2013. december 13., péntek

Az újvidéki rendőrök továbbra sem birnak magukkal?


A mai Magyarország-Románia kézilabda meccsen több magyar fiatalt is molesztáltak a rendőrök, volt akiket be is vittek a Radnicka utcai kapitányságra.
Pikantériája az ügynek, hogy az előállitott fiatalok nem provokáltak, nem randaliroztak, még csak nem is hangoskodtak.
Nem volt náluk fegyever, még egy fogpiszkálót sem vittek magukkal.
Az előállitottak közül – az első információk szerint – hetet tartottak benn hosszabb ideig, közülük hárman az „új temerini eset” szenvedő szereplői, akik 13 hónapot töltöttek vétlenül előzetes letartóztatásban a szerbiai börtönben.
20 óra körül a rendőrségről az egyik fiúnak sikerült felhivnia Rácz Szabó Lászlót, a Magyar Polgári Szövetség elnökét, aki tovább intézkedett.
20:30 időtájban a rendőrök elengedték a fiúkat, azaz kivezették őket az újvidéki autóbuszállomásra és  hazainditották őket.
Nem kétséges, hogy a rendőrség megfigyelés alatt tartotta a fiúkat és élőre megtervezett akció során vezették elő őket.
Meg kell dicsérni a fiúkat a bátor kiállásukért. A sarkukra álltak, igy érték el, hogy élhessenek a jogukkal és telefonálhassanak, ami azonnali akciót váltott ki.
Minden valószinűség szertint, ennek köszönhetik a gyors szabadulást.

Magyar Polgári Szövetség, sajtószolgálata
2013. 12. 12. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése