2015. augusztus 14., péntek

Kétszázezer euróval tömi ki a VMSZ-közeli Pannon RTV-t a Fidesz

A Pannon RTV 60 millió forintos, vagyis közel 200 ezer eurós támogatást kap Magyarországtól. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny idei, 112. számában jelent meg. A Fidesz-KDNP-s kormány a Pannon Televízió és Rádió működésének finanszírozása érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból csoportosítja át az összeget. 
A VMSZ-hez köthető médiaház magyar közpénzen való kistafírozását néhány hete maga Pásztor István már Erdélyben beharangozta, Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkárral karöltve, ahol ezen kívül még három projekttámogatást is bejelentettek.
 
A szakma szerint is pártmédia
 
A Vajdasági Magyar Szövetséggel azonos épületben székelő Pannon RTV pártkötődése alig takargatott, amolyan nyílt titok a délvidéki közvélemény előtt, hiszen a médiaház igazgatóinak, főszerkesztőinek zöme a VMSZ tagja vagy pedig erősen köthető az említett párthoz. A médiaház pártkötődését már több szakmai szervezet is vizsgálta, a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete és az Újvidéki Újságíró Iskola értékelése szerint sem lehet beszélni politikailag független médiumról a Pannon RTV esetében.
 
Szabadkai Rádió ígéretet kap, a Pannon pedig pénzt
 
Mindemellett jól mutatja a Vajdasági Magyar Szövetség magyar kisebbségi médiához való viszonyát, hogy - miközben idén az új médiatörvény hatására közel 50, magyar nyelven (is) tájékoztató médiumot privatizálnak, addig a VMSZ csakis egy, a hozzá leginkább köthető médium támogatását "taposta ki" a magyar kormánynál. Ennek a kettős mércének a legkirívóbb példája talán épp a Szabadkai Rádió esete, amely már több ízben kérte a VMSZ és a magyar kormány segítségét. Szavak és ígéretek szintjén minden esetben bőségesen meg is kapta a "támogatást", ám a pénzelosztásnál az illetékesek már nem voltak olyan kegyesek a (Pannon RTV-nek konkurenciát jelentő) médiummal.
 
Eddig sem volt hiány közpénzekből
 
A Pannon RTV eddig sem panaszkodhatott a közpénzek és adományok hiánya miatt. Tavaly például a magyarországi állami közmédia, az MTVA új műszaki bázist alakított ki a számukra, valamint kamerákat, vezérlőpultokat és a legmodernebb műsorkészítéshez szükséges eszközöket adtak át a Pannon RTV-nek. Emellett az idei M1 aktuális hírcsatorna megindulása óta napi szinten vásárol (igen borsos áron) anyagokat a közmédia a szabadkai stúdiótól.
 
Továbbá Szabadka városától is toronymagasan a legnagyobb pénzösszegeket kapja a Pannon RTV a község területén működő többi támogatott sajtóorgánumhoz képest: 2014-ben 5,7 millió dináros, míg 2015-ben 8 millió dináros városi médiatámogatásban részesült.
 
Az óriási pénzmozgás ellenére az utóbbi években többször is hallani lehetett arról, hogy a Pannon RTV dolgozói és munkatársai zúgolódtak az alacsony, és olykor akár hónapokat is késő fizetéseik miatt. Kérdés, hogy ezt a problémát megoldja-e majd az újabb 60 milliós közpénz vagy csupán még jobban bebetonozza a VMSZ hegemonista túlsúlyát a Pannon RTV-n belül? 
 
Sz. A.
Közzétette: Szerkesztő 2015. augusztus 13. csütörtök, 15:50

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése