2013. augusztus 17., szombat

(Más) napló 15.



LESZ-E ISMÉT EMBERI JOGI MINISZTÉRIUM?
A kormányátalakítási széljegyzet

           
            Hónapok óta húzódik a szerb kormány „rekonstruálása”. A civil szervezetek Emberi Jogok és a Demokrácia Háza nevű hálózata1 követelte Ivica Dačić kormánytól, hogy „a minisztériumokról szóló új törvény meghozatalakor vitassa meg a több mint 100 civil szervezetnek, a nemzeti tanácsoknak és a menekült szervezeteknek az Emberi Jogi Minisztérium alakítására tett 2012. májusi követelését”.

Sokasodó problémák
            – Egy évvel az után, hogy elutasításra került az Emberi Jogi Minisztérium alakításának követelése, a helyzet ezen a területen nem javul. Az emberi jogi szervezetek jelentése szerint továbbra is folyik a veszélyeztetett csoportok megkülönböztetése, fennáll a gyűlöletbeszéd büntetlensége, léteznek a nemzetek közötti problémák és lehetséges viszályok kialakulása Szerbia déli részén és Sandžakban, mind kifejezettebb a menedékjogot kérők problémája és a menekültek helyzetének megoldatlansága, valamint a gazdasági és szociális jogok drasztikus veszélyeztetettsége – olvasható a hálózat levelében.
             A nem kormányzati szervezetek és egyesületek emlékeztetik a kormányt arra is, hogy „az emberi jogok védelmével foglalkozó független intézmények jelentései a felgyülemlett problémákról számolnak be, amelyek megoldásával nem foglalkoznak módszeresen”. – Szerbia az Emberi Jogok Európai Bíróságához intézet beadványok száma tekintetében az élen áll, az Alkotmánybíróság pedig felhívta a figyelmet az alkotmányos panaszok számának drámai növekedésére, ami az intézmény munkájának megbénításával fenyeget – figyelmeztetnek a követelés aláírói.2  
            Az elvárások ellenére „minimális annak az esélye, hogy az Emberi- és Kisebbségi Jogi Hivatal, a mostani kormányátalakítás keretében minisztériummá alakuljon át, mivel az „átformázás” folyamatában Ivica Dačić miniszterelnök kormányában, az egyes reszortok kettéválasztása miatt, vélhetően megnövekszik a minisztériumok száma” – tudta meg a Danas c. belgrádi napilap.3
Volt-nincs minisztérium
Az Emberi Jogi és Kisebbségügyi Minisztérium 2008. július 7-i létrehozásával (a Mirko Cvetković vezette kormány ideje alatt) a civil szervezetek többéves követelése, valósult meg, hogy a soknemzetiségű Szerbiában – politikai történelmében először – külön minisztérium foglalkozzon a kisebbségek helyzetével és jogainak érvényesítésével.
A szerb kormány 2011. március 14-i átalakításával a minisztérium megszűnt és az emberi és nemzeti kisebbségi ügyek irányítása az újonnan alakult Emberi- és Kisebbségügyi, Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztériumhoz került.
A 2012. május 6-i választások után ez a minisztérium is megszűnt és helyébe Ivica Dačić kormánya (a 2012. augusztus 2-i rendelettel) Emberi- és Kisebbségi Jogi Hivatalt alakított.
            A Hivatal munkájáról eltérőek a vélemények. Az emberi jogi hálózat véleménye szerint, „eddigi munkájában jelentős eredményeket ért el, különösen a diszkrimináció ellen küzdelem stratégiájának elkészítésében, de továbbra is fennállnak a törvényes korlátok, amelyek jelentősen szűkítik a tevékenységét”.4
            Más vélemények szerint a Hivatal szinte alig volt jelen a közéletben és – főleg – nem hallatta hangját az emberi, de (különösen) a nemzeti kisebbségi jogok megvalósítása terén, sem ezeknek a jogoknak a megsértése eseteiben.    
            Az Emberi Jogi és Kisebbségügyi Minisztérium esetleges visszaállításával ezen a területen nagyobb eredményeket lehetne elérni – tekintettel a minisztérium nagyobb hatáskörére –, amelyekre különösen szükség lesz az európai csatlakozási tárgyalások folyamán.
Nancy Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa is – a 2013. június 17-i belgrádi látogatása során – támogatta a Hivatal erősítését. Kérdés azonban, hogy a követelések mennyit nyomnak a latban, és hogy Dačić kormányát mennyire érdekli az emberi és a nemzeti kisebbségi jogok fejlesztése? Az eddigi (egyéves) tapasztalatok alapján félő, hogy nem túlságosan.  

Újvidék, 2013. augusztus 17.

Bozóki Antal

__________
2 K. Ž.: Potrebno osnovati ministarstvo za ljudska prava [Szükséges Emberi Jogi Minisztériumot alakítani]. Danas, 2013. 
   augusztus 8., 6.
3 Marija Stojanović: Ministarstvo za ljudska prava neće biti osnovano [Nem alakul Emberi Jogi Minisztérium]. Danas, 2013. 
   augusztus 13., 2.
4 Lásd a 2-es és a 3-as alatti írást.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése