2014. május 16., péntek

Röpködtek a szabadkai médiamilliók: megtömték zsozsóval a szófogadókat, a legolvasottabb médium egy vasat sem kapott

topic money-media-electionsCsaknem 21 millió dinárral jutalmazta meg a szabadkai városvezetés az érdekeit
maradéktalanul kiszolgáló és a tetteit sohasem bíráló helyi médiát. Az öt szabadkai televízió közül messzemenőleg legtöbb pénzt, 5,7 millió dinárt a Pannon TV kapta, míg pl. a szintén regionális szintű Yu Eco-nak 4 millió jutott (ami persze szintén csinos összeg).
Talán nem árt kiemelni, hogy a médiapénzeket odaítélő bizottság elnöke a Szerbiai Szocialista Párt, alelnöke pedig a Szerb Megújhódási Mozgalom kádere volt. A bizottságban helyet kapott még a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének tagja, valamint egy befolyás nélküli magyar, név szerint Szalai Attila középszerű karikaturista, akiről nem tudom, hogy tagja-e vagy csak kiszolgálója a Vajdasági Magyar Szövetségnek. Ha őt nem számítjuk, igencsak markáns szláv bizottságról volt tehát szó, amelynek tagjai nem arról ismertek, hogy a magyar lenne a kedvenc nemzeti közösségük (enyhén szólva).
És mégis roppant bőkezűek voltak a Pannon TV esetében. Ez nyilván azt jelenti, hogy az említett médium eddig nem részesítette őket, illetve pártjaikat valami ádáz (vagy bármilyen) kritikában. Sőt.
Talán ennél is érdekesebb, hogy a VMSZ udvari lapja, a Magyar Szó majdnem egy millát kapott. Holott nem is szabadkai sajtóorgánumról van szó, hanem egy államilag (is) támogatott újságról. Továbbá nem járt rosszul a burekcsomagolásra is alig alkalmas Hét Nap, amelyet 400 ezer dinárral dobtak meg. (Szintén nem szabadkai helyi lapról van szó.)
Persze a szerb médiumoknak is bőven jutott a költségvetési eszközökből (vagyis a szabadkai polgárok pénzéből). Az egyik gyöngyszem az a 700 ezer dinár, amelyet a sötét nacionalista mélyszerb Dani havilapnak ítéltek oda. Ezt a lapot Szabadkán olyannyira nem olvassa senki, hogy legtöbben azt gondolták, a kilencvenes évek óta meg sem jelenik.
A bizottság a jó öreg Kasza József lapjával, a Subotičke novine-vel sem volt szőrösszívű, oda is 700 ezer dinárt pottyantott.
Lényegeben mindenki, aki pályázott (teljesen ismeretlen médiumok is) többé-kevésbé ki lett elégítve.
Egyedül a legolvasottabb helyi tájékoztatási eszköz - a subotica.com nem kapott egy fityinget sem. Nem mintha ott pengeéles kritikák látnának napvilágot, de túlzott nyalizás sincs. Szolíd ütemben frissülő, többnyire semleges portálról van szó.
Szerkesztőségi tagjai fel is háborodtak rendesen, amiért kimaradtak a pénzosztásból. Fellebbezni azonban nem lehet, a döntés végleges. (Máskor tessék eleget tenni a közismert követelményeknek.)
K. P.
Közzétette: Szerkesztő 2. 2014. május 16. péntek, 12:00 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése