2013. július 3., szerda

JOGI KAR, ÚJVIDÉK


Csak szerbül lehetett felvételizni

Idén mintegy 10 magyar nevű, feltehetőleg magyar nemzetiségű fiatal került be a térítésmentes kategóriába




Az újvidéki Jogi Kar idén csak szerb nyelven bonyolította le a felvételi vizsgát. A tartományi illetékes szerveknek idejekorán, május 1-éig jelezte, hogy nincs megfelelő szakkádere a magyar nyelvű felvételizés lebonyolításához, és ennek jegyében járt el. Mint ismeretes, tavaly nézeteltérés történt, aminek a felvételiző fiatalok látták a kárát, mert egyetlen magyar jelentkező sem jutott be a költségvetés terhére tanuló hallgatók közé. A kar titkárságán úgy tudják, idén jelentkezéskor nem kért senki más nyelvű felvételi vizsgát, mint amit meghirdettek, azaz mindenki szerb nyelvű teszteket töltött ki. A kar mindenesetre a tavalyi eseten okulva idén az anyanyelv helyett történelmi alapismeretekből és alkotmányjogból felvételiztette a fiatalokat. A titkárságon szerzett információk szerint nem végleges eredmények híján is megmutatkozik, hogy a felvételizők általánosságban sokkal jobb teljesítményt mutattak fel, mint egy évvel ezelőtt. A felvételin legalább 100-an értek el maximális 60 pontot. A karok nem ellenőrizhetik a jelentkezők nemzeti hovatartozását, ám a kar honlapján közzétett előzetes ranglista azt bizonyítja, hogy idén mintegy 10 magyar nevű, feltehetőleg magyar nemzetiségű fiatal került be a térítésmentes kategóriába, azaz tanulhat állami költségen a Jogi Karon.

N-a

Magyar Szó, 2013. július 3., 7. o. 



A tavalyi jogi felvételi körüli bonyodalom elmaradt – Mivel most nem is kérték a magyar nyelvű felvételiztetést

Emlékezetes, hogy tavaly ilyenkor nagy felháborodást váltott ki, hogy az újvidéki Jogi Kar (a korábbi gyakorlattól eltérően) szerb nyelvű irodalomból szervezte a felvételiztetést, még a magyar diákoknak is. Akkor az MNT és a Kar egymásra mutogattak. Idén azonban ez a bonyodalom nem történt meg. Nem azért, mert most minden klappolt volna, hanem, mert állítólag senki sem kérte a magyar nyelven történő felvételizés lehetőségét, illetve a Jogi Kar időben jelezte is, hogy megfelelő kádere sem lenne annak megszervezésére. 
Anyanyelvű irodalom helyett most történelmi alapismeretekből és alkotmányjogból tett minden jelentkező felvételi vizsgát. Mintegy százan érték el a maximális pontszámot. Az állami költségvetésre bejutott diákok közül tíznek van magyar neve, vagyis nagyjából ennyi délvidéki magyar kezdheti meg a jogi tanulmányait Újvidéken.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése