2015. június 13., szombat

Botrány a Magyar Szónál

Jegyzetháború a főszerkesztő és az újságírók között

Két nyílt levélben is tiltakozik az újvidéki napilap 18 újságírója főszerkesztőjük ellen. Korábban egy televíziós vitaműsorban Varjú Márta főszerkesztő fogalmazott meg kritikát a lap munkatársaival kapcsolatban, majd jegyzet-párbaj kezdődött a főszerkesztő és egyik újságírója között.

Június 2-án a szabadkai Pannon TV stúdióbeszélgetést sugárzott a sajtószabadság témájáról. Az egyik meghívott Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője volt. A műsorban Varjú kritikusan fogalmazott újságíróiról, bírálta szakmai felkészültségüket, és azt, hogy az internet segítségével szeretnek írni, nem mennek ki a terepre, hogy megnézzék, mi történt.

Tomó Margaréta „Az újságíró szabad" című jegyzete a lap június 6-i számában jelent meg. A jegyzetben Tomó arról elmélkedik, miért fordulnak el a vajdasági magyar emberek a politikától, miért vesztette hitelét a vajdasági magyar sajtó. Azt írja, munkájuk „szélmalomharc," újságíróként feltett kérdéseikre nem kapnak választ, vagy esetleg már fel sem teszik „azokat a bizonyos kérdéseket." A vajdasági magyar sajtó szerinte „nem, vagy csak alig buzdít gondolkodásra." Tomó azt is írja, mégis hisz abban, hogy kollégáival együtt kifordítják „a világot a négy sarkából, ha eljön az ideje."

Három nappal később „Az újságíró valóban szabad" címmel Varjú Márta főszerkesztő válaszolt. Írásában Tomót pontatlansággal és „téves állítással" vádolja (de nem konkretizálja, miben tévedett újságírója), írását az „öntömjénezés" szóval illeti. A „kifordítjuk a világot a négy sarkából, ha eljön az ideje" kitételt „fenyegetésnek," „zsarolásnak" értelmezi, és felhívja a figyelmet, hogy „az újságíró szabad," azaz elmehet a vajdasági sajtó más lapjaihoz dolgozni, ha nem felel meg neki a Magyar Szó szellemisége.

Június 11-én a Magyar Szó 18 újságírója fordult nyílt levéllel Varjú Mária főszerkesztőhöz és a lap megjelentetésért felelős más személyekhez, amelyben Varjú Márta Pannon TV-s szereplését bírálják, „elfogadhatatlannak és sértőnek" találják, ahogy a főszerkesztő a munkatársairól beszélt.

A nyílt levelet a Magyar Szó leközölte, ami arra indította az újságírókat, hogy június 13-ám újabb nyílt levelet publikáljanak, ez alkalommal a Tomó Margaréta és Varjú Márta közötti jegyzetháborút kommentálva. Varjú jegyzetét „méltatlan támadásnak" nevezik Tomó ellen, és felhívják figyelmét, hogy a véleménye miatt „pellengérre állítani, személyében sértegetni, kigúnyolni senkit sem szabad." Végül aláírás gyűjtést hirdetnek meg azok között, akik támogatják a levélben kifejtett véleményüket.

A vajdasági magyar médiaA potenciális fogyasztók alacsony száma miatt rentábilisan nehéz magyar nyelvű médiát csinálni a Vajdaságban. A média piacot dominálja az MNT által kiadott Magyar Szó napilap, illetve a Pannon rádió és televízió, amelyek az MNT-n keresztül részben magyarországi támogatásból működnek. Az állami fenntartású Vajdasági Rádió és Televíziónak is van komoly magyar nyelvű szerkesztősége, rajtuk kívül azonban leginkább csak kisebb hírportálok (például a független Vajdaság Ma és a Jobbikhoz köthető Délhír), és különböző közéleti blogok ("ellenzékiek" és VMSZ-pártiak), illetve  újabban Facebook-csoportok jelentik a magyar nyelvű médiát Vajdaságban.
A helyzet megértéséhez fontos tudni, hogy a Magyar Szó gyakorlatilag a közvetlenül megválasztott Magyar Nemzeti Tanács (MNT) lapja, a vajdasági magyarok közszolgálati média rendszerének egyik fontos eleme. A Magyar Nemzeti Tanács tagjait listás választáson azok a szerbiai polgárok választhatják meg, akik korábban magyarként regisztrálták magukat. A népszámláláson mintegy negyedmilliósra mért vajdsági magyarságból 137 ezren regisztrálták magukat.

A 2014-ben rendezett választáson a VMSZ listája (alacsony, mindössze 40 százalékos részvétel mellett) 88.57 százalékos támogatást szerzett. A 31 VMSZ-es képviselő mellett a VMDK ad képviselőt, egyet-egyet pedig két szerbiai párt magyar listája.

A vajdasági magyar politikai szcénát domináló VMSZ-en belül azonban nemrég belső harcok kerültek a felszínre. Egy viszonylag kis példányszámú, független, a címéhez igazodva főleg gyerekneveléssel, kertészkedéssel, receptekkel, orvosi tanácsokkal foglalkozó újvidéki hetilap, a Családi kör közölt kétrészes nagyinterjút Korhecz Tamással. Korhecz jogász professzor, a szerbiai kisebbségpolitika egyik meghatározó alakja, a szerbiai kisebbségi törvény megalkotásának motorja, a Magyar Nemzeti Tanács előző elnöke, aki 2014-ben nem indult újra az elnöki pozícióért. Az interjúban elmondja, nem állnak jól az MNT dolgai, több hűséges szakembert eltávolított a „női szeszély." Hogy világos legyen, kire gondol, később így fogalmaz: „Az MNT [...] informális elnöke, vezetője Lovas Ildikó, akit ebben Pásztor István maradéktalanul támogat." [Miközben az MNT elnöke hivatalosan Hajnal Jenő. - a szerk]

Az interjút követően tartott zárt ülésen Lovas Ildikó lemondott tisztségéről. A Bódis Gábor nevével fémjelzett Napló (naplo.org) online blog szerint a tanácskozás „többórás, időnként kínos, könnyektől sem mentes" volt. A kommentár szerint „Lovas Ildikó nevéhez köthető sok vitatott döntés a vajdasági magyarság kulturális, oktatási és média ügyeiben. Legnagyobb melléfogásként emlegetik a szabadkai Népszínház Magyar Társulata vezetőjének kiválasztását. Andrási Attilát alig néhány hónap után a demokratikus közvélemény nyomására meneszteni kényszerültek."

Lovast sejtik ugyanakkor Varjú Márta négy évvel ezelőti kinevezése mögött is. A Magyar Szó korábbi főszerkesztőjét, Pressburger Csabát 2011. júniusában viharos ülésen mentette fel a tulajdonosi jogokat gyakorló MNT, és nevezte ki a helyére a lap régi munkatársát, Varjút. A Családi kör-interjú második részében Korhecz Tamás kifejti, hogy az MNT elnökeként nem volt róla „száz százalékosan meggyőződve," hogy Pressburgert mindenképp el kellett volna távolítani. Pressburger ellen olyan kifogások merültek fel, hogy főszerkesztőként egyes sajtótájékoztatókra nem küldött újságírókat, illetve csökkent a lap példányszáma. A leváltásról intézkedő MNT ülésre egyébként nem engedték be a Magyar Szó újságíróinak csoportját, akik az eseménynek helyt adó Magyar Ház előtt sorfalat álltak, és gúnyos tapssal köszöntötték a kilépő tanácstagokat.

Varjú főszerkesztősége alatt a Magyar Szó valóban maximálisan lojális a VMSZ-hez és az MNT-hez, a tavalyi kampányidőszakban például előfordult, hogy egy-egy napon a lap szinte minden oldalára jutott a VMSZ-ről szóló híradás.

A Pásztor István VMSZ-elnökhöz közel álló Lovas alighanem kikényszerített távozása, illetve Korhecz Tamás de facto politikusi bejelentkezése után érdekes lesz figyelni a vajdasági magyar közélet alakulását.
Szekeres W. István  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése