2013. október 6., vasárnap

Autonómia nélkül a vajdasági magyarságnak nincsen esélye a túlélésre

KÖZLEMÉNY A VAJDASÁGI MAGYAR PÁRTOK EGYEZTETŐ TANÁCSKOZÁSÁRÓL


2013. 09. 27-én, Zentán, a Magyar Polgári Szövetség irodájában megtartott tanácskozáson öt magyar politika párt vett részt:
a Magyar Egység Párt,
a Magyar Polgári Szövetség,
a Magyar Remény Mozgalom,
a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége,
és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt.

Bár meghívást kapott, a Vajdasági Magyar Szövetség nem képviseltette magát.


Az öt jelenlévő párt az alábbiakban talált közös nevezőre:

1. Egyre valószínűbb, hogy a közeljövőben eredményesen záródnak az egyeztetések a koszovói szerbek területi autonómiájának létrehozásáról, amelyet nagy erőbevetéssel támogat a szerb kormány, és egyre elfogadhatóbbnak minősít az európai politikum is.
A szerbiai nemzeti tanácsokról szóló törvény nem teszi lehetővé sem a kisebbségi választói névjegyzék demokratikus létrejöttét és manipulációtól mentes kezelését, sem a kisebbségi nemzeti tanácsokat nem ruházza fel tényleges döntéshozatali jogkörökkel, így az MNT nem autonómia.
Pártjaink elérkezettnek látják az időt arra, hogy újból benyújtsák követelésüket a vajdasági magyar perszonális és területi autonómia létrehozására.
Ennek érdekében a pártok közös platformot dolgoznak ki, amelyet bemutatnak a magyar és a szerb kormánynak, valamint a széles közvéleménynek, a civil szervezeteknek.
Meggyőződésünk, hogy autonómia nélkül a vajdasági magyarságnak nincsen esélye a túlélésre.
A cél elérhető, de a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a sikerhez elengedhetetlen az anyaország hatékony támogatása.

2. Az öt magyar párt elítéli azt a politikai kampányt, amely a kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló törvény további gyengítését célozza, hiszen az érvényben lévő jogosultságok sem jelentősek.
Ezzel szemben szorgalmazzuk, hogy a törvénymódosítás során vegyék figyelembe a névjegyzék létrehozására és kezelésére vonatkozó eddigi bírálatokat, ruházzák fel a nemzeti tanácsokat valós döntéshozói jogosítványokkal, és hatékony működésüket szerb költségvetési forrásokból biztosítsák.
Károsnak és antidemokratikusnak tartjuk, hogy teljes titoktartás övezi a törvénymódosítási tervezet folyamatát. Követeljük az egyeztetési folyamat átláthatóságát, a kisebbségi politikai pártok, civilszervezetek és szakértők bevonásával történő széleskörű társadalmi konzultáció megszervezését és az ily módon született pozitív javaslatok beépítését a törvénybe.

3. A közelgő Magyar Nemzeti Tanács választásokkal kapcsolatban elhangzottak olyan javaslatok is, hogy az öt pártnak egységes listát kellene összeállítani. Ugyanakkor kétséges, hogy lesz-e értelme a választásoknak, amennyiben a törvénymódosítás a jelenlegi rossz törvényt még rosszabbá teszik.


4. Az öt magyar párt foglalkozott a küszöbönálló magyarországi választásokkal is.
Támogatjuk, hogy a 2014. évi magyarországi választásokon minél több kettős állampolgársággal rendelkező vajdasági magyar szavazzon, hiszen ezzel alakíthatja az anyaország jövőjét és érvényesítheti saját érdekeit is.
Ugyanakkor határozottan elítéljük a legnagyobb vajdasági magyar párt azon akcióját, hogy házról-házra járva begyűjtse a szavazó magyarok személyes adatait, annak ürügyén, hogy segítenek az űrlapok kitöltésében. Ez az eljárás kompromittálhatja a regisztráció folyamatát, ugyanakkor lehetőséget nyújthat a választások tisztaságát megkérdőjelező magyarországi baloldali rágalmak felerősítéséhez is.
Élünk a gyanúval, hogy az aktivisták kész listák alapján keresik fel az embereket, ami törvénybe ütköző.

A közlemény aláírói:
Rácz Szabó László, Magyar Polgári Szövetség, elnök
László Bálint, Magyar Remény Mozgalom, elnök
Csorba Béla, Vajdasági Magyar Demokrata Párt, elnök
Csonka Áron, Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, elnök
Szmieskó Zoltán, Magyar Egység Párt, elnök

Zenta, 2013. október 1.
http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/2072/Autonomia-nelkul-a-vajdasagi-magyarsagnak-nincsen-eselye-a-tulelesre.html, 2013. október 2. [19:50]


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése