2015. október 28., szerda

Megszűnik a Zombori Rádió


  
Október 31-én minden bizonnyal megszűnik a 44 éve folyamatosan sugárzó Zombori Rádió. A regionális frekvenciával rendelkező médiaház alapításától kezdve szerb és magyar nyelvű műsort sugárzott, megközelítőleg egy évtizedre visszamenőleg emellett horvát és bunyevác adása is van, a roma nyelvű program egy rövidebb fölfutást követően pénzhiány miatt megszűnt. A hónap végével leállnak a stúdiók, az alkalmazottak a munkaközvetítőre kerülnek.


Stipan benić igazgató és Hám Károly, az alapítástól a Zombori Rádió hangtechnikusa (Fotó: Fekete J. József)

Az önkormányzati alapítású médiumot 2007. november másodikán privatizálták, de nem jött be az új többségi tulajdonos számítása, nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit, ezért a Magánosítási Ügynökség szerződésbontás után visszavette tőle a részvényeket. Azóta közel húszan elhagyták az adósságokat egyre halmozó céget, mára mindössze hat alkalmazottja maradt.
– Mind a hatan a szociális programot választották, vagyis elhagyják a rádiót – nyilatkozta Stipan Benić igazgató. – Amint a munkaügyi minisztérium jóváhagyja ezt a programot, vagyis a munkaévek összekötését és a munkaévenként járó 200 eurós végkielégítést, a Zombori Rádiónak nem lesz alkalmazottja.
A Magánosítási Ügynökség nem is kínálta eladásra a rádiót, mert az adóssága meghaladja a részvénytársaság becsült értékét.
– Ötmillió dinárral vagyunk adósak, legnagyobb részben az alkalmazottak fizetésével, illetve a járulékokkal és adókkal, meg a helyiségeink bérleti adójával az önkormányzatnak, az egyéb tartozások egymillió dinárt tesznek ki, míg a vállalat vagyonának becsült értéke hárommillió. Az alkalmazottak utoljára 2014 januárjában kaptak fizetést, nem is minimálbért, hanem a minimális bruttó alapot, ami valamivel kisebb a minimálbérnél. Az ügynökségtől eddig kapott jelzések szerint csőd és fölszámolás vár ránk. Dolgozók nélkül a csődgondnoknak nem lesz egyéb dolga, mint eladni a vállalat tulajdonát és törleszteni a hitelezőknek. Ami érték, az antennaoszlop és a leadó épülete, az ingóságok amortizálódtak, komolyabb bevételre nem lehet számítani.
Az igazgató fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Zombori Rádió fönnállása óta nem fizetett bérleti díjat az önkormányzatnak, mert az nem is kérte, viszont most benyújtotta a számlát egy hónapra visszamenőleg, és számít rá, mindaddig, amíg fölszámolásra nem kerül Nyugat-Bácska egyedüli regionális hullámhosszal rendelkező rádiója. Az igazgató szerint az önkormányzat már régen lemondott a médiaházról, a kisebbségi tájékoztatásra szánt összeg legutóbbi pályázati elosztásán a nemzetiségi közösségek nyelvén történő tájékoztatásra évi szinten a rádiónak megítélt 150 000 dinár jelzés volt az év elején, hogy az önkormányzat nem kíván foglalkozni a rádió sorsával, noha nyilvánvaló, hogy egy közszolgálati, kisebbségi nyelveken sugárzó médium önmagában, társfinanszírozó nélkül képtelen megmaradni a kereskedelmi média uralta világban.
A Zombori Rádió bezárásával a régióból eltűnik egy közszolgálati médium, marad egy helyi kereskedelmi rádió, két, csupán kábelhálózaton fogható televízió, egy szerb, és egy magyar hetilap, ez utóbbi, a Dunatáj sorsa is bizonytalan, F. Cirkl Zsuzsa igazgatónő szerint az idei év végével akár meg is szűnhet.
– A Zombori Rádió fölszámolása után megmaradó médiumok fizetősek. Az újságokat akkor lehet elolvasni, ha megvesszük őket, a kábeltévés szolgáltatásért fizetni kell, a polgár ugyanakkor adóterheivel hozzájárul a városi költségvetéshez, amiből aztán projektfinanszírozás címén úgy-ahogy juttatnak a médiának, ami itt, helyi szinten nem áll beszélő viszonyban a közszolgálat finanszírozási igényeivel. Talán látni kellene, hogy kétszer fizetünk az információkért, egyszer a büdzsébe, egyszer meg a szolgáltatónak, aki elérhetővé teszi a tájékoztatást – vetette föl a Zombori Rádió igazgatója.
Kérdésként fölmerül az is, hogy mihez kezd az önkormányzat a Zombori Rádió után maradó helyiségekkel, hiszen azok a rádió szükségleteinek megfelelően lettek kialakítva, stúdióhelyiségekkel, vezérlő termekkel.
JJ
Magyar Szó, 2015. október 27, 5. o., vagy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése