2015. július 21., kedd

A VMSZ fegyelmi eljárást kezdeményez Varga Lászlóval szemben


A VMSZ fegyelmi eljárást kezdeményez Varga Lászlóval szemben
Varga László
A Vajdasági Magyar Szövetség Elnöksége fegyelmi eljárást kezdeményezett Varga Lászlóval, a párt köztársasági parlamenti képviselőjável szemben.
"Mint a közvélemény előtt is ismert tény, Varga László, a VMSZ parlamenti képviselője július 3-án írásban arról tájékoztatta a pártot, hogy a frakcióból nem kíván kilépni. Ugyanakkor a 2015. június 25-ei plenáris ülést követően egyetlen egyszer sem jelent meg a munkahelyén, a szerb parlamentben, és nem vett részt azokon a bizottsági üléseken sem, amelyeknek a VMSZ színeiben tagja. Távolmaradásáról illetve annak okáról a frakciót nem értesítette, így a taghelyettesek sem tudtak részt venni a bizottsági üléseken, ami miatt a VMSZ álláspontja nem volt képviselve.
Ugyanakkor Varga László anélkül, hogy bárkivel a frakciótársai közül egyeztetett volna, a megjegyzéseit és javaslatait a hivatalos közvita keretében július 10-én eljuttatta az Oktatási kerettörvény módosítását előkészítő munkacsoportnak, miközben a közvitában július 6-án Újvidéken, valamint július 7-én Belgrádban a VMSZ álláspontját Vicsek Annamária, mint a frakció részéről az oktatással megbízott szakpolitikus képviselte.
A VMSZ szerveit, képviselőcsoportjait minden szinten, így a belgrádi parlamentben is a munka, a munkahelyen való megjelenés, a szorgalom, a kiállás, a felelősségteljes feladatvégzés jellemezte, amivel teljesen ellentétes Varga László utolsó egy hónapban kifejtett viselkedése. Mindezekért a VMSZ köztársasági parlamenti frakciójának indítványozására a VMSZ Elnöksége fegyelmi eljárást kezdeményezett Varga Lászlóval szemben, amely a Fegyelmi szabályzatban meghatározott határidők betartásával kerül lefolytatásra", áll a VMSZ közleményében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése