2015. augusztus 19., szerda

Várható, ám markáns lépés: kizárták Varga Lászlót a VMSZ-ből!


vargalaci 42A VMSZ Tanácsa 36 igen és 2 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett tegnap (augusztus 17-én – B. A.) jogerősen kizárt a párt soraiból. 11 tanácstag nem vett részt az ülésen, én nem szavaztam. Többen azért nem jöttek el, mert nem értettek egyet a döntéssel, de a következményektől félve nem merték véleményüket nyíltan felvállalni.

Tisztelt Tanácstagok!
Nyilvánvaló, hogy már abban a pillanatban eldőlt a fegyelmi eljárás végkifejlete, amikor a VMSZ elnöke és néhány munkatársa július 16-án elindította ellenem az eljárást.
A Tanács tegnap egy olyan Fegyelmi Szabályzat alapján bírálta el a fellebbezésemet, amely szabályzat helyett ugyanannak a Tanácsnak kellett volna 2015. május 25-ig új Fegyelmi Szabályzatot elfogadnia. Még a jogszerűség látszatára sem ügyeltek.
Ráadásául olyan fegyelmi vétségek miatt zártak ki a párt soraiból, amelyeket nem is ismer a Fegyelmi Szabályzat. Kilenc plenáris és két bizottsági ülésről való távolmaradás miatt. Fellebbezésemben azt kértem, hogy az eljárás dokumentumaihoz mellékeljék a Képviselőház megalakulása óta eltelt 15 hónap jelenléti és távolmaradási statisztikáját, a frakció minden tagjára vonatkozóan, plenáris ülésekre, bizottsági ülésekre és szavazónapokra lebontva. Nem mellékelték. Szavaztak és kizártak.
Akik tegnap támogatták a kizárásomat a leglényegesebb körülményt tévesztették szem elől. A mai VMSZ-ben az eltiprás vagy a felemelkedés nem objektív érdemek alapján történik. Két ember rokonszenve vagy ellenszenve dönti el párton (és közösségen belül) is, hogy valakit kizárnak vagy éppen valamilyen felelős tisztségre kineveznek. A mai VMSZ-ben sohasem tudhatja az ember, hogy mikor fog éppen ő a kínpadra kerülni.
Emlékezzenek/emlékezzetek ezekre a sorokra, amikor Önök/Ti kerültök sorra.

Tisztelt Volt Tagtársaim!
Szeretném megköszönni azt a 14 évet, amelyet együtt tölthettünk. A kampányokat, az együtt elért sikereket, a közösen átvészelt nehéz pillanatokat.
A Vajdasági Magyar Szövetséget tisztességes és jószándékú tagok ezrei alkotják. Olyan emberek, akikre a párt jelenlegi vezetői csak az aláírásgyűjtések, a háztól-házig járások és a szavazások során számítanak. A párttagok döntésekbe nem szólhatnak bele. Az utóbbi időben már a helyi közösségi kérdésekben sem kérik ki a tagság véleményét.
Az a két ember, aki ma a Vajdasági Magyar Szövetséget vezeti, nem tudja elfogadni a sokféleséget. Nem képesek eltűrni, hogy kettejük véleményén kívül más meggyőződések is teret nyerhessenek. „Akik nincs velünk, az ellenünk van, aki ellenünk van, azt eltiporjuk” - vallják.
Ezért van a VMSZ hónapok óta mélyrepülésben. Aki kilátogatott a palicsi Szent István-napi rendezvényre, meggyőződhetett erről. A buszok üresen vagy félig üresen érkeztek. Az elnöki beszéd után alig hallatszott taps. Nyilván másoknak is feltűnt hogy hány a VMSZ-es parlamenti képviselő, MNT-vezető vagy VMSZ elnökségi tag maradt távol legnagyobb nemzeti ünnepünkről.
Miről szól ez? Arról, hogy néhány hónap leforgása alatt látványosan meggyengült a közösségi összetartozás érzése.
Amennyiben úgy tudtam volna tenni az elmúlt hónapokban, hogy minden rendben van, akkor ma is a VMSZ alelnöke lehetnék. De nem tudtam szó nélkül hagyni a szemem láttára zajló a közösségi leépülést. Hát, ezért zártak ki tegnap.
Varga László, parlamenti képviselő 
Közzétette: Terhes Tamás 2015. augusztus 18. kedd, 14:26
http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/44519-2015-08-18-12-29-08

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése