2014. október 1., szerda

Humanitárius katasztrófa fenyegeti Szabadkát?

aa bolhapiac99Szabadka hanyatlása a kilencvenes évek elejétől a mai napig egyfolytában tart. És egyre kétségbeejtőbb méreteket ölt.
A 25 évvel ezelőtti civilizált magyar város mára lerobbant, közveszélyes és zömében visszataszító balkáni hellyé züllött, amelyet elözönlötték a jövevények és amelyet elárasztott a korrupció bűze.
A város teljes kulturális-esztétikai-erkölcsi elváltozása mellett immár a polgárok puszta megélhetése is kérdésessé vált. Bármennyire is borzasztóan hangzik, lássan egyet kell érteni azzal az egyre gyakrabban kimondott véleménnyel, miszerint a legsötétebb miloševići diktatúrában is elviselhetőbb volt az élet Szabadkán.
Abban a szörnyű időszakban, valamint az azt követő szerb "demokratikus változások" idején lezajlott az összes valamit érő cég rablóprivatizációja, a lakosság legnagyobb része az utcára került. Manapság Szabadkán csak pártpolitikai vonalon, esetleg más fajta protekció útján vagy őrült szerencsével lehet normális munkához jutni.
Ez a megállapítás persze többé-kevésbé más délvidéki városokra és településekre is vonatkozik, Szabadkát csak azért emelem ki, mert a helyzet talán itt a legválságosabb, hiszen hivatalos adatok szerint a legszegényebb városról van szó a mai Szerbia határain belül.
Azon polgárok közül, akik munka nélkül maradtak, de mégis úgy határoztak, nem vándorolnak ki, sokan az itteni bolhapiacon biztosították-biztosítják az egzisztenciájukat. Akadt köztük olyan is, aki meggazdagodott, de a többség annyit keres(ett), amennyire épp szüksége volt-van a család eltartásához.
Most az állam és/vagy a városvezetés ezt a lehetőséget is elvenné tőlük.
Az ún. szürke- és feketegazdaság elleni küzdelmet az illetékesek a jelek szerint nem úgy képzelték el, hogy leszámolnak az adócsalókkal, a nagytőkésekkel és a maffiózókkal, hanem úgy, hogy az itteni lakosoktól megvonják talán az utolsó megélhetési lehetőséget.
A rendőrök és a felügyelők naponta koboznak el árut a piaci asztalokról. Minap az árusok egy része ellenállást tanúsított. Emiatt az egyik csarnokot viszonylag rövid időre teljesen lezárták.
A kereskedők bejelentették, hogy a jövőben megszervezik saját és kollégáik védelmét, mert türhetetlennek tartják a zaklatást, amelynek célja, hogy teljesen szétzúzza az egzisztenciájukat. Állításuk szerint rendszeresen fizetik az összes adót és illetéket. Abba is beleegyeznének, hogy minden piaci asztal után plusz járulékot fizessenek, csak hagyják őket békén.
Félő azonban, hogy kegyelemre nemigen számíthatnak.
A szabadkai bolhapiac nemcsak az árusok, hanem az elszegényedett polgárok számára is kulcsfontosságú hely, hiszen itt olcsóbb áron beszerezhetik a legfontosabb ruházati, élelmiszeripari és egyéb termékeket.
(Fotó: svaštara.rs)

K. P.
Közzétette: Szerkesztő 2. 2014. szeptember 30. kedd, 16:00
 http://delhir.info/cimlap/kiemelt-hirek/30872-2014-09-29-23-33-48

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése