2015. október 30., péntek

„Vallási jelkép nem lehet tájidegen, de a félretájékoztatás ártalmas”


„Vallási jelkép nem lehet tájidegen, de a félretájékoztatás ártalmas”
Az aracsi pusztatemplom a keresztekkel és kopjafákkal
A Vajdasági Magyar Szövetség begaszentgyörgyi és törökbecsei községi szervezete, valamint a tordai Aracs Társaság megdöbbenéssel vette tudomásul azt a több vajdasági magyar médiumban megjelentetett hírt, amely szerint az aracsi pusztatemplom mellől esetlegesen politikai, etnikai, vallásellenes cselekedet gyanánt távolították el a keresztet és kopjafákat, illetve azok a nemtörődömség áldozataivá váltak.
A párt helyi szervezeteinek és az Aracs Társaságnak együttes közleményében kifogásolják, hogy több médium az információk valóságtartalmának ellenőrzése nélkül, a szakmaiság mellőzésével közölte ezt az információt, noha mindez ilyen esetekben fokozott jelentőséggel bír, szögezik le.
„A valóság ezzel szemben az, hogy a Bicskei Zoltán rendezésében készülő Álom hava című film forgatása idejére, az alkotók kérésére, engedély birtokában távolították el a jelképeket" – hangsúlyozzák, illetve kifejtik: a híresztelés nem csak a vajdasági magyarság szimbólumává vált pusztatemplom környékének gondját viselő tordai Aracs Társaságot ijesztette meg, hanem mindenkit, aki számára az aracsi pusztatemplom és annak környéke a vajdasági magyarság ittlétének kifejeződése, szülőföldjének épített megvalósulása, öröksége.
„Éppen ezért a Vajdasági Magyar Szövetség begaszentgyörgyi és törökbecsei községi szervezete úgy véli, a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet komoly mulasztást követett el, amikor nem értesítette a közvéleményt arról, hogy egy filmforgatás miatt eltávolítják a 2002-ben illetve 2004-ben felállított és felszentelt szimbólumokat" – adnak hangot álláspontjuknak.
Mint a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményben kifejtik, a VMSZ meggyőződése szerint vallási jelkép semmiképpen sem lehet tájidegen, ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy a civil kezdeményezések nem mindig találkoznak a műemlékvédelem szakmai elképzeléseivel.
„Éppen ezért a VMSZ begaszentgyörgyi, törökbecsei községi szervezete és a tordai Aracs Társaság határozottan arra kéri a Magyar Nemzeti Tanácsot, és annak elnökét, aki személyesen is hosszú évek óta elkötelezett harcosa a délvidéki magyarság eme szimbóluma állagmegóvásának és méltó őrzésének, hogy mindent tegyen meg annak érdekében, hogy a forgatás ideje alatt a jelképeket megfelelő és méltó helyen őrizzék, amennyiben felújításra szorulnak, azt a filmforgatást végző stábbal egyeztetve, közösen végezzék el, majd az időjárási körülményektől függően méltó, vallási keretek között a szimbólumok kerüljenek vissza a helyükre, és mindezekről folyamatosan tájékoztassák a közvéleményt" – áll a közleményben.
Meglátásuk szerint az eset intő példa arra, hogy a pánikkeltő és nemzeti, vallási közösségeket esetlegesen sértő, illetve egymás ellen fordító híreket megjelentetés előtt sokszorosan körül kell járni, valóságtartalmukat pedig ellenőrizni kell – ez ugyanannyira a sajtószabadság része, mint az információ közreadása, hangsúlyozzák.
„Meggyőződésünk, hogy mindannyiunk közös érdeke, hogy megőrizzük Aracs szellemét és az ott levő értékeket, ezért felkérünk minden érintettet, hogy ebben a szellemben és ilyen értelemben tegye a dolgát, a vallási szimbólumok kerüljenek vissza a helyükre és mindezekről a folyamatokról a közvélemény időben értesüljön" – áll a Vajdasági Magyar Szövetség begaszentgyörgyi, törökbecsei községi szervezete és a tordai Aracs Társaság együttes közleményében.
Mint arról hírt adtunk, Svetlana Bakić, a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet igazgatóhelyettese a Vajdasági RTV-nek nyilatkozva tegnap elmondta, hogy az aracsi pusztatemplomnál szerb és magyar koprodukcióban készülő filmet forgatnak, s a film készítői kérték, hogy ideiglenesen távolítsák el a faelemeket. Leszögezte: a forgatást követően az eltávolított szimbólumokat visszahelyezik majd eredeti helyükre.



Az aracsi pusztatemplomnál is meglepetést okozott egy filmforgatás


Eltűntek a helyükről azok a faragott keresztek és kopjafák, amelyeket az Aracs 95’
Pusztatemplom Polgárok Társulása 2002-ben állított fel az aracsi pusztatemplom bejáratával szemben, illetve a Vajdasági Magyar Szövetség által 2004-ben emelt haranglábat és keresztet szintén eltávolították, aggodalomra azonban semmi ok.
A Tartományi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai tervezetten és csak ideiglenesen távolították el a délvidéki magyarság egyik kiemelt jelentőségű műemlékének közeléből az alkotásokat, tudta meg a Vajdasági RTV.
Mint összeállításukból kiderül, a tartományi kormány épületénél nemrégiben történtekez hasonlóan most is csak egy filmforgatás váltott ki meglepetést.
„Az aracsi pusztatemplomnál szerb és magyar koprodukcióban készülő filmet forgatnak. A film készítői kérték, hogy ideiglenesen távolítsuk el ezeket a faelemeket” – nyilatkozta Svetlana Bakić, a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet igazgatóhelyettese. Leszögezte: a forgatást követően az eltávolított szimbólumokat visszahelyezik majd eredeti helyükre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése