2015. november 26., csütörtök

Lesz-e megjegyzés a Szerbiáról szóló EB jelentésre?



Mit szól hozzá Magyarország?

Amíg Magyarországon, de Vajdaságban is, szinte agyonhallgatják az Európai Bizottság (EB) 2015. évi jelentésének nemzeti kisebbségi vonatkozású részét Szerbia előrehaladásáról,[1] „a horvátok az EP-ben valószínűleg nagyobb számú módosítást fognak beterjeszteni a Szerbiáról szóló jelentésre”.
            A Danas c. belgrádi napilap erről a következőket írja:
            – Reálisak azok az elvárások, hogy a horvát képviselők az Európai Parlamentben nagyobb számú módosítási javaslatot tesznek David McAllister[2] Szerbiáról szóló évi jelentéstervezetére, mint ahogy az tavaly is megtörtént, de a feltételek, amelyeket az egyes médiumok említenek, ideértve a Večenje novostit is, nem újak, kommentározták a Danasnak brüsszeli diplomáciai körökben. Beszélő partnereink szavai szerint „nem jelent újságot” hogy Zágráb ragaszkodik a háborús bűnösök feletti ítélkezéshez, a Dunai határ kiigazításához és Szerbiának a Horvátország területén történt háborús bűnök ügyében való ítélkezéstől való elállásához, és „majd meglátjuk” mi fog megjelenni a határozat végső változatában, amely a strasbourgi plenáris ülésen szavazásra kerül – írja a Danas.[3] 

Deli Andor, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője az EP-ben (a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Keresztény Demokrata Néppárt listáján), Szabadkán, november 6-án a Magyar Házban tartott lakossági fórumon hangoztatta: „Szerbiai tudja, hogy Magyarország segíteni fogja uniós csatlakozását, mint ahogy azt is, hogy elvárásai vannak.”
            A szerb hatóságokkal és az európai uniós csatlakozásban illetékes szerbiai döntéshozókkal mostanra nyílt kommunikációt sikerült kialakítanom. A közöttünk lévő kapcsolatok igencsak élénkek és kezdünk eljutni a kölcsönös bizalomig. Ez teljes mértékben tükrözi azt a magyar kormányzati álláspontot, hogy Magyarországnak és Szerbiának partneri viszonyokat kell egymással ápolniuk. Ez a téma természetesen a vajdasági magyar közösséget is érinti, hiszen Szerbia európai uniós közeledésének egyik fő haszonélvezője éppen a vajdasági magyarság, egyrészről a földrajzi helyzet és közelség okán, másrészről pedig azért, mert a jogállamiság, a jogbiztonság, a kisebbségi és emberi jogi kérdések szilárdulása a magyarság érdeke is. Nemcsak segítjük, segítem Szerbia csatlakozási törekvéseit, hanem nyíltan egyértelműsítem, hogy a magyar részről vannak elvárások. Ezek az elvárások elsősorban a kisebbségi kérdéseket illetik. Ezeket az elvárásokat – amelyeket a budapesti kormányzattal karöltve a vajdasági magyar közösség politikai érdekképviseletével közösen fogalmazunk meg – közvetítem a szerb illetékesek irányába. Ilyen elvárás például a 23-as tárgyalási fejezet akciótervének a kisebbségi fejezete, vagy 23-as fejezet akciótervének a részét képező kisebbségi akcióterv. A szerb fél és közöttünk nincsenek tabutémák, nyílt kommunikáció jellemző. A szerb fél tudja, hogy segíteni fogunk, ugyanakkor vannak elvárások is. Ezt a nyíltságot időbe tellett elérni – nyilatkozta Deli.[4]

A magyar kormány eddig „erőteljesen támogatta Szerbia EU-integrációját”[5] és – ismereteim szerint – ehhez nem szabott semmilyen feltételt. Változna most az irány?  
            Deli képviselő nyilatkozatából nem lehet egyértelműen megállapítani, mire vonatkoznak, melyek azok az „elvárások”, amelyeket „a budapesti kormányzattal karöltve a vajdasági magyar közösség politikai érdekképviseletével közösen fogalmazunk meg”. (Vagyis: még csak eztán, talán?)
Végső ideje lenne ezért, hogy felébredjen a Magyar Nemzeti Tanács, a vajma pártok, civil szervezetek, szakmai intézetek. Meg kellene, ugyanis, fogalmazni a vajdasági magyar közösség érdekeit, vagyis, hogy melyek azok a kérdések, amelyek megoldása nélkül az akcióterv számunkra nem fogadható el. Mielőtt még késő lesz…

Újvidék, 2015. november 26.
BOZÓKI Antal

Kapcsolódó írások:
  1. Történelmi maximumon a magyar-szerb kapcsolatok. Magyar Szó, 2015. január 15. 1. és 4.
  2. Deli Andor: Közös érdekünk, hogy Szerbia minél előbb csatlakozzon az Európai Unióhoz. Magyar Szó, 2015. január 29. 3.
  3. v.ár: Az össznemzeti politizálás megvalósulása. Magyar Szó, 2015. február 6. 1.
  4. Virág Árpád: „Nem érdekelnek a rosszindulatú megjegyzések”. Magyar Szó, 2015. február 7. 1. és 4.
  5. v.ár: „A közös érdekeket képviselem. Magyar Szó, 2015. február 11. 4.
  6. MTI/Beta: „Rég nem voltak ilyen jók a magyar-szerb kapcsolatok”. Magyar Szó, 2015. február 12. 1. és 3.
  7. Úgy látja-e, hogy Magyarország és Szerbia között soha nem voltak ilyen jó kapcsolatok? Magyar Szó, 2015. február 17. 7. Lásd még Sáfrány Attila: A fülemüle éneke c. írását, uo.
  8. v.ár: EU-tisztségviselőkkel tárgyalt a VMSZ elnöke. Magyar Szó, 2015. március 4. 4.
  9. mh: Kisebbségek és folyók. Magyar Szó, 2015. április 17. 1 és 4.
  10. Varjú Márta: A kölcsönös odafigyelés bizalomnövelő. Magyar Szó, 2015. április 18. 5.
  11. Akcióterv a kisebbség szerepvállalásáról. Magyar Szó, 2015. május 5. 1. és 4.
  12. Sz-cs: Bizalomra van szükség egymással szemben. Magyar Szó, 2015. május 6. 1. és 4.
  13. MTI: Visszarendeződés történt Romániában a kisebbségi jogok terén. Magyar Szó, 2015. június 4. 3.
  14. L. J.: Megmaradásunkról. Magyar Szó, 2015. július 4. 1. és 4.
  15. bajk: Magyarország baráti segítsége. 2015. október 14. 1. és 4.
  16.  Paranoia: szerb rezsimlap szerint Orbán Deli Andoron keresztül zsarolja Szerbiát (?!)



[1] European Commission: Serbia 2015 Report, Brussels, 10. 11. 2015, SWD(2015) 211 final. http://ec.europa.eu/enlargement/pdf/key_documents/2015/20151110_report_serbia.pdf
[2] David McAllister (Berlin, 1971. január 12. –) skót-norvég származású német politikus és ügyvéd. 2010 és 2013 között ő volt Alsó-Szászország miniszterelnöke, 2014 óta európai parlamenti képviselő.
[3] M. Stojanović: Novi-stari uslovi Zagreba [Zágráb új-régi feltételei]. Danas, 2015. november 24. 2.
[4] Pesevszki Eveyn: A tagjelöltségnek ára van. Deli Andor honlapja: http://deli.fidesz-eu.hu/interju/a_tagjeloltsegnek_ara_van/, vagy Magyar Szó, 2015. november 7. 1. és 7.
[5] Orbán: hálás nekünk a „déli szomszéd”. http://hvg.hu/itthon/20131007_Orban_halas_nekunk_a_deli_szomszed, 2013. október 7. [11:36]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése