2014. július 21., hétfő

Július 21.



Dániel napja.
Héber eredetű bibliai név, jelentése Isten a bírám.
1456Hunyadi János nándorfehérvári diadala a II. Mehmed szultán vezette török haderő felett (július 21. és 22.).
1456 – Meghalt Dugovics Titusz katona, hősi várvédő.
1542 – III. Pál pápa ellenreformációs intézkedései keretében újjászervezte az inkvizíciót a legfelsőbb hadbíróságként, Sanctum Officium néven.
1619-től Szent Lőrinc ünnepe.
1718VI. Károly német-római császár (III. Károly néven magyar király) és III. Ahmed szultán megkötik a pozsareváci békét, amelyben az Oszmán Birodalom lemond a Balkán egy részéről.
1873 – Jesse James, a „Vadnyugat revolverhőse” elkövette az első nagy vonatrablást.
1895 – Meghalt Barna Ferdinánd nyelvész, műfordító, könyvtáros. 1871-ben magyarra fordította a Kalevalát, és Galeotto Marzio Mátyás királlyal foglalkozó művét.
1899 – Megszületett Ernest Miller Hemingway Nobel-díjas amerikai író.
1905 – Megszületett Jean-Paul Sartre francia író, filozófus.
1954 Genfben aláírják az indokínai háborút lezáró fegyverszüneti egyezményt: Vietnamot két államra osztják fel.

25 évvel ezelőtt történt a magyarországi rendszerváltozás, 1989. július 21-27. - Kronológia
Magyarországi változások:

1989. július 22. - Időközi országgyűlési képviselői választásokat tartottak Szegeden, Kiskunfélegyházán, Kecskeméten és Gödöllőn. Szegeden, Kiskunfélegyházán és Kecskeméten pótválasztásokat kellett kiírni, Gödöllőn Roszik Gábor evangélikus lelkész, a Gödöllői Ellenzéki Kör jelöltje nyert a szavazatok 69,2 százalékával.
1989. július 23. - Phenjanban bejelentették: a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság 1989. augusztus 1-jétől bevezeti a vízumkötelezettséget a magyar beutazókkal szemben. (Magyarország július 10-én mondta fel - augusztus 10-i hatállyal - azt az 1956-ban kötött egyezményt, amely a diplomata-, a szolgálati útlevéllel és a hivatalos célú magánútlevéllel utazók esetére eltörölte a vízumkényszert.
1989. július 24. - Az Unicbank Rt., valamint 5 külföldi bank képviselői 10 millió dolláros hitelszerződést írtak alá Budapesten a magyar szövetkezetek és magánvállalkozások exporttevékenységének finanszírozására.
1989. július 24. - Az Európai Közösségek Bizottsága bejelentette, hogy augusztus 1-re nemzetközi értekezletet hívott össze Brüsszelbe, amelyen megvitatják, milyen segítséget kapjon Lengyelország és Magyarország a Nyugattól. A tanácskozásra a közöspiaci tagállamok, az EFTA-országok, az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Ausztrália és Új-Zéland képviselőit hívták meg, összesen 23 fejlett országot.
1989. július 24. - Betörtek a budapesti Izraelita Hitközség Dohány utcai főtemplomába, ahonnan mintegy 6-7 millió forint értékben kegytárgyakat tulajdonítottak el. Másnap az Állami Biztosító a hazai biztosítás történetében példátlan módon 100 ezer forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek.
1989. július 25. - A Magyar Demokrata Fórum megnyitotta első állandó vidéki irodáját Pécsett.
1989. július 25. - A Belügyminisztérium sajtóosztályának jelentése szerint 1989 első félévében 550 NDK-állampolgár kísérelte meg tiltott módon átlépni a Magyar Népköztársaság államhatárát.
1989. július 25. - A Magyar Televízió kibővített vezetői értekezlete megtárgyalta és megvalósításra alkalmasnak ítélte a két televíziós program szétválasztására készült koncepciót. A TV1, illetve a TV2 teljes egyenrangúsítását 1990 márciusától tervezte bevezetni az MTV.
1989. július 25. - Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete új néven alakult újjá: Egészségügyben Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége.
1989. július 25-26. - Kelet-nyugat konferencia néven nemzetközi orvosetikai tanácskozást tartottak Pécsett. Ez volt az első tudományos-szakmai kapcsolatfelvétel a világ keleti és nyugati felén élő orvosetikusok között.
1989. július 25-31. - A Magyar Demokrata Fórum első országos táborát rendezték meg a Szabolcs-Szatmár megyei Nagykálló harangodi szabadidő központjában.
1989. július 26. – Jobb munkakörülményeket követelve egyórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Péti Nitrogénművek összetettműtrágya-üzemének dolgozói.
1989. július 26-29. – Budapesten tartották az Európai Baptista Szövetség 10. kongresszusát, amelyen 46 országból mintegy ötezer baptista vett részt. A szocialista országban először rendezett konferenciára Magyarországra látogatott a világszerte ismert amerikai evangélista, Billy Graham, aki a zárónapon a Népstadionban tartott igehirdetést.
1989. július 27. – A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár tatabányai üzemében tartott munkásgyűlésen Szolidaritás szakszervezet alakult.
1989. július 27. - Az új alkotmányos rend védelmét szolgáló rendőrség jövőbeni feladatairól, munkastílusának kialakításáról folytatott eszmecserét Budapesten a Belügyminisztérium Országos Rendőr-főkapitányságának néhány vezető munkatársa több, az Ellenzéki Kerekasztalhoz tartozó, valamint más politikai, társadalmi, szakmai szervezet képviselőjével. A tanácskozás célja az volt, hogy a rendőrség megismerje a független politikai szervezetek véleményét arról, hogyan képzelik el a többpártrendszerre való átmenet során az alkotmányos rend védelmét szolgáló rendőrség ténykedését, és milyen javaslatokkal kívánják segíteni a bűnmegelőzési koncepció kidolgozását.
1989. július 27. – A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), az Ellenzéki Kerekasztal és a harmadik oldal középszintű politikai egyeztető tárgyalásain nem sikerült egységes álláspontra jutni sem az MSZMP vagyonának felosztásáról, sem a pártok munkahelyi tevékenységéről.

Kelet-európai változások - válogatás a legfontosabb külföldi eseményekből:
1989. július 21. CSEHSZLOVÁKIA:
- A csehszlovák hatóságok megtagadták a kiutazási engedélyt Alexander Dubcek volt csehszlovák pártvezetőtől, aki Spanyolországba utazott volna egy, a szovjet peresztrojkával foglalkozó konferenciára.
1989. július 21. JUGOSZLÁVIA: – 86 koszovói párttagot zártak ki a Jugoszláv Kommunista Szövetségből (JKSZ), és feloszlattak hét pristinai alapszervezetet. A kizártak zöme egyetemi oktató, illetve olyan értelmiségi volt, aki korábban elutasította a koszovói autonómiát megnyirbáló 1989. márciusi alkotmánymódosítást.
1989. július 21-24. CSEHSZLOVÁKIA: - A lengyel Szolidaritás több ismert tagja, köztük Adam Michnik és Zbigniew Bujak Prágában tárgyalt csehszlovák ellenzékiekkel, köztük Frantisek Tomásek bíboros érsekkel, Václav Havel íróval és Alexander Dubcekkel.
1989. július 22. SZOVJETUNIÓ: - A Tadzsik Legfelsőbb Tanács törvényt fogadott el a tadzsik nyelv államnyelvi státusáról.
1989. július 24. JUGOSZLÁVIA: – A Politika Ekspres című belgrádi napilap szerint az infláció gyors üteme miatt a jugoszláv Nemzeti Bank engedélyezte, hogy szeptember 30-ig a külföldi turisták külföldi valutában fizessék ki szállodai és szállítási költségeiket, valamint a repülőtéren fizetendő vámokat.
1989. július 24. LENGYELORSZÁG: - A lengyel parlament felsőháza emigrációs és diaszpóra bizottságot hozott létre azoknak a jogi normáknak a kidolgozására, amelyek garantálják a szabad és kétoldalú kapcsolattartást Lengyelország és a lengyel emigráció, valamint a határain túl élő lengyel nemzetiségűek között.
1989. július 24. NDK: – Bonnban bejelentették, hogy a két német állam megalakulása óta először lesz rendszeres légi forgalom az NDK és az NSZK városai között.
1989. július 24. NDK: - A keletnémet sajtóban az ellátási gondokat bíráló írások jelentek meg, eszerint hiányosságok tapasztalhatók a zöldség-, gyümölcs- és húsellátásban, illetve nem kaphatók alkatrészek háztartási gépekhez.
1989. július 24. SZOVJETUNIÓ: – A Legfelsőbb Tanács ülésén mondott beszédében Mihail Gorbacsov pártfőtitkár-államfő hangsúlyozta: a politikai krízisként jelentkező, az átalakítást és megújulást fenyegető bányászsztrájk a peresztrojka négy évének legsúlyosabb próbatétele, amely megmutatta: határozottabb cselekvésre van szükség az átalakítás, főként pedig a gazdasági reformok megvalósítása érdekében.
1989. július 24. SZOVJETUNIÓ: – A német akadémiai csereszolgálat bejelentette, hogy az NSZK megalapítása óta először tanulhatnak szovjet diákok nyugatnémet főiskolákon.
1989. július 26. SZOVJETUNIÓ: – Moszkvában bejelentették, hogy a Szovjetunióban befejeződött az OTR-22-es típusú, hadműveleti-harcászati nukleáris rakéták megsemmisítése.
1989. július 26. SZOVJETUNIÓ: – Rigában több mint százezer ember vett részt azon a nagygyűlésen, amelyen Lettország részvételét követelték a balti tagköztársaságok gazdasági önállóságának megteremtésében.
1989. július 26. SZOVJETUNIÓ: - A Szelszkaja Zsizny című lap beszámolója szerint a Szovjetunióban szinte példátlan módon leállították egy baskíriai víztároló megépítését, amelybe már 120 millió rubelt beleöltek, de a munka befejezése egymilliárd rubel kárral fenyegetett volna.
1989. július 26. SZOVJETUNIÓ: - Az Intourist szovjet utazási ügynökség hivatalos felhatalmazást adott az izraeli Natur utazási irodának, hogy szovjet vízumot adjon ki izraeliek számára. A szovjet-izraeli diplomáciai kapcsolatok 1967-es megszakítása óta hasonló lépésre nem volt példa.
1989. július 27. – BULGÁRIA: A bolgár hírügynökség nyilvánosságra hozta Todor Zsivkovnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága (BKP KB) főtitkárának, az államtanács elnökének a BKP KB Politikai Bizottságának július 13-i ülésén elmondott beszédét, amelyben a bolgár vezető javasolta, hogy a gazdasági élet felpezsdítésére növeljék a bankok függetlenségét, vezessék be a nemzeti valuta konvertibilitását, és ösztönözzék bolgár-nyugati vegyes vállalatok létesítését. Zsivkov szólt a mintegy 190 ezer török nemzetiségű kivándorlása nyomán felmerült munkaerő-gazdálkodási gondokról, elavultnak minősítette az ország parlamentjét, megreformálásának szükségességéről is beszélt, de felvetette az alkotmány módosításának és a Bolgár KP státusa megváltoztatásának szükségességét is.
1989. július 27. CSEHSZLOVÁKIA: - A csehszlovák rendőrség hét neves ellenzéki személyiség, a Charta '77 szervezet képviselőinek otthonában tartott házkutatást Prágában, Kladnóban és Gottwaldovban a Néhány mondat elnevezésű ellenzéki petíció ügyében. A dokumentum - amelyet addig az időpontig csaknem 12 ezren írtak alá – "valódi társadalmi párbeszédre" szólította fel a kormányzatot, előmozdítandó, hogy az ország "végre kijusson a jelenlegi zsákutcából".
1989. július 27. JUGOSZLÁVIA: - A jugoszláv államelnökség két új tagja: a bosznia-hercegovinai Bogic Bogicevic és a makedóniai Vasil Tupurkovski a szövetségi parlamentben letette a hivatali esküt. Ezzel teljessé vált a nyolctagú kollektív államfői testület létszáma.
1989. július 27. JUGOSZLÁVIA: - A szlovén parlament jóváhagyta az alkotmánytervezet szövegét. Ez lehetővé tette az elszakadást, rögzítette Szlovénia önrendelkezési jogát, szentesítette az új nemzeti himnuszt, és kinyilvánította: kizárólag a szlovén vezetők - nem pedig a jugoszláv hatóságok - jogosultak rendkívüli állapot kihirdetésére vagy a hadseregnek a köztársaságba vezénylésére.
1989. július 27. SZOVJETUNIÓ: - A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa törvényt fogadott el a köztársasági gazdasági önelszámolásnak Észtországban, Lettországban és Litvániában 1990. január 1-jével történő bevezetéséről.
1989. július 27. SZOVJETUNIÓ: – Moszkvai sajtóértekezleten bejelentették, hogy 1988-ban 108 ezren vándoroltak ki a Szovjetunióból, míg 1989 első hat hónapjában 91 ezren. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése