2015. február 26., csütörtök

Sírjunk vagy nevessünk? - Deli Andor elégedett a Szerbiáról szóló jelentéssel PDFNyomtatásE-mail

Elfogadta kedden az Európai Parlament (EP) külügyi bizottsága a Szerbiáról szóló országjelentést.
Deli Andor, a Fidesz-KDNP listájáról az EP-be jutott VMSZ-es EP-képviselő ezzel összefüggésben örömét fejezte ki, mert úgy véli: a fideszes módosító indítványok révén több, a kisebbségek jogait érintő kérdés is bekerült a tervezetbe, amelyet még a plenáris ülésnek is el kell majd fogadnia.
Deli szerint a Szerbiáról szóló idei határozati javaslat kifejezetten kiegyensúlyozott lett; egyrészt méltatja a belgrádi vezetés reformtörekvéseit, az uniós integrációhoz vezető úton maradásra ösztönözve Szerbiát, másrészt kiemeli a szerbiai kisebbségi önrendelkezési intézmények, az úgynevezett nemzeti tanácsok jogköreinek védelmét, s finanszírozásuk fontosságát. Magyarán, csupa-csupa szépet bírt el megint a papír.
A jelentés emellett arra is kitér, hogy a szerbiai közszférában társadalmi súlyuknak megfelelő szerepet kellene kapniuk a kisebbségeknek, valamint igazságosabbá, hatékonyabbá kellene tenni a rehabilitációs és restitúciós törvényeket. A jelentésbe az is bekerült, hogy Szerbiának mielőbb el kellene fogadnia a Vajdaság hatásköreit és finanszírozását szabályozó jogszabályt.
Ahogy tudjuk, a „kell” és a „kellene” között nagymértékű különbség van. Sajnos, a jelentés kritikai része is csupán az utóbbival él.
MTI nyomán T. T.
Közzétette: Terhes Tamás 2015. február 25. szerda, 17:39 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése