2014. szeptember 30., kedd

(Más) napló 50.



MNT-VÁLASZTÁS
Létrehozni az árnyék nemzeti tanácsot!

            Miután a Magyar Egységpárt (MEP) szeptember 27-én bejelentette, nem vesz részt az október 26-ára meghirdetett nemzeti tanácsi választásokon,[1] teljessé vált a kép a nemzeti előjelű pártok viszonyulásáról:
            A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) szeptember 6-i „állásfoglalásában” közölte, hogy „ a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT) kezdettől fogva alkalmatlannak tartja a Szerbiában élő magyarság alapérdekeinek megjelenítésére, kifejezésére és védelmére”, ezért „nem kíván részt venni semmiféle hamis összefogásban, mely célját és várható eredményeit tekintve ma sem lesz több jó szándékú egyházi és civil személyiségek erkölcsi és szakmai tekintélyének latba vetésével létrehozandó, ám kérdéses legitimitású és bizonytalan jogkörű egypárti képződménynél”.[2]
            A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) – amelynek egyébként van egy képviselője a még hivatalba lévő MNT-ben – sem indít listát az októberben esedékes nemzeti tanácsi választásokon. Rácz Szabó László, a párt elnöke – a szeptember 17-i sajtótájékoztatóján – a döntést azzal indokolta, hogy „a Magyar Nemzeti Tanács és egyáltalán a nemzeti tanácsokról szóló törvény nem javult, hanem rosszabb lett”. Azt javasolta polgároknak, hogy „vagy ne menjenek el szavazni, és ezzel üzenjék meg azt, hogy nem tetszik nekik a nemzeti tanácsról szóló törvény, vagy ha kénytelenek elmenni, akkor adjanak le érvénytelen szavazatot”.[3]
A Magyar Remény Mozgalom (MRM) tanácsa szeptember 25-én tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy „meghatározatlan ideig befagyasztja a politikai tevékenységét”.
            – Mindannyiunk számára lehangoló tény, miszerint a Délvidéken élő magyarság száma az utóbbi két-három év alatt mintegy húsz százalékkal csökkent. A döbbenetes adatokat a magyar nyelvű iskolai tagozatokra beíratott diákok száma is megerősíti.
Az MRM-et, amely köztudottan túlnyomó részt fiatalokból, negyven éven aluliakból áll, súlyosan érinti a délvidéki magyar ifjúság napról napra észlelhető rohamos méretű kivándorlása. A mozgalom tagságának mintegy 70-80 százaléka közvetlenül érintett a folyamatban – írja az MRM közleményében.[4]
A választási politikai kép tehát világos: Az október 26-i nemzeti tanácsi választásokon – a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) által eddig kihirdetett listák szerint – a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) „Magyar Összefogás” listája mellett – amelynek eddig is döntő többsége volt az MNT-ben –, csak a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) – Csonka Áron elnevezésű listája is indul.
A VMSZ már szeptember 5-én átadta az első magyar listát a nemzeti tanácsi választásokra (amelyen a „VMSZ 17 jelöltje mellett a történelmi egyházak képviselői, valamint értelmiségiek és civilek kaptak helyet”).[5] Ezzel megkezdődött az a folyamat, amelynek a végén a vajdasági magyarság megválasztja a sok vitát kiváltott 35 tagú testületet.
A VMDK, amely „négy évvel ezelőtt bojkottálta az MNT-választásokat”, a többi (távol maradó) vajdasági magyar párttal teljesen ellentétes megfontolásból, ezúttal indul az októberi voksoláson: „Ebben a helyzetben, amelyben a délvidéki magyarság van, amikor nagy az elvándorlás, nagy a hanyatlás”, ezeknek az irányzatoknak a megállítása „csak egy módon lehetséges, ha részt veszünk a nemzeti tanácsi választásokon, bejutunk az MNT-be és alulról felfelé építkezve megpróbálunk rámutatni arra, hogy milyen irányba változzon a nemzeti tanácsi törvény, illetve milyen módon tudjuk megvalósítani a valós perszonális autonómiát” – fogalmazta meg a VMDK listájának céljait a névadó, Csonka Áron, a párt elnöke.[6]

Kedvezőtlen osztályzat
            A Korhecz Tamás vezette MNT megítélése nem mondható kedvezőnek. A Vajdaság Ma internetes hírportál júliusban kérdést intézett az olvasóihoz, hogy „mennyire elégedettek az MNT négyéves munkájával”, illetve, hogy „értékeljék 1-től 5-ig, a testület munkáját”. A kérdésre 908-an válaszoltak. Az olvasók 25,3 %-a 5-össel (a legkedvezőbb véleménnyel) értékelte az MNT munkáját, 13,4 % 4-el (jelessel), 17,8 %-a 3-al (jónak), 16,2 % 2-el (elégségesnek), 27,2%-a pedig rossznak minősítette, vagyis 1-el szavazott.[7]
            AZ MNT munkájának ilyen (többségében kedvezőtlen) értékeléshez Korhecz Tamás, a testület „politikailag nyugdíjba vonult”[8] elnöke is hozzájárult. Nem is kis mértékben. Korhecz ugyanis többnyire közigazgatási és a magyarokat egymás között megkülönböztető módszereket is igyekezett alkalmazni az MNT munkájában, ami miatt nem egy alkalommal összetűzésbe került a helyi önkormányzatokkal és a magyar közösség tagjaival. 
            Az MNT munkájának értékelésekor nem azt kell alapul venni, hogy hány ülést tartott, kérdés volt a napirenden, stratégiai dokumentumot fogadott el, vagy éppen határozatot hozott, ahogyan Korhecz próbálja beállítani, hanem azt, hogy az utóbbi 15 évben javult-e vagy rosszabbodott a vajdasági magyarság helyzete. Ki kell mondani: sajnos, jelentősen rosszabbodott! Ez miatt objektív felelősség terheli az egész időszakban vezető tisztséget betöltő Pásztor Istvánt és Korhecz Tamást egyaránt. Ilyen szempontból érthető, és ez Korhecz javára legyen mondva, hogy nem vállalta az újabb mandátumot. A politikai felelősség alól viszont ez sem mentesíti.
            A Pásztor István most Hajnal Jenőt, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMI) igazgatóját tette meg a Magyar Összefogás lista vezetőjének, aki a tudomása szerint „a közösségben senkivel sincs konfliktusban”.[9] Fontos, hogy az MNT elnöke kerülje a közösség tagjaival való összetűzést, viszont ennél még fontosabb követelmény, hogy mennyire alkalmas a Szerbiában élő magyarságot képviselni hivatott testület vezetésére?
            Az éppen elnöki „választási kampánykörutat” folytató Hajnal Jenő, aki a felkérést „nem volt képes elutasítani”,[10] a jelekből ítélve, csak most ismerkedik közelebbről a magyar közösség problémáival. Szajánban megtudhatta például, hogy a faluból „csak az idén hatvanhat lakos, főleg fiatal fogott vándorbotot”.[11]
Hajnal ellátogathatna Torontáltordára is, hogy meggyőződjön, a – valamikor virágzó – falu jó része üres, hogy számos ház romokban hever vagy éppen bedőlt, hogy az iskola (amelynek az igazgatója a VMSZ és az általa vezetett lista tagja) még mindig nem önállósult, hogy a fiatalok rendre elköltöznek, mivel munkalehetőség nincsen, hogy cirill betűs anyakönyvi kivonatot adnak ki… Eközben Dobai János, helybeli „polgármester”, a Hajnalt jelölő párt Elnökségének tagja – ki tudja milyen forrásból – a kukoricafesztivál alkalmából tűzijátékot (!?) is tartott (2014. szeptember 20-án).
            Az elnöki posztra számító Hajnalnak most el kellene döntenie, hogy megmarad-e a – jól fizetett, nem túlzottan izgalmas – VMMI igazgató tisztségben, vagy lemond arról. Erkölcsileg elfogadhatatlan ugyanis, hogy az MNT elnöki posztját másodállásban lássa el. Létre kellene hozni továbbá az MNT – korábban már létezett – Intézőbizottságát, amelyben kizárólag a testület választott tagjaiból állna, akik (a „megbízott tanácsosok” helyett) az egyes tevékenységi területkért felelnének. Sok megoldatlan kérdés feszül tehát az MNT körül.

Mi az alternatíva?
            A közeli MNT választások meghatározhatják, hogy merre billen az itteni magyarság sorsa, a tényleges autonómia megvalósítása és a nemzeti identitás megőrzése, vagy a közösség további leépülése felé?
            A VMSZ az elmúlt 15 évben bebizonyította, hogy képtelen a vajdasági magyarok érdekeit a szerb hatalom felé eredményesen képviselni. Túlságosan is hosszú lenne felsorolni azokat a kérdéseket, amelyek rendezését a párt vezetői is képviselői megígérték, de nem teljesítették.[12] Az októberi nemzeti tanácsi választások semmilyen biztosítékot nem nyújtanak arra, hogy ez most megváltozik. Már csak azért sem, mert Pásztor is a „folyamatosságot” (a semmittevésben – B. A.) tűzte ki az új MNT feladatául.[13]
            A többi párt is – talán a VMDK kivételével – válságban van: Az MRM „meghatározatlan ideig befagyasztotta a politikai tevékenységét”. Kérdés, hogy újra tud-e indulni. A MEP „ugyan hivatalosan még létezik, tagjai azonban a 2012-es választások óta nem léptek fel aktívan, és a párt honlapját is tavaly nyáron frissítették legutóbb”.[14] A MPSZ vélhetően nem tudta biztosítani a listaállításhoz szükséges 1500 aláírást, ezért politikát váltott. (A párt felhívásának a választások bojkottálása csak akkor lenne értelme, ha végül a VMDK is elállna a részvételtől.) A VMDP tevékenysége is többnyire közlemények írására csökkent. A párt vezetése sehogy sem tudja elfogadni, hogy a „történelmi”  érdemek elhalványultak, ha eredményt nem tud felmutatni. Szerb Haladó Párt (SNS) éppen most készül a hatalomváltásra Temerinben, a párt székhelyén, ami Gusztony András, a párt alelnökének, eddigi polgármesternek a menesztését is jelenti.[15]
A VMSZ „teljes ellenőrzése alatt tartja a magyarországi támogatáspolitikát, és a vajdasági magyar írott és elektronikus sajtó meghatározó részének kézi vezérlésével és ellenőrzésével befolyása alatt tartja a vajdasági magyar kulturális és civilszférát, s ezáltal a szélesebb közvéleményt egyaránt”.[16] Anyagi és politikai támogatásában is részesül az anyaország részéről is. Ez már Orbán Viktor magyar miniszterelnök felelősségére is utal a vajdasági magyarság hanyatlása miatt.
Ilyen körülmények között az MTI újságírójának nem volt nehéz megjósolni: „Várhatóan nagy többsége lesz a VMSZ-nek az új nemzeti tanácsban”.[17] A VMDP ugyanis néhány képviselői helynél többre nem számíthat, habár csoda mindig történhet. A párt vezetőségének most szembe kellene nézni azzal is, hogy választásokon való részvételével törvényesíti-e az VMSZ irányította testületet.
Az öt ellenzéki magyar párt egyeztetése az MNT választásokon való közös lista indításáról sajnos ezúttal sem sikerült. Ez bizony óriási kárt okozott a vajdasági magyar közösségnek és felveti a vezetők felelősségét – ha a szervezeteik egyáltalán képesek ennek megvitatására.
Mégis, mi az alternatíva? A választásokkal párhuzamosan létre kell végre hozni az autonómiáért küldő pártok (ideértve a VMDP-t is) és civil szervezetek testületét, az árnyék nemzeti tanácsot. A testületnek az lenne a feladata, hogy időnként állást foglaljon a vajdasági magyar közösséget érintő kérdésekben, beleértve az MNT működését is.

Újvidék, 2014. szeptember 30.

Bozóki Antal


[1] A Magyar Egység Párt nem vesz részt a nemzeti tanácsi választásokon: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17713/A-Magyar-Egyseg-Part-nem-vesz-reszt-a-nemzeti-tanacsi-valasztasokon.html, 2014. szeptember 27. [16:03]

[2] Nem veszünk részt a politikai porhintésben: Kisebbségi Fórum – Temerin, KIFO HÍRLEVÉL, I. évf. 211. szám, 2014. szeptember 7.
Lásd még: VMDP: Nem veszünk részt a politikai porhintésben. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17631/VMDP-Nem-veszunk-reszt-a-politikai-porhintesben.html, 2014. szeptember 6. [21:05]
[3] H. G.: Az MPSZ nem indul a nemzeti tanácsi választásokon. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17675/Az-MPSZ-nem-indul-a-nemzeti-tanacsi-valasztasokon.html, 2014. szeptember 17. [16:16]
[4] Az MRM felfüggeszti a politikai tevékenységét: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17700/Az-MRM-felfuggeszti-politikai-tevekenyseget.html, 2014. szeptember 25. [12:37]
[5] Átadták az első magyar listát a nemzeti tanácsi választásokra: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17628/Atadtak-az-elso-magyar-listat-a-nemzeti-tanacsi-valasztasokra.html, 2014. szeptember 5. [20:01] és v.ár: Átadta jelöltlistáját a Magyar Összefogás. Magyar Szó, 2014. szeptember 6. 1. o
[6] Basity Gréta: Tari: Ez a lista a hiteles emberek listája. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17698/Tari-Ez-a-lista-a-hiteles-emberek-listaja.html, 2014. szeptember 24. [14:16]
[8] Pesevszki Evelyn: Megpróbáltunk élni a lehetőséggel. Magyar Szó, 2014. július 6., 20. o., vagy http://www.magyarszo.com/hu/2392/hetvege/113233/Megpr%C3%B3b%C3%A1ltunk-%C3%A9lni-a-lehet%C5%91s%C3%A9ggel.htm, 2014. július 6. [14:32]
[9] Varjú Márta: Közösségépítés, folyamatosság és szakmai teljesítmény. Magyar Szó, 2014. szeptember 6., 1. és 5. oldal, valamint http://www.magyarszo.com/hu/2454/kozelet_politika/115502/K%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9s-folyamatoss%C3%A1g-%C3%A9s-szakmai-teljes%C3%ADtm%C3%A9ny.htm, 2014. szeptember 6., 07:12
[10] Fodor István: A felelősség minden eddigi munkánál nagyobb. Magyar Szó, 2014. szeptember 13., 18. o. és http://www.magyarszo.com/hu/2462/hetvege/115814/A-felel%C5%91ss%C3%A9g-minden-eddigi-munk%C3%A1mn%C3%A1l-nagyobb.htm, 2014. szeptember 14., 11:34
[11] Ger: A civil kurázsi erősítése. Magyar Szó, 2014. szeptember 27., 7. o.
[12] Ezzel kapcsolatban lásd pl. a Nem jutottunk előbbre c. írásom: http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/24283-2014-05-02-19-01-56, 2014. május 2. [20:57]; Civitas Europica Centralis (CEC): Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. május 3. és Magyar Közlöny – Az MRM hírforrása, 2014. május 25. – III. évfolyam 31. szám.
[13] Lásd a 9-es alatti írásban.
[14] Markovics Annamária: Várhatóan nagy többsége lesz a VMSZ-nek az új nemzeti tanácsban. http://www.vajma.info/cikk/tukor/6173/Varhatoan-nagy-tobbsege-lesz-a-VMSZ-nek-az-uj-nemzeti-tanacsban.html, 2014. szeptember 23. [17:00]

[15] Ádám Csilla: Átalakul a temerini hatalom, menesztik Gusztony Andrást. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17705/Atalakul-a-temerini-hatalom--menesztik-Gusztony-Andrast.html, 2014. szeptember 26. [15:48]

[16] Lásd a 2-es alatti közleményt.
[17] Lásd a 14-es alatti írást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése