne dovodeći u pitanje individualno utvrđenu odgovornost onih lica čija krivica je dokazana.
Narodna skupština Republike Srbije najoštrije osuđuje i akte državnih organa po osnovu nacionalne pripadnosti prema stanovnicima opštine Žabalj, donete analognom primenom odluke od 22. januara 1945. godine, koja se odnosi na stanovnike opštine Čurug.
3.   Narodna skupština Republike Srbije izražava svoje uverenje da je oslobađanje od kolektivne odgovornosti koja je nakon Drugog svetskog rata nametnuta pojedinim nacionalnim zajednicama u Vojvodini odlukama tadašnjih državnih organa u interesu razvoja duha tolerancije i međusobnog uvažavanja nacionalnih zajednica i svih građana koji žive u Republici Srbiji.
4.   Narodna skupština Republike Srbije osuđuje i stradanja svih ostalih nevinih žrtava, tokom i nakon Drugog svetskog rata, na području Vojvodine.
5.   Narodna skupština Republike Srbije zalaže se za punu rehabilitaciju svih nevino optuženih i nevino stradalih, ne dovodeći u pitanje individualno utvrđenu odgovornost onih lica čija krivica je dokazana ili se dokaže pred nezavisnim sudovima i u zakonito sprovedenom postupku.
6.   Narodna skupština Republike Srbije izražava punu spremnost Republike Srbije da nastavi proces razvoja demokratije i poštovanja ljudskih i manjinskih prava i građanskih sloboda, i poziva sve državne organe i građane da daju puni doprinos stvaranju i jačanju uslova za zajednički život zasnovan na ravnopravnosti građana i punom poštovanju ljudskih i manjinskih prava i sloboda.
7.   Ovu deklaraciju objaviti u „Službenom glasniku Republike Srbije.

RS broj  28
U Beogradu, 21. juna 2013. godine
                                                NARODNA SKUPŠTINA REPUBLIKE SRBIJE
                                                                             PREDSEDNIK
                                                                        mr Nebojša Stefanović

Forrás: http://www.parlament.gov.rs/akti/ostala-akta/doneta-akta/doneta-akta.1039.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése