2014. augusztus 15., péntek

Augusztus 15.



Mária napja.
Bibliai név. Eredeti héber formája Mirjam volt. Jelentése megfejtetlen, valamennyi magyarázata vitatott.
1038 – Esztergomban meghalt I. (Szent) István, Magyarország első királya.
1444 – I. Ulászló és Brankovics György szerb despota titokban megkötötte II. Murád követeivel a váradi békét.
1534 –Párizsban Loyola Ignác teológus és pap megalapította a jezsuita rendet Jézus Társasága (Societas Jesu) néven.
1769 – Megszületett Bonaparte Napóleon korzikai-francia hadvezér.
1848 – M. Waldo Hanchett szabadalmaztatta a fogorvosi széket.
1898 – Megszületett Lillian Carter (eredeti nevén: Lillian Gordy) amerikai ápolónő, „First Mother”. „Bessie” Jimmy Carter amerikai elnök édesanyja volt, belépett a „Peace Corps”-ba, és Indiában szolgált 68 éves korában.
1914 – Megnyitották a forgalom előtt a Panama-csatornát, amelyen egy amerikai hajó haladt át az Atlanti-óceánról a Csendes-óceánra.
1939 – Bemutatták Hollywoodban az ’Óz, a nagy varázsló’ című filmet, amelynek betétdala, a ’Szivárvány felett’ híressé tette Judy Garlandot.
1947 – Függetlenné vált India Nagy-Britanniától, majd a volt gyarmat kettészakadt Indiára és Pakisztánra.
1969 – Több mint 300 000 ember sereglett össze a woodstocki rockfesztiválra.

100 éve, 1914. augusztus 15-én megnyitották a kereskedelmi forgalom előtt a Panama-csatornát, az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán közötti mesterséges vízi utat.
A Kolumbia fennhatósága alá tartozó Panama-csatorna építését 1881-ben a franciák kezdték el a Szuezi-csatornát sikeresen felépítő Ferdinand de Lesseps vezetésével. Vállalkozásuk kudarcba fulladt, mert rosszul mérték fel a terület földrajzi és éghajlati adottságait, így a költségeket is igen-igen alábecsülték, s közben mintegy 20 ezer munkás meghalt. A csőd szélén álló beruházásról akkor mondtak le végleg, amikor az amerikaiak bejelentették, hogy (a Panama-csatornát ellehetetlenítő) saját vízi átkelőt építenek Nicaraguán keresztül.
Az amerikaiak később elálltak a nicaraguai építkezés tervétől, és 40 millió dollárért átvették a francia társaság aktíváit, a földmunkákat, mérési adatokat, térképeket, a Panama-vasutat és egyéb ingatlanokat. A kolumbiai kormány azonban nem mutatott hajlandóságot az amerikaiakkal való együttműködésre, ezért az Egyesült Államok a Kolumbiától elszakadni vágyó panamaiak mellé állt, és közreműködött függetlenségük kivívásában. Az 1903. november 3-án függetlenné vált országgal megkötött csatorna-bérbeadási szerződésben Panamának 10 millió dollárt és évi 250 ezer dollár járadékot állapítottak meg, így 99 évre az Egyesült Államokhoz került a koncessziós jog. Ettől kezdve az amerikaiak igazgatták a csatorna menti 10 km széles és közel 80 km hosszú sávot, és a franciák kudarcából sokat okulva, folytatták az építkezést.
1904. május 4-én vették át a létesítményeket a franciáktól. Lemondtak a tengerszinten vezetett csatorna tervéről, a 27 méteres szintkülönbséget hajók átemelésére alkalmas zsiliprendszerrel hidalták át. A 33x300 m-es zsilipkamrák párosával épültek, a kétirányú forgalom céljából. Gatunnál három kamra épült, a Csendes-óceáni oldalon 1 plusz 2. Az építkezésen naponta 2500 köbméter betont dolgoztak be. A zsilipeket elektromos vezérlés működteti, az áramot a gatuni gát termeli. A víz 5,5 m átmérőjű csatornákon jut a zsilipkamrákba, amelyek 15 perc alatt telnek meg. A zsilipekben a hajókat parti vontatómozdonyok mozgatják. A műszertáblákon működőképes modellek mutatják a zsilipek helyzetét.
Az első próbazsilipelést 1913. szeptember 26-án tartották Gatunban. Három és fél hónappal később, 1914. január 7-én a csatornán végighaladt az első hajó, a francia Alexandre La Valley darushajó. Az első tengerjáró, a cementtel megrakott amerikai Cristobal gőzös 1914. augusztus 3-án, a német hadüzenet napján haladt át, míg az 1914. augusztus 15-i szerény keretek között megtartott hivatalos megnyitó ünnepségen az Ancon gőzös hajózott végig a csatornán.
Az építkezés összköltsége 639 millió dollár volt, az amerikaiak ebből 375 milliót költöttek (a Szuezi-csatorna ennek negyedébe került). Az amerikaiak 239 millió köbméter földet mozgattak meg, a franciák teljesítményével együtt 268 milliót, négyszer annyit, amennyit Ferdinand Lesseps a tengerszinti csatornához számolt. Az építkezés az amerikaiak idején 5609, ember életét követelte.
Az 1999. december 31-én panamai tulajdonba került 77,1 km hosszú mesterséges vízi úton évente 14 ezer (naponta átlagosan 35-40) jármű halad át. Az egymilliomodik hajó, a kínai Fortune Plum, fedélzetén 40 ezer tonna acéltermékkel, 2010. szeptember 4-én hajózott át rajta. 2006. október 29-én a panamaiak népszavazáson döntöttek a csatorna kapacitását megkétszerező, mára elodázhatatlanná vált bővítésről. Az 5,25 milliárd dollárra tervezett beruházás befejezését 2014-re, a Panama-csatorna századik születésnapjára tervezték, de a munkálatokat pénzügyi viták és minőségi kifogások miatt többször is leállították.
2014-ben jelentette be a nicaraguai kormány és a hongkongi székhelyű HKND Csoport, hogy a Panama-csatorna riválisaként Nicaraguán keresztül új csatornával kötik össze a Karib-tengert és a Csendes-óceánt. A 278 km hosszú, 230-520 m széles és 27,6 m mély vízi átkelő 40 milliárd dollárból (9135 milliárd forint) készülhet el, és 2020-ban nyílhat meg a hajóforgalom előtt.
MTVA – Sajtó- és fotóarchívum




45 éve, 1969. augusztus 15. és 18. között rendezték a woodstocki fesztivált.
Az azóta legendássá vált fesztivált New York városától 150 kilométerre, White Lake-ben (Bethel város, Sullivan megye, New York állam) rendezték egy bizonyos Max Yasgur 600 holdas farmján, a névadó Woodstock városkától 80 kilométerre. Először ugyanis Woodstock, azután Wallkill vonta vissza a rendezés jogát a helyi lakosság tiltakozása miatt. A virágmintás autókkal, motorokkal vagy gyalogosan érkezők száma 1969. augusztus 14-ére, péntekre már megközelítette - egyesek szerint meg is haladta - a félmilliót, holott a fesztivált kb 60 ezresre méretezték. A hatalmas tömeg kétségbe ejtette a hatóságokat, az eredetileg kivezényelt 800 rendőr mellé erősítést küldtek, de nem volt rá szükség, mert semmilyen botrány vagy rendzavarás nem történt, ami annak is köszönhető, hogy engedélyezték a kábítószer-árusítást.
Az egybegyűlteket nem zavarta sem a zuhogó eső, sem a sártenger, sem a szolgáltatások hiányossága. A 250 hektáros területen hatszáz mobilvécét állítottak fel. Az esős hétvégén, péntek délutántól hétfő hajnalig harminckét előadó és zenekar lépett színpadra a szabad ég alatt. Bár nem volt ott a Beatles, a Rolling Stones, a Cream és Bob Dylan sem, mégis az akkori legjobbak koncerteztek.
Számos stílus képviselőit hívták meg. A folkot és a countryt Arlo Guthrie, Tim Hardin és Joan Baez képviselte. Tulajdonképpen hozzájuk sorolható Ravi Shankar indiai szitárművész, a Crosby, Stills, Nash and Young is. A soult és a rhythm and bluest a Sly & the Family Stone, Richie Havens hozta. Talán itt említhető Joe Cocker, a "fehér néger" is, aki ezen a fesztiválon lett világsztár.
A progresszív rock és a blues mezőnye volt a legnépesebb. A Canned Heat Going Up To The Country című száma éppúgy a fesztivál egyik himnusza lett, mint a Ten Years After I'm Going Home, a Santana Soul Sacrifice, Janis Joplin Ball and Chain vagy Jimi Hendrix Purple Haze című szerzeménye. A hippik körében rendkívül népszerű volt a két pszichedelikus zenét játszó együttes, a Grateful Dead és a Jefferson Airplane. Hatalmas sikere volt a Whonak is.
A visszaemlékezők egyöntetű vélekedése szerint ezúttal is Jimi Hendrix fellépése - az amerikai himnusz sajátos előadásával - volt a legfőbb attrakció.
A legjobban fizetett banda a 12 500 dollárt kaszáló The Who volt, az előadók gázsija összesen 200 ezer dollárra rúgott. A belépők ára 18 dollár volt, de sokan nem váltottak jegyet, mert pénztárbódék sem voltak, gyakorlatilag szabad volt a bejárás.
A fesztivál összköltsége 2,4 millió dollár volt, a takarítás öt napig tartott. Az esemény hang- és képanyagának jogaiért 1,5 millió dollárt fizettek, a fesztivál, a film, a lemezek az elmúlt negyven évben 200 millió dollárt termeltek. Azóta számos zenei albumot adtak ki, az első, a Woodstock: Music from the Original Soundtrack and More (3 LP) címet viselte A woodstocki fesztivál igazából a lemez megjelenésétől, 1970 májusától vált legendává.
MTVA – Sajtó- és fotóarchívum


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése