2013. október 18., péntek

(Más) napló 21.

„NEM JOGOSULT”
Milyen ombudsmanra van szükség?

Az újvidéki Sz. Piroska rehabilitálása utáni kárpótlási ügyeiről a (Más) napló 10., 2013. augusztus 2-i és a 14., augusztus 13-i folytatásában írtam.1
Emlékeztetőül: 2012. április elején a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap (RF PIO) tartományi fiókszervezetéhez fordultunk, azzal a szándékkal, hogy Sz. Piroska számára a rehabilitálási törvény egyik rendelkezésével összhangban ismerje el számára a külön szolgálati időt és a törvényben szereplő havi pénzbeli térítést.
Az eljárás a fiókszervezet augusztus 1-jei záradékéval fejeződött be, miszerint
 „tárgyi illetékesség hiányában elvetette Sz. Piroska 2012. április 12-i kérelmét és a 2012. december 28-i sürgetést”.
Az indoklás szerint „a Rehabilitálási Törvény és Nyugdíj- valamint Rokkantbiztosítási Törvény nem rendezik arról, hogy a Rehabilitálási Törvény 22. szakaszában meghatározott külön szolgálati évekkel kapcsolatban melyik szerv illetékes a döntéshozatalra, minek alapján a kimondó részben lévő határozat lett meghozva”.
A záradék elleni közigazgatási per indításának semmi értelme nem lett volna, mivel annak kimenetele – nagy valószínűséggel – hasonlóan fejeződött volna be, tekintettel arra, hogy a szükséges utasítást az illetékes minisztérium ez idáig nem hozta meg.

Nem jogosult
Mivel a közigazgatási eszközök ily módon kimerültek, 2013. szeptember 20-án levéllel fordultam a Tartományi és a Köztársasági Ombudsmanhoz, amelyben ismertettem az eddigi elutasításokat és a két intézmény vezetőjét felkértem, hogy „illetékességeikkel összhangban foganatosítsanak intézkedéseket a hiányzó alacsonyabb rendű jogszabályok meghozatala érdekében”. Beadványomat a sajtónak is eljuttattam.
Vukašinović Éva, az ombudsman helyettese, levelemre 2013. október 8-i keltezéssel válaszolt.

 
– A beadvány mellékleteiből az következik, hogy a rehabilitálási törvénnyel biztosított jogok a gyakorlatban akadályokba ütköznek, de ezeknek a jogoknak a megvalósítása nincsen közelebbről szabályozva.
A Tartományi Ombudsman nem jogosult a törvények, más jogszabályok és általános aktusok és módosításának kezdeményezésére, olyan esetekben, amikor megállapítást nyer, hogy a jogszabályok hiányossága miatt sérülnek a polgárok jogai, ilyen illetékessége van Szerbia Köztársaság Polgári Jogvédőjének, akihez Ön ugyanezzel a követeléssel fordult. Erre való tekintettel, az Ön beadványát elvetjük”(sic!!) – írja válaszlevelében Vukašinović.
A válaszból kiderül, hogy a Tartományi Ombudsman – jogosultság hiányában – még csak foglalkozni sem kívánt az üggyel, annak ellenére, hogy elismerte: „a rehabilitálási törvénnyel biztosított jogok a gyakorlatban akadályokba ütköznek”.
A Köztársasági Ombudsmantól a válasz még nem érkezett meg.

Nem járt el
            A Tartományi Ombudsmantól nem első alkalommal érkezett olyan állásfoglalás miszerint valamilyen panaszos ügyben – ebből vagy abból az okból kifolyólag – nem járhat el:
1. A 2010. október 13-i (az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület nevében írt) levélben azt kérdeztem Vukašinovićtól, hogy a – sajtójelentések alapján készült –, 2009. és 2010. évi 47 nemzeti kisebbségi jogsérelem esetében „intézményük hivatalból indított-e eljárást valamelyik ügyben, és ha igen milyen eredménnyel”.2
A kisebbségi jogvédő helyettes asszony válaszlevelének lényege ez volt: „Elképzelhetetlennek tartja, hogy az ombudsman és helyettesei hivatalból, folyamodvány vagy sajtójelentés alapján természetes személy ellen eljárást indítsanak, vagy indítványozzanak.”   
2. A 2010. december 8-i nyilatkozatában Vukašinović azt mondta, „nem nyugszik, amíg az újvidéki Futaki úti temetőben nem épülhet meg az 1944-es ártatlan civil áldozatoknak a Makovecz Imre által tervezett emlékműve”.3 A Makovecz-féle emlékmű persze mindmáig nem készült el és – ismereteim szerint – egyelőre kilátás se nincsen arra, hogy belátható időn belül felépüljön.
3. Az újvidéki – 2012. szeptember 13-án hajnalban – hatalomra került városi hatalom úgy döntött, Újvidék „kultúrájának, hagyományainak és szellemiségének megőrzése érdekében (2013 január 8-ától – B. A. megj.) cirill feliratokkal közlekednek majd a városi buszok”.4 Abban a városban, amely Európa kulturális fővárosa címre pályázna.
 – A hivatalos nyelvhasználati rendeletet alkalmazni kell, nem csak dísz, a közlekedési közvállalat kénytelen lesz beszerezni olyan displayeket, amelyeken felváltva, cserélődve olvasható lesz a szerb, magyar stb. szöveg – magyarázta Vukašinović Éva. Elmondta azt is, hogy az eset felkeltette az érdeklődését, és megkezdte az utca-névtáblák ellenőrzését és „követelni fogja az újvidéki városvezetéstől, hogy a kisebbségek nyelvén is tüntessék fel az utcaneveket – ha már a törvényességre hivatkoznak”.5
 Több mint egy év telt el az óta. A városi hatóságok ellen kilátásba helyezett szabálysértési és bűnvádi feljelentésekből és perekből nem lett semmi.6 Mindenki mélyen hallgat – beleérve a jogvédőt és a Magyar Nemzeti Tanácsot is –, a buszok és közfeliratok ügyében pedig semmilyen változás nem történt, még kilátás se nincsen arra.
4. A hét adai, óbecsei és temerini magyar fiatal bűnügyében, akiket nemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltásával, illetve szításával vádolnak, 2013. március 15-én – egyebek között – memorandumot intéztem a Tartományi Ombudsmanhoz. Arra kértem, hogy illetékességi körében tegyen „gyors és hatékony intézkedéseket törvényesség érvényesítése érdekében az újvidéki igazságügyi szervek munkájában”.
A 2013-i válaszlevélben Vukašinović Éva „elvetette a beadványt, mivel az a bíróságok és az ügyészségek munkájára vonatkozik”.

Széles feladatkör
A Tartományi Ombudsman illetékességi körét a Tartományi Képviselőház rendelete szabályozza (Vajdaság AT Hivatalos Lapja, 23/2002, 5/2004, 16/2005 és 18/2009 szám).
            Az ombudsmannak (a rendelet 13. szakasza értelmében) – egyebek között – a következő feladatkörök ellátására van meghatalmazása:
  • figyelemmel kíséri az emberi jogok nemzetközi szabványainak alkalmazását‚
  • tájékoztatásokat gyűjt az emberi jogok területét szabályozó törvények és egyéb jogszabályok alkalmazásáról‚
  • értesíti az illetékes szerveket és a szélesebb közvéleményt az emberi jogok megsértéséről‚
  • átveszi és kivizsgálja az emberi jogok megsértésére vonatkozó folyamodványokat‚
  • az emberi jogok megsértésének esetén az illetékes szerveknél büntető‚ fegyelmi és egyéb eljárás indítását kezdeményezi‚
  • a törvénnyel és a Képviselőház jogszabályaival összhangban egyéb feladatkört is ellát.
Egy jogszabályt úgy is lehet értelmezni, ahogyan az eljáró szervnek megfelel, attól függően, kíván-e valamit tenni a dologban vagy nem.
Az ombudsman intézményét bizonyára nem ezért hozták létre, hogy a jogsérelemre utaló beadványokat „elvesse”, hanem hogy azokat „kivizsgálja”, az illetékes szerveket „értesítse” és „eljárás indítását kezdeményezze” a sérelmek orvoslására. A rendelet azt sem zárja ki, hogy együttműködjön a köztársasági jogvédővel és más intézménnyel, a törvényhozó szervnél kezdeményezéseket tegyen akár a jogszabályok módosítására is.
Egy biztos: Nekünk tevékeny, kreatív és eredményes ombudsmanra, nem pedig olyanra van szükségünk, ahogyan azt Vukašinović Éva értelmezi (és gyakorolja)!

Újvidék, 2013. október 18.

 

Bozóki Antal


__________
2 N. Z.: Számoljon be az ombudsman! Magyar Szó, 2010. október 16. 6.
3 Mire a legbüszkébb Vukašinović Éva vajdasági ombudsman-helyettes?
4 Beta: Cirillbetűs autóbuszok. Magyar Szó, 2013. január 14. 4. és Halász Gyula: Cirill betűs hisztéria. Magyar Szó, 2013. január 15. 7. http://www.magyarszo.com/hu/1851/velemeny_allaspont/90551/Cirill-bet%C5%B1s-hiszt%C3%A9ria.htm
Garai Béla Bravó Éva c. írásában méltatta Vukašinović Éva bátor kiállását a nemzeti kisebbségi nyelvek és írásmódok védelmében. Magyar Szó, 2013. január 23. 7. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/14759/
5 szb.: A nyelvhasználati előírás nem csak dísz. Magyar Szó, 2013. január 17. 12.

6 Beta. Vukašinović: Natpisi na autobusima u Novom Sadu i na latinici [Latin nyelvű feliratok is az újvidéki autóbuszokon. Blic online: http://www.blic.rs/Vesti/Vojvodina/366295/Vukasinovic-Natpisi-na-autobusima-u-Novom-Sadu-i-na-latinici, 2013. február 5. [23:50].


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése