2013. december 13., péntek

A DélHír barátnőjének illata: Szabó Angéla Mephisto szerepében

Az Oszkár-díjas Mephisto c. film Klaus Mann azonos című regényét dolgozza fel. A történet szerint Lucifer legkedvesebb gyermekét, Mephistót játszó Klaus-Maria Brandauer féltékenységből és karriervágyból lepaktál a nácikkal, hogy politikai támogatást kapjon.

Szabó Angélát is megtalálta a szerep. Legújabb írásával paktumot kötött. Igaz nem a nácikkal, de azok ideológiáját a vért, a gyűlöletet, a halált és a kirekesztést képviselő portállal. Lelkére úgy tekint, mint egy árura, melynek árfolyamát a piaci kereslet-kínálat diktálja. Miközben felelőtlenül szellemi közösséget vállal a szubhumán portál borzalmaival, kialszik újságírói tisztességének utolsó szikrája is.

Szabó Angéla bebizonyította, hogy képtelen az olyan lelki gyakorlatra, mint a méltóságteljes viselkedés, mivel azt bizonygatja, hogy minden alárendelhető és bevethető egy bizonyos vajdasági magyar ember lejáratására. Egyetlen tisztességes és őszinte félmondata sincs. Minden szavával a becstelen oldalt védi és szolgálja, ui. azt üzeni: a világon bármi felhasználható propagandacélra. Számára a szakértelem, a tehetség szavak értelmetlenül panganak, és bármiféle aljasság igazolhatóvá válik - sőt írásával éppen Ő igazolja ezeket a galádságokat-, ha azok, a számára ki nem állott embert érik.

Szabó azt a politikai gyüttmentséget veszi szárnyai alá, amely egyszerűen rossz emberré akarja tenni a vajdasági magyarokat. Nem elvakult gyilkossá vagy igazi gonosszá, hanem olyan kiszámítható, kellemetlen és kezelhető rossz emberekké, akik csavarként illenek bele az MRM politikai gépezetébe. Abba a gépezetbe, amelybe csak rossz és kellemetlen emberek illenek bele.

Ő pontosan ugyanúgy a pokolba kívánja közszereplőinket, mint a
filléres és pitiáner bizniszpszichopata  DélHíresek, és pont ugyanazt tenné velük, mint Ők.  Tenné, csak  nem teheti. Szabó Angéla csak a Délhír szaga. Az MRM a nácik szaga. 

Szabóból és újdonsült barátaiból árad a lelki és szellemi áporodottság orrfacsaró bűze. Nem ijesztőek. Csak végtelenül büdösek. És ezt kell a szemükbe mondanunk, a munkahelyen, az utcán, az iskolákban és a blogban. Figyelmeztetnünk kell őket a szagukra minden másodpercben.

Így. 
http://vajdasagiskaccok.blogspot.com/2013/12/a-delhir-baratnojenek-illata-szabo.html, 2013. december 11.
 
Megjegyzés:
Az írás – ha egyáltalán annak nevezhető – a Vajdaság! Skaccok c. „közösségépítő blog”-on jelent meg és Szabó Angéla kérésére tettem fel a (hon)lapomra.
Bozóki Antal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése