2014. október 12., vasárnap

Október 12.



Miksa és Rezső napja.

A Miksa név a Miklós régi magyar becéző formájából önállósult, de lehet a Mikhál név becézője is. Később, eredetétől függetlenül a Maximilian magyarítására is alkalmazták.

A Rezső magyar eredetű férfi keresztnév, jelentése ismeretlen.

1492 – Kolumbusz Kristóf genovai tengerész felfedezte Amerikát.
1803 – Megszületett Írországban Alexander Turney Stewart, az első amerikai nagyáruház létrehozója.
1905 – Megszületett Jane Sherwood Ace amerikai színésznő, komikus, aki 1928 és 1945 között férjével, Goodmannel együtt szerepelt az „Easy Aces” című rádiókomédiában.
1920 – Megszületett Alice Childress amerikai drámaíró, aki híres színésznő és rendező volt, mielőtt a drámaírással foglalkozott. 1950-ben a „Florence”, 1955-ben a „Trouble in Mind” című darabban játszott.
1936 – Gömbös Gyula halála után az új kormányt Darányi Kálmán alakította meg, melynek 1938.05.14-ig volt a miniszterelnöke.
1949 – Megszületett Rick Parfitt, a Status Quo zenekar gitárosa.
1971 – Elhunyt Gene Vincent, a korai rock and roll egyik meghatározó alakja, a Be-Bop-a-Lula előadója, aki mindössze 36 éves volt.
1965 – George Harrison először használt szitárt, a dal a Norwegian Wood volt.
1968 – Megkezdődött a tizenkilencedik újkori Nyári Olimpia Mexikóvárosban.
1979 – Furcsa baleset történt a Madison Square Gardenben, a Jethro Tull koncertjén. Egy színpadra dobott rózsa megsebezte Ian Anderson fuvolista szemét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése