2015. október 27., kedd

Újabb tények: darabokra hullott a szerb gazdaság, a dicshimnuszoknak nem volt alapja

aa asnak 











A szerbiai ellenzék állítása szerint a kormány megtiltotta a Gazdasági Jegyzékek Ügynökségének, hogy megjelentesse az ország gazdasági-pénzügyi állapotáról szóló közlönyt, mert abból kiderülne, hogy a kormányfő hazudik, amikor látványos (vagy bármilyen) fejlődésről beszél.
Az elmúlt esztendőben a szerbiai gazdaság 1,1 milliárd eurós veszteséget jegyzett, ami 4,28-szor több mint az előző évben.
Sőt, a mögöttünk levő három évben, amióta a szerb haladók és csatlósaik vannak hatalmon, az ország folyamatosan negatív eredményeket valósít meg.
A nyugdíjak és a bérek csökkentése, az embertelen új munkatörvény, a polgárokat sújtó számos egyéb brutális megszorítás tehát teljesen hiábavalónak bizonyult. Ezektől az intézkedésektől nem virágzott fel a gazdaság. Napról napra minden tekintetben egyre rosszabbak a mutatók, az élet pedig egyre mizérebb.
Az aktuális rezsim úgymond teljesen elásta az országot és annak polgárait.
Aleksandar Vučić kormányfő, aki a jelek szerint kizárólag a médiamanipulációhoz ért (de ahhoz nagyon), az elmúlt időszakban mégis olyan kijelentésekkel etette a nyilvánosságot, mint pl. "szinte szégyelli kimondani, milyen jó eredményeket ér el Szerbia".
Miután az ellenzéki pártok megjelentették a gazdaság zuhanásáról szóló adatokat, a Gazdasági Jegyzékek Ügynöksége is megszólalt. Közölte: nem állt szándékában rejtegetnie a veszteségről szóló jelentést. Ugyanakkor megerősítette (!), hogy az ország vesztesége tényleg négyszeresére nőtt.
Normális országokban ilyen szégyen után a vezető garnitúra azonnal távozna. Egyes helyeken a felelősök az öngyilkosságon is elgondolkodnának...
Szerb média és a józan ész nyomán K. P.
Közzétette: Szerkesztő 2. 2015. október 27. [08:00]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése