2014. január 27., hétfő

Szávay levele Pásztorhoz


Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének – reagálva a szombati, Jobbikot gyalázó közleményére – az alábbi levelet küldtem el imént:

Tisztelt Elnök Úr!

Megdöbbenéssel vegyes felháborodással olvastam az Ön által szombaton kiadott közlemény rágalmait és hazugságait (A szélsőségek ellen – gyermekeink védelmében), amelyek a Jobbik Magyarországért Mozgalmat próbálják a lehető legrosszabb színben feltüntetni szabadkai irodanyitásunk kapcsán.

A Jobbik, egyedüliként a magyarországi pártok között megalakulása óta következetesen és megalkuvások nélkül áll ki az elszakított magyarság védelmében. Szintén egyedüliként alapszabályunkban tettük lehetővé azt, hogy a Jobbikhoz ne csupán az anyaországból, hanem a külhoni, sőt külföldön élő magyarság köréből is lehessen csatlakozni, ráadásul a külhoni csoportok delegáltjai a párt legfőbb döntéshozó szerveinek munkájában is szavazati joggal vehetnek részt, így képviselhetik az egyes nemzetrészeket is. 2011 novemberében kezdtük meg a külhonból bejelentkezett jobbikosok közösségekbe szervezését, ma pedig már 11 regionális csoportunk működik, lefedve az elcsatolt területeink magyarlakta vidékeit. Kezdetektől fogva hangsúlyozzuk, hogy bár külhoni tagjaink fontos célja a nemzeti ügyek felkarolása, közösségük segítése, konkrét ügyek mentén pedig bárkivel együttműködhetnek, de se helyben, se országosan nem szólhatnak bele a politikai küzdelmekbe. Az ő dolguk elsősorban a tájékoztatás, a Jobbik programjának és tevékenységének széleskörű megismertetése, illetve a Jobbik nemzetpolitikai munkájának segítése, a helyben élők meglátásaival, ötleteivel, problémáival való kiegészítése. Ezt szolgálják irodanyitásaink is, legutóbb Székelyudvarhelyen, most pedig Szabadkán. Utóbbi kapcsán nem foglalkoztunk sem Önnel, sem pártjával, de a valósággal köszönőviszonyban sem lévő, nyilvánvalóan a Fidesz politikai megrendelésre készült és a legnemesebb anyai érzéseket elvtelenül kihasználó közleménye miatt mégis kénytelen leszek erre.

Tisztelt Elnök Úr!

Kezdjük mindjárt a vastagján! Az Ön közleményének vezérgondolata, hogy a jugoszláv polgárháborúban történtekhez hasonlóan használja fel, „sorozza be” a magyar fiatalokat a Jobbik, majd haza megy, ők pedig ott maradnak a feleslegesen felszított etnikai gyűlölködés pusztító tüzében. E hamis és hazug párhuzammal legkevesebb négy alapvető probléma van.

Egy. Nem megyünk haza, hanem ott vagyunk, otthon vagyunk a Délvidéken is, mint ahogyan minden elszakított területen csoportjainkon, irodáinkon és tagjainkon keresztül. Igen, ők pusztán lelkesedésből, egyéni döntésükből kifolyólag, anyagi haszonszerzés nélkül, nemzeti elkötelezettségük okán csatlakoztak pártunkhoz és küzdenek közös nemzeti céljainkért, vállalva akár a megpróbáltatásokat és a megbélyegzést is mindezért. Persze megértem, hogy ez a VMSZ számára felfoghatatlan, mivel Önök sokkal inkább operálnak balkáni módszerekkel, guruló dinárokért (meg persze forintokért), anyagi és egzisztenciális megfélemlítésért cserébe gyarapítják tagságukat. Bizonyára nehéz lehet így megérteni, ha valaki mindenféle önös érdek nélkül akarja segíteni egy politikai párt tevékenységét.

Kettő. Hazug félrevezetés azt sugallni, hogy a Jobbik politikai haszonszerzésből megy határon túlra. Számunkra mindig is természetes kötelességet jelentett az elszakított területeinken élő magyarság segítése. Amikor a Fidesz még a státustörvényt tartotta a legtöbbnek, az MSZP pedig még azt is sokallta, mi már akkor is a kettős állampolgárság és a szavazati jog megadásának pártján álltunk. A Jobbik mindig is elvek mentén politizált, nem úgy, mint Önök, akik pár évvel ez előtt még vidáman tolták Gyurcsány szekerét, mert akkor még onnan érkeztek a pályázati források és az anyagi támogatás, most pedig ugyan olyan lelkesen szolgálják ki Fideszt is. Tudva mindezt, sajnos nem tartom elképzelhetetlennek, hogy igazak azok a híresztelések, amelyek szerint a VMSZ és a Fidesz a délvidéki magyarok személyes adatait és politikai szimpátiáját tartalmazó adatbázisokkal seftel magyarországi parlamenti és a szerbiai nemzeti tanácsi választások kapcsán. Kíváncsi lennék rá mellesleg, új barátaik tudnak-e arról, hogy a fontosabb nemzetpolitikai kérdésekben biztos, ami biztos alapon a mai napig is rendszeresen konzultálnak látszólag megtagadott szocialista cimboráikkal.

Három. Mint ahogyan a Kárpát-medencében működő jobbikos csoportok mindegyikében, úgy a délvidékiben is minden korosztály képviselteti magát. „Alig húszéves fiatal embereket kihasználva” próbálunk Ön szerint előre jutni a „Vajdaságban”. Szánalmas és a legszentebb anyai ösztönöket kihasználó és bemocskoló azon állítása, hogy mi a délvidéki magyar fiatalokat kívánjuk ágyútöltelékként felhasználni, mint ahogyan azt a szerb szélsőségesek tették a 90-es évek háborúiban. Egyfelől emlékeztetem, hogy Önök voltak azok, akik összebútoroztak Szabadkán a Szerb Haladó (régebben még Radikális) Párttal, éppen azzal a párttal, amely a délszláv háborúkat kihasználva próbálta többek között a magyaroktól is megtisztítani az egyre szűkülő Jugoszláviát. Másfelől ismét és sokadszorra leszögezem, mivel talán Önhöz továbbra sem csepegtette át a balkáni politikai szűrő ezt a hírt: a délvidéki jobbikosok önszántukból csatlakoztak pártunkhoz. Tették ezt nemzeti lelkesedésből és azért, mert anyaországi, külhoni és külföldi magyarok százezreihez hasonlóan a magyarországi pártok közül a kizárólag magyar nemzeti érdekek mentén politizáló Jobbikban látják a magyar megmaradás, gyarapodás és fejlődés, azaz a szebb és boldogabb jövő egyedüli lehetőségét.

Négy. Miközben igaztalanul lenézik és hamisan kiskorúsítják a délvidéki nemzeti radikálisokat, aközben elfelejtették, hogy ezeket a délvidéki magyar embereket megfenyegették, Kiss Ervint, a Jobbik délvidéki szervezőjét pedig pénteki irodanyitónk időpontjára időzítve nevetséges indokokkal berángatták a rendőrségre. Önök azonban legnagyobb délvidéki magyar „érdekképviselőkként” elmulasztottak kiállni mellettük, cserben hagyták őket, politikai erejükből csupán egy minket támadó, hazug közleményre futotta. És bizony ez az igazán felháborító és egyben félelmet keltő, hogy miközben elsőszámú délvidéki magyar erőként határozzák meg magukat (de Fideszhez hasonlóan mára inkább helyi állampártként működnek), aközben nemet mondanak azokra a magyarokra, akik az Önök politikájával vélhetően nem értenek egyet. Pedig sok és egyre több ilyen magyar van Délvidéken, miközben az itt élők fele már szerb pártokra adja szavazatát (még soha nem gondolkodott el azon, hogy vajon mi lehet ennek az oka és mi ebben az Önök felelőssége?), másik fele pedig bár magyar pártokra szavaz, sokan mégsem a VMSZ-t választják. Akkor ők nem érdemelnek ezek szerint semmilyen védelmet az Önök részéről? Elnök Úr, nem gondolja, hogy ha már a Jobbik gyalázása okán a klaviatúrába csapott, legalább egy mondattal illet volna megvédenie ezt a magyarságát és hitvallását bátran és büszkén vállaló, a szerb hatóságok által megfélemlíteni próbált és feleslegesen vegzált szabadkai fiatalembert?
A régi mondás szerint: ki adja a kalácsot, az adja a tanácsot. Érthető tehát, hogy a magyarországi választások közeledtével nincsenek Önök könnyű helyzetben, hiszen teljesíteni kell bizonyos kéréseit azoknak, akiktől pénzt, paripát, fegyvert kapnak. Adatgyűjtési botrányokkal, helyi Kubatov-listákkal koptatják a VMSZ amúgy is megfakult hírnevét és velünk, jobbikosokkal riogatják a délvidéki magyar embereket, főleg a délvidéki magyar anyákat. Miközben Önnek is pontosan tudnia kell, hogy mi nem vagyunk szélsőségesek, csupán a nemzeti érdek elsődlegességét hirdető magyarok, akik nemcsak kimondják a problémákat, hanem meg is fogják oldani azokat. Amikor Ön arról ír, hogy a „VMSZ minden olyan politikai párttal, amely a nemzeti összetartozás értékrendjét, a kisebbségben élő vajdasági magyarság sajátságos helyzetét tiszteletben tartja és nem kihasználja, kész találkozni, tárgyalni, azonban a kirekesztés politikájával nem kíván párbeszédet folytatni”, akkor éppen Ön az, aki a kirekesztés politikáját folytatja. Mindezzel együtt is higgye el, mi nagyon jól elvagyunk a VMSZ barátsága nélkül is, ha az Önök számára sokkal inkább vállalható a külhoni magyarságot számos alkalommal eláruló, sorsa iránt bunkó érzéketlenséggel viseltető magyarországi posztkommunisták, vagy a nemzetpolitikai fordulatot hirdető, de lényegében hasonlóan gyáva és megalkuvó kül- és nemzetpolitikát folytató kormánypártok. Beszédes tény egyébként, hogy közleményében egy szóval sem tér ki a Jobbik programjára, vagy az irodanyitáson elhangzottakra, mert ezekkel bizonyára nehezen tudna vitatkozni, helyette inkább éppen Ön kezd el riogatni, feszültséget szítani és gyűlölködni. A Jobbik jelenléte és erősödése tehát sokkal inkább Önöknek és a forradalmi kétharmadnak jelentenek komoly problémát, sem mint az elvándorlás, a munkanélküliség és a kilátástalan jövő által sújtott, beolvasztási és asszimilációs kísérletekkel gyötört délvidéki magyaroknak.
Merthogy miközben mi azt mondtuk, hogy Szerbiát nem szabad a magyar önrendelkezés lehető legszélesebb biztosítása nélkül beengedni az Európai Unióba, Önök Orbán Viktorral együtt amellett kardoskodtak, hogy meg kell elégedni az eddig elért eredményekkel, nem szabad „irreális” célokat kitűzni. Önök nemet mondanak arra, hogy a negyedmilliós délvidéki magyarságot is illesse meg az a koszovói típusú autonómia, amely páratlanul széles jogokat biztosított néhány tízezer szerb számára, mi pedig igent. Az idő sajnos már most minket igazolt: Szerbia még nem is csatlakozott az Európai Unióhoz és máris elvett számos, az oktatáshoz, a kultúrához és a médiához kapcsolódó jogosítványt a Magyar Nemzeti Tanácstól. Nemhogy előrelépnénk, hanem visszafelé haladunk, és eközben Önöknek az a legnagyobb problémája, hogy a Jobbik irodát nyit Szabadkán, és segíteni szeretné az ott élő magyar embereket. Fontos megemlíteni a fentiek kapcsán továbbá, hogy közleményében – bár nevének említése nélkül, de félreérthetetlenül célozva személyére – becsmérli és gyalázza Dr. Bozóki Antal ügyvédet is, aki példamutató elszántsággal küzd (Önök helyett is) a jogtalanul és igazságtalanul meghurcoltakért és az egész magyar nemzeti közösség jogaiért.

Tisztelt Elnök Úr!

Ha csak feleannyit foglalkoznának a magyar emberek valós problémáival, mint amennyi időt és energiát arra fordítanak, hogy ordas és nyilvánvaló hazugságokat találnak ki velünk kapcsolatban, valamint próbálják besározni és hitelteleníteni az Önök politikáját elégtelennek tartókat, akkor máris sokkal előrébb lenne a délvidéki magyarság. Kivizsgálhatnák például a magyar állampolgársággal kapcsolatos visszaéléseket, foglalkozhatnának délvidéki magyar munkahelyteremtéssel és igazán segíthettek volna legalább egy keveset az igazságtalanul bebörtönzött temerini fiúkon is. Mint ahogy nem tették, mondván, hogy ők is szélsőségesek. Vagy ha már belgrádi parlamenti képviselettel rendelkeznek, ugyan előterjeszthetnének egy tisztességes, a koszovói szerbeknek biztosított autonómián alapuló, vagy ahhoz hasonló délvidéki magyar önrendelkezési koncepciót, esetleg sürgethetnék a három sajkás falu kollektív bűnösségének hosszú hónapok óta ígérgetett eltörlését, vagy éppen az Áder Jánoséhoz hasonló szerb bocsánatkérés elhangzását az 1944-45-ös magyar népirtásért.

Mi ugyanis továbbra is ezen célokért, és mindezek által a délvidéki magyar megmaradásért fogunk küzdeni. Ha valóban ezt teszik Önök is, akkor higgye el, hogy rossz helyen keresi az ellenséget! Az elszakított nemzetrészek érdekében mi bárki felé nyitottak vagyunk a párbeszédre, de a Rekesszük ki a kirekesztőket! hozzáállás ellen kötelességünk tiltakozni, a jogtalan és igaztalan támadásokra pedig kénytelenek vagyunk válaszolni.

Tájékoztatom, hogy jelen levelemet annak megküldésével egy időben Facebook-oldalamon nyilvánosságra hozom és a sajtónak továbbítom.

Budapest, 2014. január 24.

Üdvözlettel:

Szávay István s.k.
Országgyűlési képviselő,
Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése