2015. június 26., péntek

Az MPSZ kiáll az „új temerini fiúk” mellett

Az MPSZ kiáll az „új temerini fiúk” mellett
Apatócki Magdolna, Rácz Szabó László, Apatócki Flórián és Kovács Norbert a sajtótájékoztatón
A Magyar Polgári Szövetség továbbra is kitart azon meggyőződése mellett, hogy sem a „régi”, sem az „új” temerini fiúk nem bűnösek, minden, ami ellenük folyik, az egy koncepciós eljárás része, hangsúlyozta a párt ma esti sajtótájékoztatóján Rácz Szabó László, az MPSZ elnöke, aki leszögezte, pártja arra esküdött fel, hogy védeni fogja a délvidéki magyarság érdekeit, ami mellett – ahogyan fogalmazott – következetesen ki is tart.
– Jelenleg nagyon jól látszik, hogy a bíróság, a rendőrség és általában az állami szervek megkülönböztetik az embereket, a magyarokat, a szerbeket, a romákat és még sorolhatnánk, és ez alapján hozzák meg az ítéleteiket, ennek alapján börtönözik be az embereket. Mindez nagyon jól látszik abból is, hogy mi történt például az „új temerini fiúk” estében: a fiúkat lecsukták tizenhárom hónapra, utána kiengedték őket, majd elmúlt egy csomó idő, és felajánlottak nekik egy megállapodást, hogy ha elismerik a bűnösségüket, akkor lezárják az ügyüket. Hogy miért javasolták ezt? Hát azért, mert nincsenek ellenük bizonyítékaik, ugyanis nem követtek el semmit. Úgy gondolták, hogy ha csőbe tudják őket húzni, akkor nem kerülhet sor annak bebizonyítására, hogy valójában azért ítélik el őket, mert magyarok – fogalmazott Rácz Szabó László, aki a sajtótájékoztatón részletesen is kitért a történtek kapcsán tapasztalt visszásságok ismertetésére is.
A sajtótájékoztatón jelen volt két érintett, Apatócki Flórián és Kovács Norbert, valamint Flórián édesanyja, Magdolna is. A fiúk részletesen is felelevenítették az ominózus este történéseit, valamint beszéltek az azóta eltelt időszak gyötrelmeiről is. Hangsúlyozták, faji és nemzeti gyűlölet szításával vádolják őket, ami miatt tizenhárom hónapot és hat napot töltöttek előzetes letartóztatásban, ráadásul – ahogyan fogalmaztak – ok nélkül, hiszen nem követtek el semmit. Elmondták, jelenleg a tanúk újbóli kihallgatása zajlik, nem tudják, mikorra kerülhet pont az ügy végére. Kifejtették, a bíróság alkut kínált számukra, amelynek lényege az volt, hogy amennyiben elismerik a bűnösségüket, és a börtönben töltött időszak beszámítását követően további huszonnégy napra visszatérnek a rácsok mögé, akkor lezárják az ügyüket, ám erre valamennyien nemet mondtak, hiszen – mint mondták – mivel nem érzik magukat bűnöseknek, továbbra is harcolni fognak az igazukért.
H. G. 
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/18762/Az-MPSZ-kiall-az-8222uj-temerini-fiuk8221-mellett.html, 2015. június 25. [23:35]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése