2013. augusztus 9., péntek

Augusztus 9.



Emőd napja.
Régi magyar személynév. A régi emik (szopik) ige származékának, az emő (szopó) szónak a –d kicsinyítőképzős alapja. Jelentése: kis csecsemő. 
350 – (Nagy) Szent Izsák, az önálló örmény egyház megteremtőjének ünnepe.
1173 – Elkezdődött a pisai torony építése, amit nem terveztek ferdére.
1619 – Jamestownban a virginiai angol telepesek képviselői megalkották az Újvilág első törvényhozó gyűlését, amelyen határozatot hoztak többek között, az adó- és közügyekről, az erkölcsről és a dohány árának megállapításáról.
1896 – Megszületett Jean Piaget svájci pszichológus, polihisztor, fő témája az ember értelmi fejlődésének vizsgálata.
1910 – A. J. Fisher szabadalmaztatta az elektromos mosógépet.
1918 – Megszületett Robert Aldrich amerikai filmrendező (A piszkos tizenkettő, Mi történt Baby Jane-nel?, Tíz másodperc a pokolban).
1927 – Megszületett Daniel Keyes amreikai író, világhírű regényéből (Virágot Algernonnak) nagy sikerű film is készült.
1945 – Az Egyesült Államok atombombát dobott Nagaszakira, három nappal a hirosimai támadás után. A bombázásnak körülbelül 74 ezer halálos áldozata volt.
1949 – Megszületett Faragó Laura énekes (Szivárvány havasán, Júlia szép leány, A magyar dal évszázadaiból).
1953 – Budapesten megszületett Delhusa Gjon énekes, zeneszerző és szövegíró.


A világ őslakosainak nemzetközi napját augusztus 9-én tartják, mert 1982-ben ezen a napon ült össze először az ENSZ őslakos népekkel foglalkozó munkacsoportja.

Az ENSZ Közgyűlése 1993. december 21-én New Yorkban határozatban hirdette meg a világ őslakos népeinek nemzetközi évtizedét, amely 1994. december 10-én kezdődött. A határozat kimondta, hogy az évtized keretében évente megtartják A világ őslakos népeinek nemzetközi napját is, amelyet első ízben 1995-ben ünnepeltek. 2004-ben az ENSZ Közgyűlése a 2005 és 2015 közötti időszakra a világ őslakos népeinek második évtizedét hirdette meg "Cselekvés és méltóság" címmel.
Az ENSZ keretében működő Őslakos Ügyek Állandó Fóruma (Permanent Forum on Indigenous Issues), az ENSZ Tájékoztatási Főosztálya (United Nations Department of Public Information) és a Világ Őslakosainak Nemzetközi Évtizede elnevezésű bizottság szervezésében az idén az ENSZ New York-i székházában tartanak ünnepséget "A bennszülött népek által épített szövetségek, szerződések, megállapodások és más konstruktív együttműködési lehetőségek" címmel.
Az esemény célja, hogy előmozdítsa és védje a világ őslakos népeinek jogait, elismerje eredményeiket és hozzájárulásukat a világ problémáinak megoldásához. A szervezők szerint az őslakosok "élő dokumentumok", akik azt példázzák, hogyan lehet együtt élni tiszteletben tartva egymást egy közös cél érdekében. Az őslakosok ahhoz is hozzájárulnak, hogy olyan társadalomban éljünk, amely odafigyel a környezetére, földjére, természeti erőforrásaira, miközben szellemi, kulturális és történelmi örökségét is megóvja. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése