2014. június 17., kedd

„Lesz-e, aki felfigyel az esetemre?”



 – Attól félek, hogy egyszer csak beállít hozzám egy banda árvíz áztatta szerb ember, aki végrehajtónak adja ki magát, és kitesz a saját lakásomból. Márpedig én akkor inkább lebontatom a tanyát, mintsem hogy nekik odaadjam. Mert tudom, hogy ha a házat elviszik a fejem fölül, akkor a férjem temetését is rögtön intézhetem, ő ugyanis egy ilyen tragédiát nem élne túl. Beteg ember, azonnal felakasztaná magát – ezekkel a szavakkal keresett meg a tegnapi nap folyamán a Zenta községhez tartozó Kevi falucska egyik tanyáján élő Boros Rózsa. Az 59 éves elkeseredett asszony jó hat esztendővel ezelőtt járta meg igen csúnyán a szabadkai székhelyű Finance Consulting Kft.-vel történő üzletkötést. A zűrzavaros ügy azóta húzódik.

A cég hihetetlenül kedvező törlesztési feltételek mellett kínált kölcsönöket. Szinte bárkinek. A Boros házaspár éppen az idő tájt szemelt ki magának egy házat, amelyet szeretett volna megvásárolni, ezért 12 ezer eurós kölcsön folyósításáról írt alá szerződést az említett kft.-vel. A pénzt azonban soha nem kapták meg. Az igényelt összegnek csupáncsak egy töredékét, helyette viszont nekik maguknak kellett (volna) fizetniük 90 hónapon át havi 250 eurós törlesztő részletet. Mivel hittek a roppantmód nyájas és segítőkész ügyintéző szóbeli tájékoztatásának, és nem tanulmányozták át az aláírásra került többoldalas, szerb nyelvű szerződést, a saját tudatlanságuk és hiszékenységük áldozatává váltak.

Az elmúlt hat év alatt, a hajmeresztő fordulatokban gazdag „ügyvitel” során odáig jutottak, hogy a Finance Consultingnak sikerült a történetet a talpáról a feje tetejére állítani, ugyanis a becsapott és kijátszott károsult házaspár helyett még ők vitték perre az ügyet. Eljárást kezdeményeztek a hiteligénylők ellen, mert szerintük azok tartoznak nekik. Az adósság összege azonban időközben változott, pontosabban zsugorodott. Ugyanis kétharmadát – a szerződés azonnali és eltökélt felbontását követelve – sikerült egyik pillanatról a másikra eltörölni. Egy rész azonban mégis megmaradt. Konkrétan: 153 041 dinár.
Ilyen összegű alaptartozás kifizetéséről döntött ugyanis a Szabadkai Alapbíróság még 2009. április 29-én. Sőt erre büntetőkamat fizetését is elrendelte, méghozzá egészen 2008. október 10-ig visszamenőleg, amely kötelezettség a teljes adósság megtérítése napjáig érvényben marad. A kirótt összeget 15 nap alatt kellett volna befizetni. Mivel erre nem került sor, a Szabadkai Alapbíróság Zentai Bírósági Egysége 2013. október 22-én elrendelte a követelés kényszerű behajtását és döntés született arról is, hogy felmérik Boros Rózsa anyagi helyzetét, azt követően pedig a tulajdonában lévő ingatlanok bármelyike esetében alkalmazhatják a végrehajtást. Megállapítják azok piaci értékét, és a tartozás fejében áruba bocsátják.

Már korábban is – hónapokkal ezelőtt – megjelent a Boros tanyán egy ismeretlen férfi, aki magánpénzbehajtónak adta ki magát, próbálkozott is a házigazdával egyezségre jutni, a kilátásba helyezett foglalás azonban elmaradt.

Az esetnek most lett folytatása, amikor Damir Šite, a Szabadkai Felső- és Gazdasági Bíróság területén illetékes végrehajtó, június 10-ei dátummal megküldte számukra a kényszerfoglalásra vonatkozó záradékot. Ebben pedig az olvasható, hogy az említett adósság fejében eladásra kerülhet minden olyan ingatlan, amely Boros Rózsa tulajdonát képezi. Így például egy 79 négyzetméter alapterületű telek, amelyre családi ház épült, egy másik telek, valamint több apró, harmadosztályú földterület is. Azt is feltüntették, hogy az adós összvagyonát mennyire becsülték. Az alaptartozáson kívül a büntetőkamat összegét és a végrehajtás költségeit is ki kell az „adósnak” fizetnie.    
  
 – Amikor megkaptam a bírósági döntésről szóló végzést, amely szerint a (soha nem is létezett) tartozásom miatt kényszerfoglalással és végrehajtókkal fenyegetőznek, tanácstalanságomban ügyvédhez fordultam, aki azzal fogadott, hogy sajnálja a dolgot, de nem tud rajtam segíteni, mert ebben az ügyben túlságosan erősek az ellenfelek. Azt javasolta, hogy ne sokat gondolkodjak, hanem fizessek, mert könnyen megtörténhet, hogy elveszik a tanyámat és az egy hold földemet, és ne lepődjek meg azon sem, ha egy napon kitesznek a házamból. Most már kamatostól követelik rajtam azt a pénzt, amit soha nem vettem fel a bankjukban… Félek, rettegek, mert nem tudhatom, hogy mi fog velünk történni. Ahogy minket becsaptak, úgy másokat is átvertek, ennek ellenére a Finance Consulting Kft. továbbra is háborítatlanul működik Szabadkán a Makszim Gorkij utcában és Újvidéken a Felszabadulás sugárút 78-as számú épületében. Hirdetéseik pedig megjelentek a Családi Körben és az ingyenes Super Info reklámújságban. A kérdésem már csak ennyi: lesz-e, aki felfigyel az ügyemre?

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése