2014. augusztus 31., vasárnap



A bölcs ember a megfelelő időt várja.
Latin mondás.


 Nap a napnak tanulság.
Latin mondás

"A nyugdíjak csökkentése hibás és veszélyes döntés lenne"

A Magyar Remény Mozgalom (MRM) döbbenettel fogadta a nyugdíjak csökkentésének szándékáról szóló híreket. Az MRM nem ért egyet egy olyan megszorító „reformintézkedéssel" sem, amely tovább sújtja az elmúlt több mint két évtizedes politikák elszenvedőit.
Az embertelen munkatörvény és a nyugdíjkorhatár értelmetlen megemelése azoknak a hatalmon levő szerbiai erőknek a műve, amelyek nagyrészt felelősek a kilencvenes évek háborús eseményeiért és/vagy az azt követő rablóprivatizációkért.
Sajnálatos, hogy ezeket az intézkedéseket a hatalmi koalíció részeként a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is támogatja, amelynek ráadásul államtitkára is van a Munkaügyi, Foglalkoztatási és Szociális Minisztériumban.
Vérlázító, hogy még a társadalom legsebezhetőbb részét - a nyugdíjasokat sem kímélik.
A nyugdíjak beharangozott (10 vagy 20 százalékos) csökkentése közvetlenül veszélyeztetné az idős emberek jelentős részét. Sokan így sem tudják fedezni legalapvetőbb létfenntartási költségeiket, megvásárolni a szükséges gyógyszereket vagy megfizetni a gyakran méregdrága gyógykezelést, illetve biztosítani a téli időszak rezsiköltségeit és/vagy a fűtőanyagot. A mizér járandóságok esetleges további zsugorítása rengeteg idős embert kilátástalan helyzetbe sodorhat.
Sokakban felmerül a következő egyszerű és logikus kérdés: vajon a szóban forgó intézkedések helyett, az állami kasszát miért nem a korrupt "üzletemberek" és maffiózók vagyonának elkobzása révén töltik fel? A 800.000 állami közalkalmazott közül ki kell szűrni mintegy 300.000 olyan, pártkönyvecske alapján, a rendszerbe bepumpált felesleges munkaerőt, mely csupán az államot terheli. A költségvetés átalakítását nem abban a szektorban kell lefolytatni, amely egyébként is hatványozottan megsínyli az évek óta húzódó gazdasági válságot és megszorításokat.
Követeljük a kormány összes szereplőjétől, így a VMSZ-től is, küzdjön az említett intézkedés életbe léptetése ellen, vagyis tanúsítson végre szociális érzékenységet.
Az MRM Elnöksége
2014. augusztus 30.
Közzétette: Terhes Tamás 2014. augusztus 31. vasárnap, 00:08
 

Augusztus 31.



Erika napja.
Germán, latin eredetű név. Jelentése nagyra becsült.
12 – Megszületett Caius Iulius Caesar Germanicus Caligula római császár.
1870 – Megszületett Maria Montessori olasz pedagógus, újító. Az ő nevéhez fűződik a Montessori-módszer, amelynek célja, hogy tevékeny, segítőkész és egymással toleráns gyermekeket neveljenek békés, nyugodt légkörben.
1878 – Árvíz pusztított Miskolcon.
1917 – Budapesten megszületett Aczél György politikus, akit 1949-ben koholt vádak alapján letartóztattak. 1954-es szabadulása után rehabilitálták.
1918 – Megszületett Alan Jay Lerner amerikai író, musical- és dalszövegíró.
1945 – Megszületett Van Morrison, aki az ír Them zenekarnak volt az énekese.
1949 – Megszületett Richard Gere amerikai színész. (Egy tiszt és egy úriember, Micsoda nő).
1957 – A Malájziai Államszövetség nemzeti ünnepe
1962 – Trinidad és Tobago nemzeti ünnepe
1965 – Megszületett Borkai Zsolt olimpiai bajnok tornász.

Péter Ferenc színművész: „Fussunk neki, és hozzuk létre a téttel működő MNT-t!”

Kérlek Benneteket, délvidéki sorstársaim, hiába a tudás, hiába az akarat, a hit, mégis, amikor végigsétálok a korzón, lecsapom a fejem, mert Szabadka szíve, a színház épülete úgy néz ki, mint darabokra tépett nemzetünk! És, ha holnapra kész is lenne, akkor is megbocsájthatatlan bűne ez a szerb koalíciós partnerek nélkül tehetetlen VMSZ-nek.  Elhalt Csáth és Kosztolányi sétapálcáinak gyöngéd kopogása a szabadkai korzón.
Még Anglia is a huszadik század legjobb katona-költőjének kiáltotta ki az első világháborúban odaveszett Gyóni Gézát, aki Szabadkán tudott megnyugodni és Szabadkát tartotta legkedvesebb városának. Éveket töltött itt, innen vonult be a nagy háborúba. A VMSZ delegálta MNT Kulturális Bizottsága meg sem említette eddig a nevét, mint ahogy nincsen sírja Csáthnak sem a városban. Megvásárolták valakik és rátemetkeztek.

Alig soroltam fel néhány dolgot. Sokkal nagyobb mulasztásai vannak a jelenlegi vezetésű MNT-nek, de tényleg nem az a célom, hogy a leírt „apróságokat” tények halmazává bővítsem. Ha kell, meg tudnám tenni, de arra kérek minden változást igénylő magyar testvéremet, hozzuk össze a téttel működő MNT-t.
Önök meddig tudják nézni, hogy minden kompetencia nélküli hozzátartozók bólogatnak minden hozzáértés nélkül. Változtassunk ezen! Hozzáértők hozzanak döntéseket, ne adja meg magát az első szerb fegyelmezésnek, és ne mondjunk le alapvető emberi és mindenek előtt, nemzeti mivoltunkról!
Péter Ferenc, színművész-rendező
A Magyar Remény Mozgalom (MRM) jelöltje az október 26-ai MNT választásokon
Közzétette: Terhes Tamás 2014. augusztus 30. [23:04]

2014. augusztus 30., szombat

Augusztus 30.



Rózsa napja.
Magyar eredetű név, a Rosa latin női névből származik. Jelentése a virág maga.
1574 – Megszületett Szenczi (Szenci) Molnár Albert református pap, egyházi író, nyelvtudós, zsoltárköltő, műfordító. Ő készítette el az első magyar – latin szótárt.
1773 – Megszületett Pollack Mihály építőművész, a magyar klasszicista építészet jelentős alakja, a Nemzeti Múzeum és a Vigadó építője.
1740 – Megszületett David Bushnell, a tengeralattjáró feltalálója.
1797 – Londonban megszületett Mary Wollstonecraft Shelley (eredeti nevén: Mary Wollstonecraft Godwin) angol írónő, Percy Bysshe Shelley romantikus angol költő felesége, aki Frankenstein megalkotója, a „Frankenstein – avagy modern Prometheus” című regény szerzője volt.
1871 – Az Új-Zélandi Nelsonban megszületett Ernest Rutherford kémiai Nobel-díjas brit atomfizikus, aki elsőként hajtott végre mesterséges atommagátalakítást.
1910 – Megszületett Vágó Péter (Pierre Vago) magyar származású világhírű francia építész.
1924 – Megszületett Kisfaludy Lajos állami-díjas vegyészmérnök, egyetemi tanár, akadémikus.
1935 – Megszületett „Papa” John Philips gitáros és énekes a Mamas and the Papas együttesből.
1940 – A második bécsi döntést értelmében Észak-Erdély 43 000 négyzetkilométeres területe 2,1 millió lakossal (melynek 51,4 %-a volt magyar) ismét Magyarország fennhatósága alá került.
1943 – Megszületett Adamis Anna költő és előadóművész, zene- és dalszövegíró.

VMDK: Visszásságok tapasztalhatók a nemzeti tanácsi választásokkal kapcsolatban


VMDK: Visszásságok tapasztalhatók a nemzeti tanácsi választásokkal kapcsolatban
Csonka Áron, a VMDK elnöke a sajtótájékoztatón
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége üdvözli azokat a módosításokat, amelyeket a nemzeti tanácsokról szóló törvényben eszközöltek, hiszen véleményük szerint az illetékesek a módosítások révén pontosították a választási folyamatot, hangsúlyozta mai zentai sajtótájékoztatóján Csonka Áron, a VMDK elnöke, aki elmondta, ugyanakkor számos visszásságot tapasztaltak ezen folyamatok gyakorlatban történő megvalósulásával kapcsolatban.
– Ezeknek a visszásságoknak az okozója maga a minisztérium, vagyis a Köztársasági Választási Bizottság, aki le kell, hogy bonyolítsa a választási folyamatot. Arról van szó, hogy egyrészt a minisztérium meghozta azt a szabályzatot, amely szabályozza a feliratkozást a külön választási névjegyzékre, viszont nem mellékelt hozzá kétnyelvű űrlapokat, mintákat, hanem kizárólag szerb nyelvű, cirill írásmóddal írtakat. Mivel újabb kétnyelvű űrlapok nincsenek, hanem csak azok, amelyek négy évvel ezelőtt jelentek meg, és azok találhatóak meg még mindig a minisztérium honlapján is, azoknak a használata most ebben a pillanatban el van lehetetlenítve, ugyanis különösen a Bánságban számos közigazgatásban azzal kellett szembesülnünk, hogy azokat az embereket, akik kérvényezték a felvételüket, visszautasították, és kérték tőlük, hogy szerb nyelvű és cirill írásmódú íveket töltsenek ki, és úgy írják a személynevüket is. Ez szintén diszkrimináció, hiszen a szerbiai alkotmány engedélyezi és előirányozza minden kisebbség számára a hivatalos nyelvhasználatot és a személynévnek használatát a megfelelő kisebbségi nyelv írásmódja szerint – magyarázta Csonka Áron, a VMDK elnöke, majd hozzátette: – Ez a diszkrimináció tovább folytatódik a Köztársasági Választási Bizottság által kiadott utasításban és a választási határidőnaplóban is, hiszen ott is úgy követelik, hogy elsődlegesen szerb nyelven és cirill írásmóddal vezessék a személyneveket, a támogatói aláírásokat leadóknak a nevét és a leendő jelölteknek a nevét is, és utána esetleg ki lehet írni az adott kisebbség nyelvén is ezeket a neveket. Ugyanakkor a feljelentkezésnél azt követelik, hogy az űrlapokat úgy töltsük ki, ahogyan a személyi igazolványban szerepel. Akinek a személyi igazolványában magyarul szerepel a neve, akkor neki magyarul kell beírni a nevét, viszont a másik rendelkezésben pedig az követelik, hogy szerb nyelven és cirill írásmóddal történjen meg ez a feliratkozás. Kérdéses, hogy itt milyen jogok fognak csorbulni. A minisztérium, illetve a Köztársasági Választási Bizottság az, aki le kell, hogy bonyolítsa a nemzeti tanácsi választásokat, és be kellene, hogy tartassa a jogokat. A Köztársasági Választási Bizottság azonban olyan döntéseket hozott, amely alapján a Köztársasági Választási Bizottság munkájában részt vevők bizonyos juttatásokban, javadalmazásokban részesülnek, míg azok, akik részt vesznek a választási folyamatban, kihirdetik a listájukat, azok jogosultak minden szavazóhelyre választási megfigyelőket delegálni, viszont csak úgy, hogy azt saját maguk fizetik, a saját zsebükből. Ez súlyos diszkrimináció, hiszen ezzel azokat a pártokat, civil szervezeteket, polgári csoportosulásokat favorizálják, akiknek van pénzük, és ezt megengedhetik maguknak. Másrészt nem etikus, hogy ők a saját munkájukért felveszik a pénzt, míg mások, akik ugyanolyan munkát végeznek, nem kapnak semmilyen juttatást, és ami a legfontosabb, veszélyezteti a választások tisztaságát és a nemzeti tanácsok demokratikus megválasztását, hiszen ez a döntés egyesek számára gyakorlatilag ellehetetleníti, hogy választási megfigyelőket állítsanak, és ezzel teret nyithat a különböző választási visszaéléseknek, hamisításoknak – fejtette ki az ügy kapcsán a VMDK elnöke, hozzátéve, a VMDK illetékesei éppen ezért átirattal fordulnak az illetékes minisztériumhoz és a Köztársasági Választási Bizottsághoz, rá szeretnének mutatni az általuk észlelt hiányosságokra, illetve kérvényezni szeretnék ezeknek a hibáknak és visszásságoknak a mielőbbi kijavítását.
H. G.

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17586/VMDK-Visszassagok-tapasztalhatok-a-nemzeti-tanacsi-valasztasokkal-kapcsolatban.html, 2014. augusztus 29. [16:45]

Két évre ítélték az óbecsei Bilicki Ervin támadóját

 












A tavaly tavasszal meggyilkolt óbecsei Bilicki Ervin meggyilkolásának ügyében megvádolt 14 éves P. P.-t az Újvidéki Legfelsőbb Bíróság két év börtönbüntetésre ítélte. A fiú holttestét 2013. március 17-én találták meg a Péterrévei úton, Óbecsén.
Az első vád szerint a támadó olyan sérüléseket okozott az elhunytnak, hogy később az belehalt a verésbe. P. P. ezt előbb tagadta, de miután nem „ment át” a hazugságvizsgáló eredményén, megváltoztatta a vallomását.
Az orvosi vizsgálat azonban bebizonyította, hogy a verést követően Bilicki Ervin egy mély pocsolyába esett, arccal lefelé, elájult és fulladás okozta a halálát.
A kiskorú bűnözők eseteivel foglalkozó bírónő az enyhének (két év fogság) minősülő ítéletet a srác 14 éves, nagyon fiatal életkorával magyarázta. Ahogy fogalmazott, ha ez mondjuk 16 évesként történt meg volna vele, más lett volna az ítélet súlya.
Az ítéletet zárt intézményben, egy kruseváci javító-otthonban kell letöltenie. 
Közzétette: Terhes Tamás 2014. augusztus 29. [19:14]

2014. augusztus 29., péntek

Augusztus 29.



Beatrix napja.
Latin eredetű név. Jelentése: boldogító, boldogságot hozó.
1434 – Megszületett Janus Pannonius (eredeti nevén: Csezmiczei János) humanista, latin nyelven alkotó költő, a magyar világi líra első jelentős képviselője.
1526 – A mohácsi csatában II. Szulejmán török szultán legyőzte a II. Lajos király vezette magyar hadsereget. A harcban életét vesztette II. Lajos (1516-1526), akivel a Jagellók magyar-cseh ága kihalt.
1541 – II. Szulejmán török szultán csellel elfoglalta Budát, amely 145 évig a török uralom központjává vált.
1938 – Meghalt Karinthy Frigyes író, műfordító, kritikus, újságíró, humorista, a kabaré nagy mestere.
1842 – A nankingi szerződéssel véget ért a Nagy-Britannia és Kína között az 1839 óta zajló ópiumháború.
1885 – Gottlieb Daimler német feltaláló szabadalmaztatta a világ első benzinmotoros kerékpárját.
1908 – Megszületett Robert Merle francia regény- és drámaíró, esszéista, irodalomtörténész (Védett férfiak).
1915 – Megszületett Ingrid Bergman háromszoros Oscar-díjas svéd filmszínésznő.
1923 – Megszületett Lord (Richard Samuel) Attenborough Oscar-díjas angol filmrendező, színész, producer.
1944 – Horthy a Sztójay-kormány helyébe Lakatos Géza vezetésével új kormányt nevezett ki, hogy végre tudja hajtani a háborúból való kilépést.

2014. augusztus 28., csütörtök



A tény ellen nincsen bizonyítás.
Latin mondás

A kormány azt állítja, hogy Szerbia kijutott a válságból. Titok viszont, hogy a válság mikor jut ki Szerbiából!
Rade Jovanović

Szerbia az Európai Unió iránt el nem kötelezett politikát folytat.
Nikola Božilović


A legnagyobb jog, a legnagyobb rossz.

Terentius, Publius Afer (Afrikai),(Karthágó, Kr. e. 195 vagy 185 – Hellasz, Kr. e. 160) római vígjátékíró.


Kiírták a nemzeti tanácsi választásokat

Október 26-án 17 kisebbség választhat közvetlen módon képviselőket


   
A szerbiai nemzeti tanácsok új összetételének megválasztására október 26-án kerül sor, jelentette be Kori Udovički, államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter. Kiemelte, hogy 17 nemzeti kisebbség választ nemzeti tanácsot közvetlenül, négy pedig elektorok útján. A választásokon nem vesz részt az orosz és a török kisebbség, a goranacok pedig korábban kijelentették, hogy nem tartják magukat nemzeti kisebbségnek. Elektorok útján a lengyel, a macedón, a montenegrói és a horvát kisebbség választ majd.
– Közvetlen úton 17 nemzeti kisebbség választhat. Nagy öröm számunkra, hogy a roma kisebbségnek, amely miatt meghosszabbítottuk a külön névjegyzékbe való regisztrálás határidejét, sikerült elérni a negyvenszázalékos feliratkozási határt – mondta az államigazgatási miniszter.
Mint ismeretes, csak az a nemzeti kisebbség választhat közvetlen úton nemzeti tanácsot, amelynek legalább a 40 százaléka feliratkozott a külön választói névjegyzékre. A nemzeti kisebbségek külön választói névjegyzékét szombaton éjfélkor zárták le, és ezt követően állapították meg, hogy melyik közösség választhatja meg nemzeti tanácsát közvetlenül és melyik elektorok által. Udovički bejelentése szerint a választásokat a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) fogja lebonyolítani.
– Az elmúlt választásokat egy, az erre a célra létrehozott választási bizottság bonyolította le. S mint végül kiderült, a választások alatt történtek következetlenségek is – indokolta meg a RIK részvételét a miniszter, majd hozzátette, hogy reményei szerint az idei választások során a bosnyák nemzeti közösség is tisztázza nézeteltéréseit.
A 2010-es választások alkalmával 16 nemzeti tanácsot választottak meg az országban közvetlen választás során, hármat pedig elektorok útján. 77 választási lista indult a voksoláson. Összesen 436 334 személy szerepelt akkor a külön választói névjegyzéken, az idén májusban ez a szám 20 ezerrel nőtt, így 2014 májusával bezárólag 451 891 személy adatai szerepelnek a külön névjegyzékben. Négy évvel ezelőtt a magyar választói névjegyzéken 138 660 polgár neve szerepelt.
dió
Magyar Szó, 2014. augusztus 27., vagy

Augusztus 28.



Ágoston napja.
Latin eredetű név, az Augusztus latin név kicsinyítőképzős származékának, az Augustinus névnek a magmagyarosodott alakja. Jelentése magasztos, fennkölt.
430 – Szent Ágoston katolikus egyházi író, filozófus halálának emlékére, Szent Ágoston ünnepe.
1619 – II. Ferdinándot választották német-római császárrá II. Mátyás 1619.03.20-án bekövetkezett halála után. II. Mátyás gyermektelen császár volt, utódjául unokaöccsét, a bigott katolikus II. Ferdinándot jelölte ki.
1749 – Megszületett Johann Wolfgang Goethe német költő, regény- és drámaíró. Legismertebb műve a Faust.
1774 – Megszületett Elisabeth Ann Seton Amerika első szentje, a "Szeretet nővérei" rendjének megalapítója.
1795 – Megszületett Nicolas Auguste Hesse francia festő, a klasszicizmus egyik jelentős alakja.
1800 – Megszületett Szenvey József költő, műfordító, újságíró, szerkesztő és akadémikus.
1828 – Megszületett Lev Tolsztoj orosz író (Anna Karenina, Feltámadás).
1858 – A kőolajtermelés és a modern bányászat születésnapja.
1947 – Pécsett megszületett Gothár Péter rendező, díszlet- és jelmeztervező. (Megáll az idő, Haggyálógva Vászka)
1972 – Megszületett Gwyneth Paltrow amerikai filmszínésznő (A nő kétszer, A szerelmes Shakespeare).

2014. augusztus 27., szerda

Ágoston András levele Kori Udovičkihoz


Kori Udovički
államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter
Belgrád

Tisztelt Miniszter Asszony!

Tudomásul vettük, hogy Ön 2014. október 26-ra kiírta a nemzeti tanácsi választásokat.
Azt is látjuk, hogy a községekben a nemzeti tanácsokról szóló módosított törvény értelmében az idén elhanyagolható számú polgár kérte felvételét a külön-névjegyzékbe.
Ami azt jelenti, hogy az idei választások a négy évvel ezelőtti, többnyire pártaktivisták által begyűjtött, leginkább postázott, ma már pártadatbázisként is szereplő listák alapján zajlik le.
Pozíciójánál fogva Ön is bizonyára tudja, hogy négy évvel ezelőtt a külön-névjegyzékek elkészítése nem volt zökkenőmentes.
Az ok: gyorsan kiderült, hogy a feliratkozásra vonatkozó jogszabályok, amelyek az idén módosított törvényben találhatókkal is megegyeznek, végrehajthatatlanok. Az elhibázott törvényi rendelkezések okozta politikai pánik akkor 2010-ben úgy oldódott meg, hogy Svetozar Čiplić akkori kisebbségügyi miniszter, utasítást adott: a külön-névjegyzékre jelentkező polgárok adatait postán is meg lehet küldeni a minisztériumnak. Lett is nyüzsgés a politikai színtéren. Pártok, egyesületek stb. hajtóvadászatot rendeztek a kisebbségi választópolgárokra, hogy a postai közvetítéssel fejében „felvetessék” őket a külön-névjegyzékbe.
Hogy a politikai manipuláció hova vezetett, erről az akkori sajtó részletesen beszámolt.
Engedjen meg egy példát. Az akkori adatvédelmi biztos több ízben is foglalkozott az előállt helyzettel. Egyik kijelentése: „Jelzem, hogy eddig csak a legdurvább visszaélésekről beszéltem, azokról, amelyek bűncselekményre utalnak. Hogy milyen más hibák voltak, ide értve a személyes adatok törvénytelen begyűjtését, amelyek végül az egyének és a pártok nyilvántartásában landoltak, azt csak feltételezhetjük. A feliratkozások minisztériumi utasítás által engedélyezett módja folytán minden lehetséges volt”.
A párt, amelynek akkor elnöke voltam többször is foglalkozott az előállt áldatlan helyzettel. Álláspontja tudtommal az óta sem változott. A Magyar Nemzeti Tanács (MNT), melynek tagjait a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) adatbázisa alapján kialakult teljességgel hiányos külön-névjegyzékből kiindulva választották meg, nem legitim képviseleti testület.

Tisztelt Miniszter Asszony!
Engedjen meg három kérdést:
1. Hány újonnan jelentkező kisebbségi polgár került fel a külön-névjegyzékekre Szerbiában?
2. Miért nem lehet a külön-névjegyzék közokiratként történő felállítása és naprakész vezetése – más régióbeli országokhoz hasonlóan – Szerbiában is nem az érdekelt pártok, hanem valamelyik minisztérium feladata?
3. S ezzel összefüggésben, miért nem lehet a külön-névjegyzék, közokiratként szerves része – hiteles kivonata – az általános választói névjegyzéknek?
Így a kisebbségi választói névjegyzéken nem csak a népesség mintegy negyven százaléka lehetne rajta, hanem minden kisebbségi választópolgár, aki nem követeli az arról való törlését.
Válaszát tisztelettel várom:
Temerin, 2014. augusztus 27.
Ágoston András, elnök
Kisebbségi Fórum
Temerin

„A fiam mindig bízott bennem…”


Romić Arnold 


Az oromhegyesi Atlantis diszkóban május utolsó napján elhunyt 15 éves Romić Arnold szülei puritán körülmények között élnek a tornyosi Ady Endre utcában. Egy helybeli idős asszony takaros kis házában, leghátul az udvarban, egy aprócska konyhában. A bútorzatuk 2 szebb napokat is látott ágy, egy zöldre festett konyhakredenc, egy alacsony asztal és egy régi, letűnt időt idéző vasmosdó a hozzátartozó bádoglavórral. Arnold szobája fönt van – mondják –, de abban a gyerek halála óta senki nem járt. Úgy áll ott minden érintetlenül, ahogy a fiú hagyta.

A családfő, az 53 éves Fábrik László halálos beteg. És ő ezt tudja. Már jó ideje hordozza a gyilkos kórt a szervezetében. Az egyik veséje felmondta a szolgálatot, utána pedig a vízhólyagján találtak két rosszindulatú daganatot. Nemrégiben az egyiket, a kisebbiket a nagykikindai kórházban eltávolították, a másikhoz azonban nem mertek hozzányúlni az orvosai. Azt majd Újvidéken fogják megműteni, mert csak ott van megfelelő felszerelés. Az eredeti terv szerint a megbetegedett veséjét is a mostani műtét során kellett volna kioperálni, de Fábrik László kritikus fizikai állapota miatt túlságosan kockázatos lett volna a huzamosabb ideig tartó altatás. Most viszont kínos várakozással telnek az amúgy is épp eléggé gyötrelmes napjaik, azt lesik, hogy mikor hívják CT-vizsgálatra. (A legutóbb, amikor már éppen sorra került volna, kiszóltak a vizsgálóból, hogy elromlott a műszer. Magánklinikán elvégezett vizsgálat eredményeit, leleteit viszont – érthetetlen módon – nem fogadják el.) 


Fábrik László, Arnold édesapja

Fábrik László: Tudom, hogy nem sok időm van hátra, és ezt nemcsak azért mondom, mert az orvosomtól hallottam. Ha képes, csak egy kicsit is befelé figyelni az ember, akkor az ilyesmit megérzi. A mostani műtét előtt kértem, mondja meg őszintén, hogy mennyi esélyem van az életben maradásra, a gyógyulásra, és ő azt válaszolta, hogy: semmi. Az elmúlt 3 napban heves fájdalmak jelentkeztek, alig tudok enni, és napról napra veszítem az erőmet. Attól tartok, hogy hamarosan újra kórházba kerülök. Ezzel szembe kell nézni, és az elhunyt gyerekem ügyében addig kell cselekedni, amíg van rá idő és van hozzá erőm. A fiam mindig bízott bennem. Ha gond volt vele az iskolában, vagy ha pénzre volt szüksége, mert szeretett volna venni magának valamit, mindig hozzám fordult, nem az anyjához, mert ő szigorú volt hozzá, én meg engedékeny. Tudta, hogy a bajban számíthat rám, ezért most sem hagyhatom őt cserben. 

Romić Arnold édesapja tegnap megrendítő nyilatkozatot adott a Szabadkai Rádiónak. A telefonos hangfelvétel a 15 órakor kezdődő híradóban és a ma reggeli ismétlésben hangzott el.
Pársoros idézet belőle: „Én nem félek, mert én azt mondom, ami az igazság. A fiam szóra hajló volt, rendes gyerek, és elvették az életét. (…) Itt, a Vajdaságban könnyen hagynak egy emberéletet, de mi szeretnénk, hogy tudják, hogy hallják meg az emberek, hogy mi történik.”

Két nappal ezelőtt ezzel a mondattal búcsúzott el tőlem a kapuban Fábrik László: „Én már nem kaphatom vissza a fiamat, de nem szeretném, hogy más gyereke is erre a sorsra jusson. Ezért küzdök, amíg élek.”

Szabó Angéla

Augusztus 27.



Gáspár napja.
Perzsa eredetű név, a hagyomány szerint így hívták a napkeleti bölcsek egyikét. További névnapok: Mónika, József, Cézár
387 – Szent Mónika, a férjes asszonyok és az anyák védőszentjének ünnepe.
827 – Meghalt II. Jenő pápa
827 Bálint pápa megválasztása.
1301 – János kalocsai érsek magyar királlyá koronázza Vencelt (II. Vencel cseh és lengyel király fiát).
1310Károly Róbert harmadszori megkoronázása
1635 – Madridban 73 éves korában meghalt Lope de Vega (eredeti nevén: Lope Félix de Vega Carpio) spanyol lírikus, a nemzeti színjátszás atyja.
1783 – Felszállt Párizsban Jacques – Alexandre César Charles francia fizikus hidrogéngázzal töltött, selyemmel és gumival bevont 3,5 méter átmérőjű 27 köbméteres léggömbje.
1855Franciaország (III. Napóleon), Anglia (Palmerston miniszterelnök) és a Török Birodalom szövetsége győzelmet arat Oroszország felett Szevasztopolnál. Ebben a csatában Tolsztoj is részt vett.
1893 – Meghalt Peter Mitterhofer német asztalosmester, az első írógép megépítője.
1908 – Megszületett Lyndon B. Johnson, az Amerikai Egyesült Államok 38. elnöke, hivatalban 19631969-ig († 1973)
1910 – Megszületett Teréz anya (er. Agnes Gonxha) albán származású Béke-Nobeldíjas apáca († 1997)
1916Románia csatlakozik az Antanthoz, hadat üzen Magyarországnak, a román haderő megkezdi Erdély elfoglalását.
1928Párizsban 15 ország képviselői aláírják a Briand-Kellogg paktumot a háború nemzetközi jogi elítéléséről.
1928 – Megszületett Boross Péter politikus, miniszterelnök
1929 – Megszületett Jasszer Arafat palesztin politikus (augusztus 4. és augusztus 24. is lehetséges sz. dátum) († 2004)
1932 – Megszületett Örkényi Éva magyar színésznő
1944 – A Kárpátokban a Székelyföld felé nyomuló szovjet hadsereg az Ojtozi-szorosban eléri és átlépi Magyarország 1941-es határát.
1944 – Szovjet légitámadás érte Ungvárt.
1963 – Meghalt Garrett Augustus Morgan afroamerikai feltaláló, aki szabadalmaztatta a közlekedési jelzőtáblákat.
1965 – Meghalt Le Corbusier (er. Charles-Edouard Jeanneret), svájci származású francia építész (* 1887)
1975 – Meghalt Hailé Szelasszié (er. Ras Tafari Makonnen), a Négus, etióp császár (* 1892)
1989 Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter Sopronnál átvágják a vasfüggönyt”.
1992 – Egy aukción 87 ezer dollárt fizettek John Lenonn A Day In The Life című, kézzel írott dalszövegéért.
2002 – Meghalt Gion Nándor, vajdasági magyar író (* 1941)


155 éve, 1859. augusztus 27-ről 28-ra virradóra az amerikai Titusville mellett feltört a kőolaj az első kútból.
A modern ipar egyik nélkülözhetetlen anyaga a kőolaj, aránylag új "felfedezés". Igaz, hogy már az ókorban ismerték, széles körben használták a kőolajat orvosságként is. Hérodotosz megemlékezik Zakünnthosz csodás nafta-forrásáról, Plinius pedig Agrimentumról tesz említést, ahol bőségesen terem "égő folyadék", Marco Polo a bakui nafta-kitörésekről ír, de ezek az utazók természetes feltörésekről számoltak be.
A kőolajbányászat és ezzel a kőolajipar története csak az 1859. évvel kezdődik, amikor egy volt vonatkísérő, Edwin Laurentine Drake a Seneca Oil Company elnökének, James Townsendnek a megbízásából fúrni kezdett. Drake csaknem egyéves előkészület után, 1859. április 1-jén kezdte meg a munkát a pennsylvaniai Titusville-nél, és 1859. augusztus 27-ről 28-ra virradóan a 21 méter mély lyuk száján feltört a fekete arany. A kút naponta 20-25 hordó kőolajat adott, ami akkor hordónkénti húsz dolláros áron 400-500 dollár bevételt hozott.
Ez a nap lett a kőolajbányászat születésnapja. Drake később visszatért New Yorkba, ahol a tőzsdén elvesztette a pénzét. Elfeledve, a legnagyobb nyomorban halt meg 1880-ban. 1934-ben az első kút forrásának 75. évfordulóján Titusville-ben felállították Drake szobrát, hogy ezzel állítsanak emléket a "kőolaj hősének".
Az első kútfúrásra Magyarországon csaknem 30 évet kellett várnia. Zsigmondy Vilmos bányamérnök, aki elsősorban az artézi kútfúrásaival tette nevét ismertté, alkalmazta először a fúrásos kőolajkutatást hazánkban. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

2014. augusztus 26., kedd




A tenger előtt voltak a hullámok.
Latin mondás

Európai értékek + „a mi” Oroszországunk =  demars (erőteljes, figyelmeztető tiltakozás)
Nikola Božilović
 
Fiatal, szép nő – a természet csodája; szép öreg nő – a művészet csodája.
Janina Ipohorska (1914–1981), festő, újságíró és humorista




Nem történt tényleges rehabilitáció



(A VMDP közleménye)

A totalitárus diktatúrák európai emléknapja kapcsán ismételten felhívjuk a figyelmet, arra, hogy a titói totalitarizmus vajdasági magyar áldozatainak tényleges rehabilitációja, a kollektív bűnösség elvének teljes kigyomlálása a hatályos szerbiai törvényekből a szerb hatalom és a kormányzati felelősséget vállaló VMSZ-es politikusok immár több mint egy éve folyó ígérgetései ellenére mindmáig nem történt meg. A rehabilitációra és a restitúcióra vonatkozó előírások közötti ellentmondások tényleges akadályát képezik a vagyon-visszaszármaztatásnak, s ennek következtében a vajdasági magyaroknak csupán töredéke kérte az 1944-1945-ben törvénytelenül elkobzott javai után járó jóvátétel megítélését.
Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a magyarellenes atrocitások tényfeltáró kutatása is megrekedt, a kivégzett magyarokat rejtő tömegsírok állami megjelölése és feltárása pedig el sem kezdődött. A hivatalok packázásai miatt mindmáig nincs méltó emlékhelye az állami szervek által 1944-től 1946-ig működtetett járeki megsemmisítő tábornak, amelynek több mint hat és félezer német és közel kétszáz magyar áldozata volt, és az ígéretek ellenére semmi sem történik a Makovecz Imre által tervezett újvidéki emlékmű engedélyezése érdekében, ugyanakkor az 1944-45-ös újvidéki mészárlásokra vonatkozó dokumentumok túlnyomó többsége mindmáig hozzáférhetetlen.
Sürgős változásra van szükség, mert e nélkül a magyar-szerb történelmi megbékélés „folyamata” csupán üres ígéretek ismételt pufogtatásában fog kimerülni, amely ideig-óráig alán alkalmas holmi sikerpropaganda részleges alátámasztására, de tényleges eredményt a magyarok számára nem hoz.

Temerin, 2014. augusztus 23.
Csorba Béla,
a VMDP elnöke

Kisebbségi Fórum – Temerin
KIFO HÍRLEVÉL I. évf. 198. szám
2014. augusztus 25