2014. március 26., szerda

Torontálvásárhely: Belőttek egy családi ház ablakán

v1 











Vasárnap reggel 7:45-kor fegyverdörrenés verte fel a dél-bánsági, magyar többségű Torontálvásárhely falucskát. A lövöldözésben senki sem sérült meg.
A tűzfegyvert egy magán ház udvarán sütötték el a Németh Péter utcában, melynek következtében a lövedék a szomszéd épület ablakán behatolva, a ház nappali szobájának falába ütközött, majd pedig az ülőgarnitúrára esett.
 
A házban a támadás idején egy ember volt otthon, aki a lövés idején egy másik szobában tartózkodott. Amikor meghallotta a robbanást azonnal az udvarra szaladt. A sértett ekkor tudta meg, hogy a szomszédja nyitott tűzet a családi házára. Ezután hívták a rendőrséget, akik Antalfalváról és a pancsovai kapitányságról is kivonultak a helyszínre.
 
A 64 éves P. K. a rendőrségnek beismerte a bűncselekményt, melyet a rossz szomszédi viszonnyal indokolt meg. P. K. 1999-ben háborús menekültként érkezett a faluba Szlavóniából, a nála talált lőfegyverre engedélye nem volt, azt a rendőrség elkobozta - írja az esetről beszámoló rtvok. Az utca lakosainak elmondása szerint a lövöldöző férfire jellemző volt az antiszociális viselkedés és sokszor a mentális zavarodottság jeleit is magán hordozta viselkedése.
 
 
A sértett szerint azonban semmi sem indokolta meg az ellene elkövetett támadást, mint mondja a férfivel korábban nem voltak komolyabb vitáik, leszámítva egy egy évvel ezelőtti kisebb összekülönbözést, amely azonban nem indokolta meg, hogy lőfegyverrel tüzeljenek a házára - mondta S. K.
 

A férfit a letartóztatás után orvosi vizsgálat alá vetették, melynek során dr. Kocsis Csilla megállapította a férfi szellemi zavarodottságát, ezért a közveszélyes lövöldözőt a kevevári neuropszichiátriára utalta be gyógykezelésre.
P.K. ellen illetéktelen fegyvertartás és fegyverhasználat, valamint életveszélyeztetése miatt indítanak eljárást miután befejeződik a férfi gyógykezelése.
Képek: rtvko
Közzétette: Haraszthy Ágoston 2014. március 26. [07:42] 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése