2015. október 21., szerda

Átadták az MNT-nek a Szabadkai Rádió megmentéséért gyűjtött aláírásokat

suradiOktóber 5-e és 19-e között több mint 6600 polgár írta alá azt a petíciót, amelyet a Szabadkai Rádió megmentéséért kezdeményeztek. Az intézmény munkatársai — Németh Ernő, Tóth Imre, Piukovity Norbert, Kazinczy P. Diana — kedden adták át az aláírt íveket Bábi Attilának, az MNT hivatalvezetőjének. Tóth Imre, a petíció egyik kezdeményezője az újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a petíciót azzal a reménnyel adták át a Magyar Nemzeti Tanácsnak, hogy talán felülbírálja korábbi döntését.
— Reméljük, hogy olyan döntés születik majd, amilyet az itt élő magyar közösség is elvár az MNT-től. A több mint 6600 aláírás erre kötelezi. A polgárok szeretnék, hogy a Szabadkai Rádió magyar műsorai a változatlan formában, önálló szerkesztéspolitikával a jövőben is megmaradjanak, és visszautasították azt a lehetőséget, hogy a szerkesztőséget beolvasszák a Pannon RTV-be. Nem tartjuk jó megoldásnak, hogy egy magyar nyelvű, negyvenhét éve létező közszolgálati műsort beolvasszanak egy kereskedelmi rádióba.
De azt sem tartjuk jó elgondolásnak, hogy hagyni kellene veszni tíz másik, magyar nyelven is sugárzó rádiót is — mondta Tóth.
Mint ismeretes, Németh Ernőnek, a Szabadkai Rádió magyar szerkesztősége vezetőjének, az MNT Tájékoztatási Bizottsága elnökének a Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány létrehozásáról szóló kezdeményezését a tanács korábban elutasította, annak ellenére, hogy a szakma, a rádió munkatársai ezt a megoldást tartják elfogadhatónak.
Németh Ernő felszólította Pásztor Istvánt, a VMSZ-t, illetve Hajnal Jenőt, az MNT elnökét, hogy ne szálljanak szembe a vajdasági magyar közösség igényeivel, és azt a politikát folytassák, amelyre az előző választásokon mandátumot kaptak.

Sajtónyilatkozat a Szabadkai Rádió magyar műsorainak megmentéséért kezdeményezett petíció kapcsán
2015. október 5-e és 19-e között, két hét alatt, több, mint 6600 aláírás gyűlt össze. Ezúton szeretnénk mindenkinek megköszönni a támogatást. A petíciót fiatalok és idősek, a munkanélküliektől kezdve mezőgazdasági termelők, egyetemisták, tanárok, művészek, közéleti személyiségek, neves intézmények vezetői, és nem utolsó sorban nagy számú VMSZ tag írta alá. Szabadkán, Bajmokon, Csantavéren, Horgoson, Magyarkanizsán Zentán, Zentagunarason, Újvidéken és számos más településen gyűjtötték az aláírásokat. Állandó hallgatóink vannak Csongrád és Bács-Kiskun megyékben is, akik rendszeresen fizetnek be nálunk zenés köszöntőket. Tőlük is tekintélyes számú aláírás érkezett. Műsorunkat az interneten is sugározzuk, sok Szabadkáról elszármazott online hallgat bennünket. Az ő kérésükre pénteken, október 15-én egy online petíciót is elindítottunk. 4 nap alatt ezt 159 különböző IP címről összesen 178-an írták alá: Ausztriából, Horvátországból, Izlandról, Kanadából, Nagy Britanniából, Németországból, Norvégiából, Magyarországról, Spanyolországból, Svájcból, Szlovákiából és Szlovéniából. Az eredménnyel elégedettek vagyunk. A szám várakozáson felüli, tekintve, hogy a petíciót a magyar szerkesztőség tagjai kezdeményezték, azt a Szabadkai Rádió többi szerkesztősége nem támogatta és intézményes hátterünk sem volt a szervezéséhez. A privatizációs kényszer miatt a Szabadkai Rádió, közvállalat formában nem maradhat fenn. Ezért kezdeményeztük mi, a magyar szerkesztőség részéről a Magyar Nemzeti Tanács irányába, hogy találjanak megoldást a műsorok megmentésére. Rombolással és szeparatizmussal vádoltak bennünket, pedig a petícióban világosan megfogalmaztuk, hogy a többnyelvű és multikulturális intézmény megmaradását kívánjuk és szorgalmazzuk. Matematikailag több aláírás összegyűlt volna, mint 8 évvel ezelőtt, hogyha a szerb szerkesztőség támogatásával a horvát, a német és a bunyevác szerkesztőségek is hasonló kezdeményezést indítottak volna saját nemzeti tanácsaik irányába, hogy azok is vegyék ki a részüket a Szabadkai Rádió megmentésében. Akkor a szerb nyelvű műsorokra is könnyebben jelentkezett volna befektető. Így egy társalapított cég, vagy konzorcium keretein belül megmenthető lett volna a teljes Szabadkai Rádió. Ugyanakkor a Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány létrehozása megoldást jelenthetne tíz másik olyan magyar nyelven sugárzó rádió helyzetére is, amely hamarosan megszűnik. Azt várjuk a magyar nemzeti kisebbség érdekképviseletétől, hogy gondolja meg magát, és józan döntést hozzon! Olyat, ami összhangban van a törvényekkel és valóban a közösség érdekeit szolgálja!
Szabadka, 2015.10.20.
Tóth Imre, Piuković Norbert
Hét Nap nyomán T. T.
Közzétette: Terhes Tamás 2015. október 20. [15:49]
http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/47009-2015-10-20-13-52-05

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése