2013. október 5., szombat

A délvidéki magyarok helyzetével izzasztották Nikolićot az Európa Tanács közgyűlésén

http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/Bencsik/et_1.jpgTomislav Nikolić szerb elnök volt a vendégszónok csütörtökön az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésén. Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő felvetésére Nikolić azt mondta, hogy nincs miért aggódniuk a délvidéki magyaroknak.
Az ET-székház épülete előtt ezt megelőzően magyarok, elzásziak és franciák közös demonstráción követelték a délvidéki magyarellenes erőszak megszüntetését, valamint a területi autonómia megadását az ott élő magyaroknak. A tüntetők szerint ugyanis nagyon is van miért aggódniuk, ezt pedig a folyamatos magyarellenes kilengések és jogfosztások is bizonyítják.  
Nikolić átfogó beszédben vázolta országa politikáját, majd beszéde után képviselői kérdésekre válaszolt. Gaudi a délvidéki magyarok ügyét vetette fel, mire a szerb elnök azt felelete, hogy a délvidéki magyaroknak nincs miért aggódniuk, senki nincs közülük veszélyben. Nikolić emlékeztetett arra, hogy június végén "lezártak egy fejezetet", amikor a délvidéki Csúrogon Áder János magyar köztársasági elnökkel együtt, a szerb-magyar történelmi megbékélés jegyében, a II. világháborúban ártatlanul megölt magyar, illetve szerb áldozatok vesztőhelyén rótták le kegyeletüket.
Azonban a kormányfő arról nem beszélt, hogy Áderrel ellentétben ő nem ejtette ki a száján a bocsánat szót, csupán csak a gyilkosságok tényét ítélte el. A csúrogi emlékhelyet azóta számos alkalommal megrongálták már, amely ellen semmilyen intézkedést sem tett a szerb belügy. Míg a szerbiai parlament az ígéretekkel ellenben a mai napig nem helyezte hatályon kívül a csúrogi, mozsori és zsablyai magyarokat kollektív bűnösként megbélyegző rendeleteket, így azok máig hatályosak.
Mi az, hogy nincsenek jogok, hiszen Pásztor István kormányoz!    
Nikolić a Szerbiában élő magyarok széles jogaira a Vajdasági Magyar Szövetség példáját hozta fel, amely párt számos községben képzi már a Szerb Haladó Párt koalíciós partnerét.
nikolic-pastor001Mint mondta a VMSZ kormányon van Vajdaságban, Pásztor István pedig a vajdasági képviselőház elnöke, ez is jól mutatja, hogy a magyarok úgy élnek Szerbiában, mint Marci Hevesen. A VMSZ-nek még arra is megvolt a lehetősége, hogy belépjen a szerb kormányba, de ezzel nem akart élni - mondta a szerb államfő. Szerinte a Délvidéken a dolgok előre haladnak, és az ottani magyarok ugyanolyan - szegényes - életkörülmények között élnek, mint a szerbek. Azt javasolta, hogy aki javítani akar helyzetükön, az hozzon a térségbe több beruházást, fejlessze az üzleti életet. A délvidéki magyarokat arra buzdította, hogy bátran lépjenek be a szerb rendőrség és katonaság soraiba, és hangsúlyozta, hogy a magyarok bármilyen hatóságba integrálódhatnak.   
Nikolić kijelentései erősen összecsengenek Pásztor István nyilatkozatával is, aki egyenesen "kártékonynak" nevezte a magyar érdekképviseleti csoport helytállását.
Gaudi erről az MTI-nek telefonon úgy nyilatkozott, hogy Nikolić kijelentései nem helytállóak, a délvidéki magyarok körében az átlagosnál nagyobb a munkanélküliség, a rendészeti szerveknél kemény szűrést alkalmaznak, és az elmúlt tíz évben mintegy 40 ezer magyar "tűnt el", tehát jelentős a népességfogyás.
Délvidéki siker Strasbourgban
A jobbikos országgyűlési képviselő szerint az elmúlt négy napon áttörést értek el abban, hogy tudatosítsák az ET-ben a délvidéki magyarokkal kapcsolatos problémákat.
különböző képviselőkkel folytatott megbeszéléseken túl hétfőn közmeghallgatást, csütörtökön pedig nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak Strasbourgban. Gaudi mellett mindkét rendezvényen részt vett László Bálint, a Magyar Remény Mozgalom vezetője, valamint Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke. A közmeghallgatáson ott volt még Bozóki Antal, a délvidéki magyarok jogvédelmével foglalkozó Árgus Egyesület elnöke, a sajtótájékoztatón pedig Kiss Ervin, a Jobbik délvidéki szervezője.
megbeszeles-et
Nemzetközi sajtótájékoztató a Szerbiában élő magyarok autonómia törekvéseiről
Gaudi-Nagy Tamás kiemelte, hogy Szerbia kettős mércét alkalmaz: a koszovói szerbeknek területi autonómiát igényel, ugyanakkor megtagadja azt a délvidéki magyaroktól. A jobbikos országgyűlési képviselő arra is kitért az MTI-nek adott nyilatkozatában, hogy Szerbiának nem szabad megengedni az EU-csatlakozást, amíg nem teljesíti a magyar igényeket.
Gaudi közlése szerint a csütörtöki demonstráción összességében mintegy harminc-negyvenen vettek részt. Ő maga - tette hozzá - átadta az ET-székházban Tomislav Nikolićnak a délvidéki magyarok helyzetéről készített négyoldalas szórólapjukat, valamint azt a dokumentumfilmet, amely - mint mondta - a magyarellenes megfélemlítést mutatja be.
(MTI nyomán)
Haraszthy Ágoston 
DélHír portál: http://www.delhir.com/cimlap/friss-hireink/14764-a-delvideki-magyarok-helyzetevel-izzasztottak-nikoliot-az-europa-tanacs-koezgylesen  2013. október 03. csütörtök, 18:57 
Kapcsolódó:


A Jobbik visszautasítja Pásztor István nyilatkozatát

2013. október 03., 12:19

Komoly áttörést hozott Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő, valamint a Magyar Remény Mozgalom (MRM) és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) strasbourgi missziója, miután eddig nem tapasztalt mértékben sikerült tárgyilagos tájékoztatást adni az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlési képviselőinek és az ET meghatározó személyiségeinek a délvidéki magyar közösség valós helyzetéről. Részletes beszámolót kapott – sok mindenki más mellett – Nils Muižnieks, az ET emberi jogi főbiztosa, Pedro Agramunt, az Európai Néppárt parlamenti csoportjának frakcióvezetője, Alekszej Puskov, az Orosz Föderáció ET delegációjának vezetője és David Davis, a Brit Alsóház walesi képviselője is.
A Jobbik, az MRM és az MPSZ célja a délvidéki magyarság nemzetközi fórumokon eddig elhallgatott problémáinak bemutatása és partnerek szerzése annak érdekében, hogy ezen elszakított nemzetrészünk is kivívhassa területi autonómiáját. Az együttműködő szervezetek fontos feladatuknak érzik, hogy a délvidéki magyarok minden rendezetlen ügye – különösen a magyarellenes atrocitások megszüntetése, diszkriminatív jogszabályok eltörlése, számaránynak megfelelő részvétel a foglalkoztatásban és a közügyekben – a további drasztikus népességfogyás megakadályozása érdekében megnyugtató módon mielőbb megoldódjon.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom visszautasítja Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a Kossuth Rádió Határok nélkül című szerdai műsorában tett nyilatkozatát. A pártelnök Gaudi-Nagy Tamás, László Bálint, Rácz Szabó László és Bozóki Antal akciójáról kijelentette, a délvidéki magyarság helyzete kapcsán általuk elmondottak „messze elrugaszkodottak a realitástól”, strasbourgi tevékenységükkel pedig „több kárt csinálnak, mint hasznot”. Pásztor szerint a VMSZ jelenléte folyamatos Brüsszelben és Strasbourgban, ennek eredményeiről azonban nem tudott beszámolni. A Jobbik számára elfogadhatatlan, hogy a VMSZ elnöke egyetlen tényt sem tudott felhozni állításainak igazolására. Nem tudunk arról, hogy az elmúlt hat évben a párt képviselője, Kovács Elvira az Európa Tanácsban nyilvános rendezvényen ismertette volna a délvidéki magyarság problémáit. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Pásztor István nyíltan szembe helyezkedett egy jó szándékú és hatékony kezdeményezéssel. Ugyanakkor bízunk benne, hogy a VMSZ – az elért eredményekre tekintettel – képes lesz álláspontjának felülvizsgálatára.
A Jobbik szerint Szerbia közelgő EU-csatlakozása során Magyarországnak komoly lehetősége lenne nemzeti érdekeit érvényesíteni. Félő azonban, hogy a jelenlegi akciótól szintén elhatárolódó Fidesz a délvidéki magyarság kapcsán hasonló árulást fog elkövetni, mint tette azt Erdély magyarjaival a román uniós csatlakozás feltétel nélküli támogatásakor.
Budapest, 2013. október 3.
Szávay István
Országgyűlési képviselő,
Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke
 http://jobbik.hu/hireink/jobbik-visszautasitja-pasztor-istvan-nyilatkozatat


Pásztor szerint minden káros, amit nem a VMSZ tesz a délvidéki magyarságért

pastor-dilas-bojanPásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a Kossuth Rádió, Határok nélkül című műsorának nyilatkozva kijelentette, hogy kártékonynak ítéli a délvidéki és anyaországi képviselők délvidéki magyarságért fellépő strasbourgi akcióit.
Mint ismeretes az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének őszi ülésszakán a Magyar Remény Mozgalom vezetője, László Bálint, a Magyar Polgári Szövetség elnöke, Rácz Szabó László, a délvidéki magyarok jogvédelmével foglalkozó Árgus Egyesület elnöke, Bozóki Antal, valamint Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, az ET magyar delegációjának tagja több félszólalást, prezentációt, vetítést tartott, valamint közmeghallgatáson vettek részt és dokumentumokat tártak az ET képviselők el.
Bemutatták a délvidéki magyarokat érő jogsértéseket, kifejezték az igényüket egy olyan szintű területi autonómiára, mint amilyet Szerbia is szavatolni szeretne a Koszovóban élő szerb nemzeti kisebbségnek is. Valamint követelték, hogy Szerbia még az EU csatlakozás megkezdése előtt megnyugtatóan rendezze a délvidéki magyarok helyzetét - ezeket a törekvéseket nevezte Pásztor István, a VMSZ elnöke károsnak.
Mint ahogy azt a közrádiónak elmondta: Szerinte az a kép, amelyet Strasbourgban bemutatnak (vagyis a jogsértések és az egyenlő jogok követelése - a szerk.) a valóságtól távol állnak. Pásztor kifejtette, hogy az ott megfogalmazott mondatok és vélemények messze elrugaszkodottak a a realitástól és ezen akcióikkal több kárt okoznak, mint hasznot a délvidéki magyarságnak, ezért azt javasolja az Európa Tanácsban tevékenykedő magyar pártoknak, hogy tartsanak önvizsgálatot és hagyjanak fel tevékenységükkel.
A VMSZ egészen másképp képzeli el a Délvidék érdekképviseletét:
Néhány hete Pásztor István is felszólalt egy európai fórumon, amikor az Európai Parlamentben (EP) a délvidéki helyzetről szóló konferencián határozottan kijelentette "A Vajdaság Szerbia elválaszthatatlan része!".
De az év folyamán újságírói kérdésekre Pásztor azt is elmondta, hogy szerinte nincsenek a Délvidéken magyarverések és olyan esetről sem tud, amikor magyarsága miatt ért valakit bántalmazás.
Éppen ezért nem kell csodálkozni azon sem, hogy amikor Szerbiában tartózkodott  Knut Vollebaek, az EBESZ nemzeti kisebbségügyi biztosa, aki leszögezte, hogy a kisebbségek kérdése nem képez akadályt Szerbia európai útján. De hiszen miért is képezne, hiszen Pásztor szerint is minden rendben.
Aki pedig ezt másképp gondolja az a VMSZ szerint kártékony.
H. Á.
Haraszthy Ágoston 2013. október 02. szerda, 13:51  
DélHír portál: http://www.delhir.com/delvidek/magyarsag-koezelet/14708-pasztor-szerint-minden-karos-amit-nem-a-vmsz-tesz-a-delvideki-magyarsagert
Kapcsolódó:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése