2014. november 25., kedd

Topolya, ahol a „volontőr” tisztségviselő 400 ezer dinárt keres


Topolya, ahol a  “volontőr” tisztségviselő 400 ezer dinárt keres
Topolya központja (Fotó: Bordás Sándor)
A topolyai község 11 legmagasabb rangú tisztségviselője az idei év első hat hónapjában a községi kasszából munkavégzési ösztönzés, stimuláció, avagy prémium címén 2,5 millió dinárt kapott, ami kétszer több, mint amit ez a község 2012-ben a munkahely-teremtési projektumra költött, amikor is tíz ember számára teremtettek munkahelyet és egyötödével több, mint amit munkahelyteremtésre költöttek tavaly, amikor is 14 munkanélküli jutott munkához, tudta meg a Pištaljka portál.
Hogy a helyzet még abszurdabb legyen, a stimuláció, amelyet magának és tisztségviselő kollégáinak ítélt oda Kókai Mernyák Melinda községi elnök, aki a Vajdasági Magyar Szövetség tagja – a Pištaljka értesülései szerint – a jól végzett munkáért került kiosztásra, annak ellenére, hogy a község vesztesége meghaladja a 100 millió dinárt.
És itt még nincs vége. Ugyanis, nem elég, hogy ennek a 11 tisztségviselőnek a rendes fizetése akár háromszor is magasabb, mint a topolyai átlagbér, de a nagyvonalúan osztogatott prémiumok is sokkal magasabbak, mint a községi átlagfizetés. A Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint, a topolyai “átlagpolgár” havonta nettó 36.584 (bruttó 50.551) dinárt keres, míg a legmagasabb prémium, amit magának ítélt oda a községi elnök asszony, 50.887 dinár. A Pištaljka portálnak a topolyai községből kapott adatai szerint a legalacsonyabb tisztségviselői stimuláció, amelyet a községi közigazgatás vezetője, Szedlár Péter kapott, csak 3000 dinárral alacsonyabb, mint az átlagbér és 33.646 dinárt tesz ki.
A topolyai átlagfizetésnél nagyobb bevétele van még két tisztségviselőnek – a községi tanács tagjának és a községi képviselő-testület elnökhelyettesének – akik bevételét a nyilvántartás “pótlólagos személyi bevételként” tartja számon. A Pištaljka azonban az illetékesektől arra nem kapott választ, miféle pótbevételekről van szó, s milyen munkaviszonyban vannak az említett tisztségviselők a községnél. A jogászok értelmezése szerint, a pótbevétel lehet az utazási költségtérítmény, szolgáltatási szerződésből adódó térítmény, ideiglenes és időszakos munka vagy szakmai továbbképzés után járó térítmény. Igen ám, de a községi tanács tagját, Grujo Miloševet hivatalosan fizetés nélküli önkéntesként (volontőrként) tartják számon, ami a községi hivatalos lap idei január 10-ei számából is kiderül. Ez az “önkéntes” pedig februártól július végéig összesen 418.490 dinárt kapott, miközben a községi képviselő-testület elnökhelyettese, Jovan Jeremić ugyanebben az időszakban 558.490 dinárt keresett, de vele kapcsolatban nincs adat arról, hogy vajon ő is önkéntesként dolgozik-e.
A tisztségviselők anyagi ösztönzése illetve “önkéntessége” Topolyán újfent rámutatott arra, min alapulnak és hogyan is maradnak fenn a látszólag összeegyeztethetetlen politikai szövetségek. Semmiféle ideológiai nézetkülönbség nem volt a tisztségviselők között, amikor el kellett venni a polgárok pénzét, annak ellenére, hogy valamennyien különböző pártok – a VMSZ, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), a Demokrata Párt (DS) és a Szerb Haladó Párt (SNS) – képviselői.
Ennek az egyedülálló tisztségviselői koalíciónak a tagjai azonban nem csak akkor részesülnek jutalomban, amikor dolgoznak, hiszen az elnök asszony akkor is ösztönzi őket anyagilag, amikor nincsenek munkahelyükön. A tisztégviselőket ugyanis állami ünnepek idején, sőt, évi szabadságuk alatt is megilleti a jól végzett munkáért járó prémium, annak ellenére, hogy azokban a napokban éppen semmit nem csináltak, jót sem, rosszat sem.
A prémiumokat egyébként a községi elnök havonta meghozott döntése alapján fizetik ki, ezért azután nem világos, hogyan lehet az, hogy az a tisztségviselő, aki az egyik hónapban megkapta az állami ünnep és az évi szabadság utáni térítményét, megkapja a jól végzett munka után járó anyagi ösztönzést is, annak ellenére, hogy abban a hónapban nem is volt a munkahelyén.
Kókai Mernyák Melinda község elnök nem lát ebben semmi rosszat, ahogyan abban sem, hogy megjutalmazza magát és kollégáit, miközben a község fuldoklik az adósságokban. A Pištaljkának adott válasza szerint annak okai, hogy a topolyai tisztségviselők a legjobban fizetettek közé tartoznak Szerbiában, abban keresendők, hogy “olyan munkát látnak el, amelyet záros határidőn belül okvetlenül el kell végezni, rendkívüli részt vállalnak a megnövekedett munkamennyiség és a rájuk háruló feladatok elvégzésében, kivételesen magas színvonalon és hatékonyan végzik el a község programjában előirányzott feladatokat”. Mintha egy rendes fizetésért, még ha az olyan magas is, mint a topolyai tisztségviselőké, nem kellene elvégezni a munkát záros határidőn belül, hatékonyan és színvonalasan.
A községi elnök asszonyt és tisztségviselő kollégáit az a tény sem zavarja különösebben, hogy fizetéseikkel és prémiumaikkal megsértik a szerb kormány bérekről szóló határozatát. Ugyanis csak Kókai Mernyák Melinda elnök asszony fizetése 40 ezer dinárral magasabb, mint amit a törvény és a kormány bérekkel kapcsolatos határozata megenged.
A községi tisztségviselők kereseteit pontosan meghatározza az állami szerveknél és a közigazgatásban dolgozók béreiről szóló törvény. Miután a községi elnök esetében a törvény által meghatározott szorzószám 7,74, a kormány rendeletével pedig a szorzandó alapot 10.788,23 dinárban állapították meg, így az elnök asszonynak a törvény értelmében havi 83.500 dinár kellene legyen a nettó keresete. A törvény azt is előirányozza, hogy a községi tisztségviselők bérei megnövelhetők a munka összetettsége miatt, de legfeljebb 30 százalékkal. Ezzel az emeléssel Kókai Mernyák Melinda a törvény értelmében maximum 108.551 dinárt kereshetne. Az ő nettó fizetése viszont 125.184 dinár. Prémium nélkül.
Ha a legjobban fizetett szerbiai községi elnökök szabály szerint nem lennének a legszegényebb szerbiai községek elnökei is egyben, a stimuláció kérdése talán nem is lenne téma. De amikor egy olyan község, mint Topolya, amelyet egykoron Vajdaság öt legfejlettebb községe között tartottak számon, olyan községgé válik, amely kasszájában 107.075.973 dináros hiány van, akkor már nem is az a kérdés, miért kapnak ezek a tisztségviselők prémiumot, hanem az, hogy eddig miért nem büntették meg őket a rosszul elvégzett munkájuk miatt.
A topolyai tisztségviselők azonban, akik a polgárok kárára növelik meg saját fizetésüket, nem jelentenek egyedülálló esetet. Szerbia legjobban fizetett községi elnöke a Niška Banja-i Zoran Vidanović, februári adatok szerint 130 ezer dinárt kapott havonta, mindamellett, hogy ez az egyik legszegényebb község Szerbiában, ahol az átlagfizetés alig haladja meg a 27 ezer dinárt. A Pištaljka újabb adatai szerint, amelyet Niška Banja községtől kapott, Vidanović fizetése csökkent, s most valamivel több mint 100 ezer dinár.
Az Állami Számvevőszék vezetője, Duško Pejović október 19-én a Tanjugnak azt nyilatkozta, hogy “a Szerbia községeiben és városaiban tapasztalható szabálytalanságok azonosak, hasonlók vagy teljesen eltérők, de valamennyi fogalkoztatott esetében közös az, hogy magasabb a fizetésük, mint amit a béreket szabályozó rendelet előirányoz, legfeljebb az az összeg változik, amennyivel meghaladják a törvényi szabályozásban foglaltat”.
Amerikai tapasztalat: A magas fizetések korrupcióra utalnak
A kicsi és szegény kaliforniai Bell város vezetőinek kirívóan magas fizetései nyomán megindult vizsgálat kiderítette, jócskán érintettek a korrupcióban és közpénzek fosztogatásában, ami miatt az idén a város vezetőségének az esetben érintett több tagját egytől 12 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtották.
A botrány Bellben 2010-ben tört ki, amikor a Los Angeles Times két újságírója kiderítette, hogy a csőd szélén álló város vezetőinek szokatlanul magas fizetéseik vannak, mi több, az egész államban a legmagasabbak között vannak. Az újságírói felfedezés indította el azután a nyomozást, amely megállapította, Bell vezetői több törvénytelen ügyletbe, közpénzek fosztogatásába is belekeveredtek. Az általuk ellopott pénz összege 7 millió dollárra tehető.
Snežana Đurić (Pištaljka)
* A Pištaljka portálon olvasható szöveg megjelent a Politika 2014. november 23-ai számában is.

http://www.vajma.info/cikk/tukor/6239/Topolya--ahol-a-8220volontor8221-tisztsegviselo-400-ezer-dinart-keres.html , 2014. november 23. [23:51]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése