2015. október 10., szombat

REKONTRA A MAGYAR SZÓBAN – „A BOSSZÚ OLYAN HOSSZÚ”


TÁRCA

Azzal kezdődött, hogy Bence Erika küldött egy negatív bírálatot Lovas Ildikó Cenzúra alatti című regényéről. Közöltem a Kilátóban. Ezt követően indult a hajtóvadászat. Az első jel az volt, hogy beosztottak kéthetente Jó reggeltet írni, ami azért büntetés, mert a legtöbb újságíró utálja. Aztán gyors váratlansággal Varjú Márta behívatott a titkárnőjével, hogy négyszemközt közölje velem: a továbbiakban nem én szerkesztem a Kilátót
Bármilyen indokkal ad egész oldalas interjút a Magyar Szónak, amikor csak akar, meglehetős gyakorisággal, természetesen a hétvégi számokban. Ezekben tájékoztatja a jámbor olvasót a „miheztartásról”. De az is elég, ha csak gesztenyét szedeget a fák alatt. Úgy rendeli magához az újságírót, mint egy pincért. Elena a parkban, csodaszép látvány. A befolyása ugyanolyan maradt, mint régen, hiszen ugyanolyan erős (még, egyelőre) a politikai háttere is hozzá. Könnyű kézzel irányítgathatja azt, aki foggal-körömmel a Magyar Szó főszerkesztője akar maradni. Nyilvánvaló volt eddig is, hogy szolgai hűséggel teljesültek a parancsok, akár a lap tartalmi, akár személyi kérdéseiről volt szó.
Az utóbbi hetekben egyre gyakoribbak lettek azok a megjegyzések, hogy „a generációváltás megtörtént”, „fiatalítás”. Olyankor szaporodnak el ezek a régi időket idéző, szocreál klisék, amikor az öregek valami disznóságra készülnek. Hiszen a fiatalokra mutogatva bármi elkövethető, bárki elmozdítható, aki „nem tetszik nekünk”.
Ahogyan engem leváltottak a Kilátó éléről öt nap alatt, abban nem kultúrpolitikai dimenziókat kell keresni, hanem egy háziasszony szakmai féltékenységét és bosszúját.
Azzal kezdődött, hogy Bence Erika küldött egy negatív bírálatot Lovas Ildikó Cenzúra alatti című regényéről. Közöltem a Kilátóban. Ezt követően indult a hajtóvadászat. Az első jel az volt, hogy beosztottak kéthetente Jó reggeltet írni, ami azért büntetés, mert a legtöbb újságíró utálja. Aztán gyors váratlansággal Varjú Márta behívatott a titkárnőjével, hogy négyszemközt közölje velem: a továbbiakban nem én szerkesztem a Kilátót. Vártam, hogy sorolja majd az érveket, de nem voltak neki. Arra számított, hogy simán lemondok, aztán elkezdett fűt-fát ígérni, egy gyönge pillanatában azt is, hogy majd maga mellé vesz főszerkesztő-helyettesnek újraválasztása esetén, csak önként vonuljak most félre. Könnyű volt átlátni, hogy neki haladéktalanul teljesítenie kell ezt a parancsot, a leváltásomat a Kilátó éléről, bármi áron. Éppen most és éppen Patócs Lászlót kell kineveznie, aki doktoranduszként Faragó Kornélia mentoráltja. Ez a parancs és punktum.
A Híd Kör embereit úgy helyezik el, mint a trójai falovakat. A minap nevezték ki Benedek Miklóst a Képes Ifjúság élére, most pedig Patócs Lászlót a helyemre.
Eddig is a hatalom megőrzése érdekében kellett kívülről, sakkfigurákként mozgatni a kádereket. A Kilátó-ügy precedenst teremt, izzik a telefon a kezemben, s közben azt hallom mindenkitől: ha ezt is végre lehet hajtani, bárki helyett bárkit odatenni, akkor ebben a kultúrában – csak úgy, hisztiből és bosszúból – ezek bármit megtehetnek. Másrészt ilyen durván felrúgni egy hagyományt, ez már végképp felelőtlenség. A lap története során ugyanis a Kilátó szerkesztését ki kellett érdemelni, én sem tálcán kaptam egykor, és most is van a Magyar Szóban négy kiváló író, akik közül bárki lehetne a szerkesztője. Vajon miért nem felel meg egyikük sem? Egy tapasztalatlan külsőst kell alkalmazni? Miért? Nem kapaszkodom két kézzel a szerkesztői székbe. Eddig is szerkesztettem mások helyett napi oldalakat, helyettesítettem, ügyeltem, mert a vezetéstől függetlenül kialakult egy belső kollegialitás, ami nélkül a lap nem létezne. A kollégáimnak hivatásuk is, amit csinálnak, nem csupán a munkahelyük.
A Kilátó azért fontos stratégiai szempontból, mert nyomtatásban még mindig a legmagasabb példányszámban jelenik meg. Megőrizte a függetlenségét, olyan szerzőkről is jelenhetett meg negatív vélemény, akik itt eddig bírálhatatlanok voltak, és olyan szerzők fóruma volt – mondhatjuk már múlt időben –, akik nem akartak betagosodni az irányított irodalmi rendszerbe. Tűrhetetlennek bizonyult, hogy mindeddig nem került az újvidéki magyar irodalom horgerantalainak befolyása alá. A határon túli irodalmak közül csak a Vajdaságban él és virágzik mind a mai napig a hatvanas évek óta őrizgetett ásatag, egzisztenciákat felügyelő hierarchia. Szánalmas, ahogyan ez a maroknyi, önmagát még mindig elitnek gondoló társaság megpróbálja fenntartani saját felkentségének látszatát. Az MNT konzultációs testületének tagja, a kétszeres Híd-díjas Faragó Kornélia folyóiratának Híd Köre nem a fiatalok spontán szerveződéseként jött létre, hanem hatalmi célokra mozgósítható rohambrigádként. Az összefonódások és a hatalomakarás kistérségi megnyilvánulásai.
Íme a legfrissebb hír: a Szenteleky-díjat Faragó Kornélia kapta. A zsűri tagjai pedig: Bányai János (elnök, Híd-főmunkatárs), Lenkes László (Híd Kör), Gazsó Hargita (az MNT konzultációs testületének tagja, doktorandusz, Faragó Kornélia mentoráltja), Sági Varga Kinga (Híd Kör, doktorandusz, Faragó Kornélia mentoráltja), Virág Gábor (Híd-főmunkatárs, az MNT konzultációs testületének tagja, egykor Faragó Kornélia asszisztense). Émelyítő az az óvatosság, hogy a fogaskerekek közé porszem se kerüljön, szavazógépezetük mindig bombabiztos. Már fél évszázada ugyanazok mondják meg, hogy az irodalom intézményeiben kik üljenek, és kikből lehet itt író.
Volt rá öt napom, hogy végiggondoljam, mit mondjak végül. Nem reméltem, hogy bárkit is meghatna, hogy ötvennyolc évesen az utcára kerülök. Korábban már drámák játszódtak le a szemem előtt: Sziveri Jánosnak is hasonló alibimunkát kínáltak a Magyar Szóban, láttam a tárcaírónak kinevezett, félretett kollégáim megkeseredettségét (Fehér Ferenc). Sorolhatnám hosszasan, pedig azok a mostanihoz képest boldog békeidők voltak. A kvázilehetőségnek nem dőltem be, amivel elaltathatják a közvélemény figyelmét: legyek tárcaíró. Csak arra lett volna jó, hogy ha néhány hét alatt elül a por, a kutya se emlékezzen már az esetre. Egy tárcaíró oly nyomtalanul eltakarítható, akár az éjszakai portás.
Tudomásul vettem: most senkinek nem áll módjában a Vajdaságban, hogy egy háziasszonyt megállítson. Mindenki dermedten tűri. Ezért a közvélemény szórakoztatására írtam most meg munkaerő-felesleggé válásom történetét.

Kontra Ferenc*

_________
* A szerző Márai Sándor- és József Attila-díjas író.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése