2014. július 31., csütörtök

Kirakattolerancia helyett társadalmi szolidaritást!



A topolyai Tolerancia-tábor margójára

Egyes magas beosztású politikusok a fokozódó gazdasági helyzet közepette szórják felelőtlenül az adófizetők pénzét, nem belegondolva abba, hogy az elköltött dinár százezreik, akár millióik is valódi eredmény nélkül tűnnek el a süllyesztőben. A Magyar Remény Mozgalom (MRM) számára elfogadhatatlan, hogy idén is megszervezik Topolyán az ún. Tolerancia-tábort, mely eseménynek hosszú évek óta tartó fennállása semmiféle kézzel fogható haladást nem produkált.
A készülő megszorítások és a súlyosbodó szociális-gazdasági szituáció közepette az ország, a tartomány és az önkormányzat, valamint az egyéb szponzorok által nyújtott támogatások sokkal inkább helyt találnának a népkonyhánál, a lurkóházaknál, vagy más kritikus területen.
Az alaposan kiszűrt és megválogatott, külföldről érkező fiatalokkal megrendezett pénzköltő tábor csupán egy kirakatrendezvény, a multikulturalizmus színjátéka, mely még egyetlen intoleráns és soviniszta szemléletű polgár gondolkodását sem változtatta meg. A szervezők és a politikus védnökök nem vették eddig a bátorságot, hogy olyan egyéneket „zárjanak össze” egy helyre, akik már nyíltan kifejtették ellenszenvüket egy más nemzetiségű polgártársukkal szemben, vagy egy egész nemzet irányába. Ha valami értelmeset szeretnének cselekedni az érintett közszereplők, hát, kíséreljenek meg hasonlót meglépni.
Amíg azonban erre nincs kilátás, úgy hagyjanak fel a médián keresztüli ámítással és a nyilvános pénzherdálással, és forduljanak a társadalom legnagyobb gondjainak orvoslása felé.

A Magyar Remény Mozgalom (MRM) nevében,
László Bálint
Elnök
Szabadka, 2014. július 31.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése