2014. február 14., péntek

Éhn József levele

Kedves Antal, kedves Barátaim!

Értesüléseim a vajdasag.ma portál legutóbbi közleményeiből  származnak, amelyeket rendszeresen, naponta olvasok. Amikor lélekben ott vagyok, Veletek, Délvidéken, átérzem a magyar testvéreim helyzetének kilátástalanságát - egyébként minden, külhoni nemzetrészünkben -, engedjétek meg, hogy a csatolt írások alapján ismét megosszam Veletek az egyre aggasztóbb, súlyos gondjaimat

1. Sajnos, azt kell mondanom, hogy katasztrofális a hat, délvidéki magyar politikai alakulat szövetségi politikája. Értem, tudom, hogy ez nem a csekély anyagi eszközökkel rendelkező, kis pártok, hanem a hatalmi dominanciától megrészegült VMSZ-en múlott.
Az eredmény, sajnos, ugyanaz. Elszomorító, hogy az egyébként általunk mindenben támogatott magyar Miniszterelnök hivatala hozzájárul egy ilyen közlemény kiadásához, mint ami a csatolmányban szerepel.

2. Szívesen olvastam volna az MRM csatolt Felhívását a vajdasági magyar pártok és civil szervezetek, közös közleményeként! Azért, mert igaz és őszinte helyzetelemzést tartalmaz.
A csatolt mellékletben kiemeltem a Felhívás azon megállapításait, amelyek a Délvidéken élő magyar közösségünk alapvető, évtizedek óta megoldatlan problémái, s amelyeket a NER keretében működő magyar etnikumú, politikai pártok mindegyikének kötelező jelleggel képviselnie kellene.
Aki nem ezt teszi, csak virtuálisan tartozik a Nemzeti Együttműködés Eszmerendszerébe, s nem a Nemzet felemelése érdekében cselekszik.

3. Sajnos, a jelenlegi széttagoltságban, háromféle szövetségi rendszerben a lényeg elsikkad, a Felhívásban foglalt célok döntő többsége megvalósíthatatlannak látszik. S ezért felelősek vagyunk, mindazok, akik eltűrjük, hogy választott képviselőink ne egyértelműen és tisztességesen fogalmazzanak, hivatalukkal visszaélnek és cselekvés, ha kell, önként vállalt - akár sorozatos, kényelmetlen - ütközések helyett asszisztáljanak a Nemzet süllyedéséhez.

4. Kérem, lehet forgatni, csócsálni a szavakat és a fogalmakat, de ha felelősséggel és őszintén akarunk beszélni a közös dolgainkról, akkor csak a tényekről és a valós helyzetről, az évtizedek óta fewnnálló problémák sürgető megoldásáról szabad beszélni. Kérem, ez ilyen egyszerű!
Legalábbis, ez az én, saját meggyőződésem és a már-már reménytelennek tűnő, az örökös mellébeszélésbe, packázásba belefáradt, az egyoldalú, viszonzatlan toleranciát most már végleg elutasító, nemzetünkért, nemzetrészeinkért személyes felelősséget érző eszmetársaim szerint.

Baráti üdvözlettel,
Éhn József

www.vajdasag.ma                                                                                           2014. február 13. [10:09]

MRM: Felhívás a délvidéki magyar egyesületekhez, civil szervezetekhez és magánszemélyekhez

A Magyar Remény Mozgalom (MRM) vezetésének megállapítása szerint Szerbiában ismét az önös érdekek kerekedtek felül, mindez pedig az előrehozott köztársasági parlamenti választásokhoz vezetett. A Szerb Haladó Párt teljhatalomra való törekvése a délvidéki magyarságra is kihatással van.
2014. március 16-án, vasárnap az urnák elé járulhatunk, új és jobb magyar képviselőket választva a parlamentbe. Az MRM részt vett minden többpárti egyeztetésen, amelyre sor került. Sajnálatos módon, sértődöttsége miatt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a kizárásos politika mellett döntött, és a délvidéki magyar egypártrendszer kialakítására törekszik. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) ismét a választásoktól való távolmaradás mellett döntött, míg a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) váratlanul külön útra lépett néhány szerb párttal. Három délvidéki magyar párt azonban kitartott az eredeti megállapodás mellett, miszerint együtt kívánnak alternatívát nyújtani a VMSZ-ből kiábrándult és eddig passzivitásba vonuló magyarok számára.
Két hasonló helyzetben lévő hazai nemzeti közösség képviselőivel együtt, a Bosnyák Demokratikus Közösséggel és a Horvát Demokratikus Közösséggel összefogva a Magyar Remény Mozgalom, a Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Egység Párt létrehozta a NEMZETI KÖZÖSSÉGEK LISTÁJA koalíciót.
Nekünk minden magyar számít! Nem fogunk senkiről se lemondani. Végre van választási lehetőség a legfontosabb, országos választásokon is, ezért felhívást intézünk a délvidéki magyar egyesületekhez, civil szervezetekhez és magánszemélyekhez, amennyiben egyetértenek értékeinkkel, támogassanak minket, legyenek partnereink céljaink megvalósításában. Támogatásukat jelezhetik az iroda@mrm.rs e-mail címünkön, valamint a 063/899-0497 –es telefonszámon.
Az MRM a koalíción belül és a szerb parlamentben képviselni fogja a következő célokat:
a) Megélhetést a délvidéki magyarok számára, legalább az etnikai arányoknak megfelelő foglalkoztatást, és a magyarországi vállalatok céltudatos, nemzetiségi központú befektetéseinek ösztönzését, valamint magyar vezetésű önkormányzatok hatványozott vállalkozásfejlesztési támogatását és gyakornoki programok kiterjesztését.
b) Rendet a Délvidéken, az utcán és a közterületeken! A polgárőrség bevezetését, az önvédelmi eszközök legalizálást, a törvények szigorú és következetes alkalmazását, a börtönrendszer önfenntartóvá való alakítását és a közmunkaprogram kötelezővé tételét az önkormányzatok számára.
c) Átláthatóvá és egyszerűbbé tenni a magyarországi támogatáspolitikát, felszámolni a korrupt és "előre lezsírozott" pályázati pénzelosztást, az ösztöndíjprogram kiterjesztését és objektívebb pályázati pontrendszerek kialakítását.
d) A területi autonómia kialakítására tett törekvések folytatását, vagyis a Magyar Önkormányzatok Közösségének létrehozását, a koszovói szerbség jogainak mintájára, a magyarság által abszolút vagy relatív többségben lakott településekkel, hogy a termelés és fejlesztések legtöbb hozadéka helyben maradjon, és a legfontosabb gazdasági döntések lokálisan szülessenek meg.
e) A szerb Alkotmánybíróság által megnyirbált kulturális autonómia újraformálását, egy új nemzeti tanácsokról szóló törvény meghozatalát, amelyet a korábban, a délvidéki magyar pártok (VMDP-VMSZ-VMDK-MPSZ-MRM-MEP) által egységesen elfogadott modellre építünk, hiszen a szórvány-magyarság megtartása és felemelése e nélkül lehetetlen.
f) Önálló magyar oktatási rendszer megszervezését az óvodától az egyetemig, városi és községi szinten a magyar osztályok egybeszervezését, azokon belül pedig a szerb nyelv oktatásának radikális megreformálását, és a legvégén egy önálló, a munkaerőpiac széles palettáját kielégítő szabadkai magyar egyetem létrehozását, amely az Újvidéki Egyetem kihelyezett tagozata lenne.
g) A vagyon-visszaszármaztatással és rehabilitációval kapcsolatos ügyek és törvények felülvizsgálatát, a "háborús bűnös" jelző tényleges törlését, a három dél-bácskai falu magyarságával szembeni kollektív bűnösséget kimondó rendeletek eltörlését és a visszaszármaztatás felgyorsítását, valamint az 1944/1945-ös sírhelyek feltárását és a felelős partizán bűnösök megbüntetését.
h) A délvidéki földtulajdonos gazdák védettségének megteremtését, a tíz hektár földterülettel rendelkezők felmentését a nyugdíjbiztosítás és egészségbiztosítás fizetése alól, az ide vonatkozó 120 százalékos késedelmi kamatok eltörlését és az három évnél régebbi elmaradások eltörlését minden gazda számára.
i) Olyan munkahelyteremtő intézkedések megtételét, amelyek csökkentik a munkanélküliséget, biztosítják a tisztességes keresetet és megélhetést, növelik a gyermekvállalás lehetőségét, valamint a fiatal és képzett lakosoknak a szülőföldön való maradását.
j) A szerb alkotmány által a nemzeti kisebbségeknek szavatolt és a nemzetiségi arányoknak megfelelő számú parlamenti helyek beépítését a választási törvénybe, arányos részvételt a döntéshozatali intézményekben, a közigazgatási és igazságügyi szervekben, a közvállatokban, valamint a belügyi hatóságokban – minden szinten. Új törvény meghozatalát a népképviselők választásáról, amely lehetővé teszi a listákra és az egyénekre való szavazást is, aminek alapján mindegyik jelölt, aki legalább 2000 szavazatot kap, rangsorolási eljárásba kerül.
k) Adának, Zentának és Magyarkanizsának az észak-bánáti körzethez való csatolásáról szóló, az asszimilációt ösztönző rendeletnek a megváltoztatását és a három községnek a természetes etnikai, gazdasági, valamint földrajzi környezetbe, az észak-bácskai körzetbe való visszatérését.
l) A községi bíróságok visszaállítását Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Topolyán és Zentán. A bíróságok és ügyészségek dolgozóinak nemzeti összetételére vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát és az arányos foglalkoztatás biztosítását a tartományi és községi közigazgatási és igazságügyi szervekben, közvállalatokban és hivatalokban, valamint a magyar nyelv hivatalos használatának biztosítását ezekben a szervekben, továbbá egy új hivatalos nyelvhasználati törvény meghozatalát.
m) Állami irányítással ne kerüljön sor a többnyire Nyugat-Európából kitoloncoltaknak a nemzeti kisebbségek által lakott területekre való költöztetésére, mivel az még jobban megbontaná a lakosság etnikai arányait és rontaná a közbiztonságot.
n) A szerb kormány biztosítsa végre az etnikai alapú incidensek hatékony kivizsgálását és a vonatkozó jogszabályoknak az elkövetők elleni következetes alkalmazását, mindennemű hovatartozástól függetlenül, valamint a temerini elítéltek szabadon bocsátását.
o) Az őshonos magyar nemzeti kisebbség említett kérdéseit vegyék figyelembe és kérjék számon Szerbia európai integrációs csatlakozási tárgyalásai során. A térség valamint Európa népei történelmi megbékélése és a délvidéki magyar nemzeti közösség helyzetének megnyugtató rendezése érdekében, szükségesnek tartjuk a szerb-magyar, illetve magyar-szerb kapcsolatokat terhelő kérdéseknek a tagjelölti státus megszerzése előtti megnyugtató módon való rendezését.
p) A Nyugatról és Magyarországról hazatérni kívánó diplomás délvidéki magyar fiatalok elhelyezkedésének és családalapításának megkönnyítését, a diplomahonosítás és nosztrifikáció folyamatának teljes eltörlését, és a külföldi, magyarországi munkaévek és gyakorlati tapasztalatok maradéktalan elismerését.
q) Minden további aktuális, a magyarságot érintő téma képviseletét.
A NEMZETI KÖZÖSSÉGEK LISTÁJA nevében
László Bálint
a Magyar Remény Mozgalom elnöke
  

www. vajdasag.ma                                                                                           2014. február 4. [11:30]

A szerb és a magyar választás is téma volt Orbán Viktor és Pásztor István megbeszélésén

A magyar miniszterelnök Kosztolányi Dezső születésnapján (március 29.) Szabadkára látogat


A március 16-ára előre hozott szerbiai és az április 6-ai magyarországi parlamenti választás is téma volt Orbán Viktor miniszterelnök és a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) vezető Pásztor István keddi budapesti megbeszélésén - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a kormányfő és a VMSZ elnöke áttekintette a vajdasági magyar kulturális autonómia továbbépítésének lehetőségeit a szerbiai európai uniós csatlakozási folyamat és a szerb alkotmánybírósági döntés tükrében. Utóbbi értelmében a Vajdaság statútumát át kell dolgozni vagy újra kell írni.

Orbán Viktor és Pásztor István egyetértett abban, hogy a magyar kormány és a VMSZ között 2010-ben született stratégiai együttműködésnek nincs alternatívája, a klasszikus kisebbségi kérdésekben - így az oktatás, a kultúra és a nyelvhasználat területén - a határozott és tervezett cselekvési program "a nemzeti érdekérvényesítés sikerének kulcsa".
A VMSZ ezt figyelembe véve dolgozta ki választási programját, amelynek részleteit a párt elnöke ismertette a kormányfővel. Beszámolt a terület- és gazdaságfejlesztési programjukról, valamint az elöregedő háztartások és az újra fokozódó elvándorlás miatt magukra maradó idősek segítését célzó falugondnok- és a szociális leszakadás megakadályozását segítő szolgálatról.
Fontosnak nevezte a "magyar hangsúlyú" egészségügyi ellátás kialakítását és a szerb EU-csatlakozási folyamatban való érdekérvényesítésüket.
Orbán Viktor megerősítette - idézte szavait a sajtóiroda vezetője -, hogy a magyar kormány kész segíteni a VMSZ gazdasági, szociális és egészségügyi programjának megvalósítását. Kifejtette ugyanakkor, hogy a nemzet, így a vajdasági nemzetrész felemelkedésének is az a járható útja, ha határozott elképzelésekkel rendelkező és olyan pártja van, amely egyrészt parlamenti befutó, másrészt megvan a szükséges szakmai és politikai tudása.
A magyarországi parlamenti választás ügyében a VMSZ vezetője arról tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy a vajdasági magyar közösség a lélekszámánál jóval nagyobb arányban iratkozott fel a választói névjegyzékre, amiben szerepe volt a VMSZ mozgósító kampányának is.
A választókedv is megvan a vajdasági magyarokban, akiknek ez elsősorban nem napi politikai, hanem nemzeti kérdés: kifejezi a nemzet közjogi összetartozását és azt a nem titkolt vágyukat, hogy soha többé ne legyen olyan magyar kormány, amelyik lemond róluk - fogalmazott Pásztor István.
A találkozó alkalmával Pásztor István meghívta Orbán Viktort március 29-ére Szabadkára. A miniszterelnök a meghívást elfogadta, így Kosztolányi Dezső születésnapján ellátogat az író szülővárosába - közölte Havasi Bertalan. (MTI)

www. vajdasag.ma                                                                                           2014. február 4. [11:30]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése