2016. január 24., vasárnap

Pásztor: A magyar szavazatok szétforgácsolása a cél



Óriási problémának nevezte a magyar közösségre nézve a Magyar Mozgalom tagjainak részvételét az ellenzéki (2016. január 19-i – B. A.) összejövetelen Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Ez a lépés teljesen ütközik azzal az MM által folyamatosan hangoztatott mondattal, amelyik a közösségi összefogásról szól, állapította meg. A jelenlét megcsúfolja a korábbi kijelentéseket, melyekkel emberek tízeit és százait próbálták félrevezetni a mozgalom vezetői, tette hozzá.
– Kárt okoz az effajta viselkedés, nem tudom, politikai rövidlátás következménye-e, vagy egyéni érdekek megvalósulásának a céljából végrehajtott tett. Lemeztelenedett a történet, összenőtt, ami összetartozik. Az összejövetel eredményeképpen sokan, akik nyitottságot mutatva csatlakoztak a Magyar Mozgalomhoz, rá fognak döbbenni: amit az MM csinál, az nem más, mint a közösség érdekeinek az aláásása. Az egyértelmű közösségi érdek ugyanis az, hogy maximalizáljuk a politikai erőnket egy nemzeti-politikai tömörülésbe. Aki beáll választások előtti koalíciókba, nem magyar érdekeket képviselve, az szétforgácsolja a magyar szavazatokat, és olyan helyzetet idéz elő, amilyen ellen folyamatosan küzdenünk kellett az elmúlt nyolc-kilenc évben: a nem magyar előjelű politikai pártok kiszorításán a magyar szavazótáborból. Az MM vezetőinek a felelőssége, hogy ismét ebbe az irányba vezetnék a magyar közösséget, ezzel mi a VMSZ-ben semmiképp sem tudunk azonosulni, ez kárt okoz, és a megfogalmazott nemzeti érdek elárulását jelenti – szögezte le Pásztor.
Mintha nem ugyanazon a találkozón lettek volna. 
Magyar Szó, 2016. január 21. 4., vagy 


Nicsak ki beszél a magyar szavazatok szétforgácsolásáról!


Ma reggel olvasom a Magyar Szó cikkét ahol a magyar szavazatok szétforgácsolásáról esik szó.
Nem tehetek róla de egyből megfogalmazódik bennem a gondolat: ni csak ki beszél a magyar szavazatok szétforgácsolásáról!
Ismételten kettős beszédet alkalmazva az említi a szavazatok szétforgácsolódását aki képtelen más magyar előjelű pártokkal, civil szervezetekkel összefogni és így maximalizálni a vajdasági magyar szavazatokat.
Kirekeszt, címkéz, nem képes az egyenes és egyenlő alapokon nyugvó párbeszédre.
Szerecsenmosdatásának köszönve "beengedte" a haladókat a magyar szavazók körébe, sőt egyes helyeken pártjának tagjai építik fel az SNS alapszervezetét.
Akkor most ki is "árulja el a megfogalmazott nemzeti érdeket" ?

http://csonkaaron.blogspot.rs/, 2016. január 22 [8:48]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése