2014. április 15., kedd

Szinte biztosan befutó helyet ad a Fidesz az EP választáson a VMSZ-nek - Ki lehet a képviselőjelölt?

eu elections logo huA Fidesz-KDNP pártszövetség nyilvánosságra hozta az Európa Parlamenti választási jelöltlistáját, melyen némi meglepetésre három határon túli befutó helyes jelöltnek is helyet biztosítottak. A lista harmadik helyén az erdélyi Tőkés László püspök és politikus szerepel. Ez kevésbé meglepő, hiszen a korábbi ciklusban már képviselő volt az EP-ben, igaz, akkor még a romániai választásokon keresztül jutott be. Ennél érdekesebb a kilencedik és tízedik hely. Az előbbin „Kárpátalja jelöltje”, míg az utóbbin „Vajdaság jelöltje” szerepel.
Még konkrét neveket nem tudunk, de találgatásokba már érdemes belebocsátkozni. Ki lesz az a délvidéki jelölt, aki minden bizonnyal bejut a brüsszeli parlamentbe?
Négy név jöhet reálisan szóba: Józsa László, Varga László, Deli Andor, Kovács Elvira. Józsa, az MNT korábbi elnöke és a Szekeres László Alapítvány kuratóriumi elnöke azonban mostanság nem tartozik a VMSZ legszűkebb bizalmi körébe, szerepet is egyre ritkábban vállal a politikában. Varga László köztársasági képviselő is jelölt lehetne, azonban ez szintén kevéssé valószínű miután ő a Szerbiai Képviselőház Európai Integrációs Bizottság elnökhelyettese, és a következő időszakban ennek a bizottságnak számos feladattal kell megbirkóznia. Kovács Elvira szintén köztársasági képviselő, de mivel az Európa Tanácsnak is tagja, pozícióhalmozásnak minősülne egy esetleges EP képviselőség. Deli Andor a vajdasági kormány alelnöke, valamint tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár kicsit szürke ló a névsorban, hiszen tevékenysége meglehetősen láthatatlan volt eddig a nyilvánosság számára. A kampányból sem igazán vette ki a részét. Azonban mivel EU-jogokat tanult, és jelenlétének hiányát igazából kevésbé érezné meg a VMSZ, komoly esélyes a jelöltségre.
2014-ben európai parlamenti (EP) választásokat tartanak az Európai Unió (EU) minden tagállamában. Magyarországon 2014. május 25-én kerül rá sor.
A választás egyfordulós listás szavazás, amelyre 5 évente kerül sor, és Magyarországon csak pártok indulhatnak rajta. Az induláshoz a pártoknak 2014. április 22-ig 20.000 támogató aláírást kell benyújtaniuk a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). Az egész ország egy körzetnek számít. A mandátumok elosztása arányos rendszerben, d’Hondt-módszer segítségével történik. Az egyes listákról a jelöltek a pártok által eredetileg bejelentett sorrendben jutnak mandátumhoz.
Magyarország mandátumainak száma – Horvátország 2013-as EU-csatlakozása és a lisszaboni szerződésben a képviselők számára meghatározott felső korlát miatt – az Európai Tanács 2013. június 28-i határozata alapján 22-ről 21-re csökken.
Összesen 35 pártot vett nyilvántartásba jelölőszervezetként az NVB.
A kampány a választás előtti 50. napon, 2014. április 5-én indult. A pártok nem kapnak állami támogatást, ugyanakkor a törvény nem szabályozza a kampányköltések nagyságát.
Közzétette: Terhes Tamás 2014. április 11. [20:30] 


Korhecz lehet az EP listán?*

A Vajdaságban szakmai felkészültségét és tapasztalatait tekintve kétségtelenül dr. Korhecz Tamás egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke a legesélyesebb jelölt. Szakmai felkészültségét tiszteletben tartva, vele szemben két politikai észrevétel merülhet fel. Ezeket az elmúlt évek politikai küzdelmei közepette, időt állóan, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) fogalmazta meg. Az MNT elnöke a bírálatokra érdemben, politikai értékelés formájában eddig nem reagált. Ezt eddig a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) égisze alatt meg is tehette.
Az egyik kifogás, az hogy nem támogatta a tényleges magyar politikai autonómiát, nevezetesen a magyar (perszonális) autonómia modelljét. A másik, hogy a kettős állampolgárságot tudományosnak szánt érveléssel a legutóbbi időkig – ellenezte.
A magyar (perszonális) autonómia modellje 2008-ban beépült a Pásztor István vezette hárompárti Magyar Koalíció (MK) programjába. A programot, benne az autonómiamodellel, Pásztor István a választásokat követően félretette. A VMSZ a magyar politikai partnerei ellen fordult és a Tadic-féle Demokrata Párttal (DS) balkézre kötött „stratégiai” együttműködésbe kezdett. Az alkotmányjogász Korhecz szakértőként vett részt annak a nemzeti tanácsokról szóló szerb törvénynek a megszövegezésében, amelyre vonatkozóan nemcsak a VMDP emelt kifogásokat, de Várady Tibor akadémikus is megjegyezte: az nem autonómia.
Egy szó, mint száz, jelenleg mindkét felvetett kérdésben hiányzik a lehetséges EP-képviselőjelölt érdemi egyértelmű politikai és tudományos állásfoglalása. Nemcsak a jelölti státus tisztasága, hanem a Szerbiai Alkotmánybíróság döntése következtében jelenleg romokban heverő nemzeti tanácsokról szóló törvény további sorsa miatt is méltányos lenne, ha dr. Korhecz Tamás mindkét kérdésben hivatalosan is kifejtené véleményét. S elmondaná, hogyan tekint ezekre a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációja szempontjából, figyelemmel természetesen a Nemzeti Együttműködés Rendszére (NER). Fontos lenne, hogy az állásfoglalás a szerb hatalomra való odafigyelés nélkül szülessen meg.
Szükséges, de nem elégséges lépés lehet Korhecz minapi brüsszeli, a nemzeti tanácsokra vonatkozó kijelentése, miszerint a Szerbiai Alkotmánybíróság megcsonkította azok hatásköreit. Most arra lenne szükség, hogy politikai és szakmai javaslatot tegyen, hogyan kellene a romos nemzeti tanácsokról szóló törvényt egy újjal, tényleges politikai autonómiává nemesíteni. Ez lehetne a felelős politikus igazi EP belépője.
Mivel az MNT jelenlegi elnökéről van szó, nagyon hiányzik Korhecz reagálása Jelko Kacin, az Európai Parlament szerbiai az Európai Parlament szerbiai jelentéstevőjének „Vajdaságban megfelelő a kisebbségek helyzete…” kezdetű sajtónyilatkozatára is. Hiszen mindketten jelen voltak, amikor Brüsszelben a meghallgatáson Kacin ilyen értelemben szólalt fel.
Az egyenes beszéd a kisebbségi ügyekben egyik politikai szinten sem mellőzhető. Okkal reménykedhetünk, hogy a magyar nemzeti delegáció, amely május 25-ét követően megjelenik az Európai Parlamentben (EP) él a NER adta lehetőséggel, s ki tudja választani azt a politikai irányt, amely nemhogy lassítaná, inkább felgyorsítja a nemzeti integráció releváns folyamatait. Így a tényleges autonómiakövetelések európai térnyerését is.

Ágoston András
__________
* Nemzeti integráció a gyakorlatban. Kisebbségi Fórum – Temerin, KIFO HÍRLEVÉL, I. évf. 86 szám, 2014. április 11.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése