2014. március 31., hétfő

Nem lehet Újvidéket a Vajdaság fővárosának nevezni

Elkészült a Vajdaság alapdokumentumának számító statútum módosításának javaslata, amelyet az újvidéki és a belgrádi parlamentnek június 6-áig el kell fogadnia – írta a hétvégén a Dnevnik című újvidéki napilap.
A módosításra azért volt szükség, mert a szerb alkotmánybíróság decemberben az ország alaptörvényével összeegyeztethetetlennek minősítette a statútum szövegének kétharmadát. Szerbia északi tartománya fél évet kapott arra, hogy módosítsa a dokumentumot, mert az alkotmánybírák úgy vélték, ha azonnal hatályon kívül helyezik a statútumot, azzal jogi űr keletkezne a Vajdaságban. A bírói testület ugyanakkor azt is jelezte, hogy nem kérdőjelezhető meg az a szerep, amelyet a Vajdaság betölt és a vajdasági lakosok autonómiához való joga sem.
A Dnevnikben megjelent információk szerint a jövőben Újvidéket nem lehet a tartomány fővárosának nevezni, csak közigazgatási központjának, és a Vajdaságnak nem kormánya, hanem végrehajtó tanácsa lesz. Ezt a megnevezést használták egyébként 2010. január 1., a statútum életbe lépése előtt is.
Az új alapdokumentumban az is szerepel majd, hogy a Vajdaság nem vehet részt nemzetközi együttműködésekben, csupán “a megfelelő területi közösségekkel és más államok egyéb, autonómiát élvező egységeivel létesíthet együttműködést a Szerb Köztársaság külpolitikájának keretében, az ország területi egységének és jogrendjének tiszteletben tartásával”.
Slobodan Orlovic, a szöveg módosítását végző munkacsoport elnöke a Vajdasági Rádió és Televíziónak elmondta, hogy az új szöveg már minden szempontból összeegyeztethető Szerbia alaptörvényével. Maradt néhány kérdéses pont, de hétfőn ezekről is döntenek – tette hozzá. Magyarázata szerint kétféle módosításra volt szükség: egyrészt az alkotmányellenesnek minősülő szövegrészeket kellett átírni, másrészt pedig olyan módosításokat végrehajtani, amelyek javítanak az egész szövegen.
A tervezet várhatóan rövid időn belül a vajdasági parlament elé kerül.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése