2016. április 5., kedd

Legitim gyűlöletbeszéd



Aznap átszaladt hozzánk a szomszéd. Sietősen, bár már nem mai gyerek, nem szokott szaladgálni. Kimérten, tempósan közlekedik, tudja, mindenhova odaér, ahova meg nem, oda nem is kell. Már majd’ hetvenéves, így emlékszik mindenre, háborúra, szegénységre, jólétre meg most az azt követő nélkülözésre is. Minket a férjemmel az udvaron talált, éppen a tavaszi szabadságunk utolsó napját töltöttük a kertünk szépítgetésével a verőfényes napsütésben.
– Hallották? Hallották?! – felkiáltással nyitotta a kaput. Mit kellett volna hallanunk, néztünk össze a párommal. Arra gondoltunk, hogy a szomszédságban történhetett valami, hiszen az öregúr már évek óta nem néz televíziót, nem engedi, hogy azzal mossák az agyát, de sietett, ebből feltételeztük, hogy valami nagyon fontos lehet.
– Šešeljt felmentették! Nem bűnös. Most hallottam a rádióban – mondta felháborodottan.
Nem jutottunk szóhoz. Valójában a mai napig nem hiszem el, hogy ez megtörténhetett. Nem csak én, a családom és a szomszédság áll ez előtt az ítélet előtt értetlenül, hanem az egész régió. Úgy álltam ott a virágágyások között, mint akit arcon köptek. Hogyan lehetséges ez? De a legfontosabb kérdés, amiről azonnal beszélni kezdtünk, mi lesz most? Mi lesz a választásokon? Mi lesz azok után? Bizonyára fellebbez az ügyészség és másodfokon remélhetőleg más ítélet születik, mint most első fokon, de ettől függetlenül a hágai nemzetközi törvényszék ezzel az ítélettel óriási kárt okozott mind Szerbiának, mind az egész Balkánnak.


Egy jó nagy pofont kaptunk mi mindannyian, akik elítéltük a háborús politikát, akik a megbékélést sürgettük, a demokráciáért harcoltunk, azért, hogy a háborús bűnösök, az uszítás szószólói elnyerjék méltó büntetésüket és a gyűlöletbeszédet gyökerestül kigyomláljuk a közbeszédből. Ehelyett azt látjuk, hogy ez nem bűn, ezért nem jár büntetés. A bírák szerint a gyűlöletbeszéd, a halálos fenyegetések és az uszítás nem előre kitervelt hadművelet volt és nem ezzel űzték el a lakosságot. Hát mivel? Hány horvátnak, magyarnak kellene Hágába mennie és bizonyítania, hogy éppen a vajda beszéde, annak zsoldosai űzték el szülőföldjéről? Ki ne emlékezne arra, hogy Šešelj nekünk egy szendvicset ígért Magyarországig, valamint megtiltotta a katonai behívó elől elmenekült 20–25 ezer magyarnak a hazatérést. Még mind emlékszünk Herkócára, a vajdasági etnikai tisztogatások szimbólumára, amit 1992-ben át is neveztek Srbislavcira, majd 1995-ben újra visszakapta a Herkóca nevet, de volt olyan helyi intézmény, amely még 2009-ben is elutasította az eredeti, horvát név használatát. A népszámlálási adatok szerint Herkócán 1991-ben 1080 horvát, 550 szerb és 515 magyar élt. A 2002-es adatok alapján pedig 2396 szerb, 310 magyar és csak 256 horvát. Május 6-án lesz kerek 25 éve a Szerb Radikális Párt nagygyűlésének Herkócán, ami bevezetője volt a több mint 700 helyi horvát és magyar nemzetiségű lakos elűzésének. A gyűlésen felolvasták annak a 17 helybéli horvát értelmiséginek a nevét, akiknek azonnal távozniuk kellett nemcsak a faluból, hanem Szerbiából is. Távozásukkal nem csökkent a nyomásgyakorlás. Szakállas, katonaruhás alakok, a Fehér Sasok félkatonai alakulat tagjai, melynek szervezésében részt vett az SZRP is, járták a falut, fenyegettek, volt akit megvertek, leszúrták a kutyáját, éjjel téglákkal verték be az ablakokat, gránátot dobtak az udvarba, üzeneteket hagytak a falakon, egy herkócai horvátot pedig a falu határában gyilkoltak meg. A telefonos fenyegetések mindennaposak voltak. A megfélemlített és elűzött horvátok házaiba Boszniából és Horvátországból érkezett szerb menekülteket költöztettek.
Nemcsak Herkócáról zavarták azonban ki a horvátokat, hanem hasonló eszközökkel Zalánkeménről (Slankamen), Galambócról (Golubac), Szávaszentdemeterről (Sremska Mitrovica), Rumáról, Šidről, Beškáról, Péterváradról és még sorolhatnánk. A most született hágai ítélet szerint viszont bizonyára csak túl érzékenyek voltak az ott élő horvátok, valamint magyarok, és azért hagyták ott két kezükkel épített házukat, vagyonukat és a virágoskertjüket. Nem azért, mert az anyákat azzal fenyegették, hogy szemük láttára ölik meg gyerekeiket.
A szomszédom még mindig kristálytisztán emlékszik azokra a szőrös és büdös önkéntes katonákra, akik a kilencvenes években a kaszárnyából meglógva az utcán, a házuk előtt iszogattak naphosszat. Épp a minap mesélte el a szomszéd asszony, hogyan küldték el akkor a tizenéves gyerekeiket a hármashatár közelébe a nagyszülőkhöz és milyen utasításokkal látták el őket, hogyan szökjenek át a magyar határon, ha a szüleik azt üzenik nekik innen Szabadkáról.
Szerbiában az etnikai tisztogatásért csak Ostoja Sibinčić, Herkóca átnevezője ellen indult eljárás, de őt is felmentették. A „humánus lakosságcsere” más gerjesztője ellen nem indult itthon eljárás. Egyetlen per sem zajlott azok ellen, akik elűzték polgártársaikat csak azért, mert más nemzetiségűek vagy más vallásúak voltak. Nem volt politikai akarat, sem a demokraták kormányzása alatt, sem Vučić uralma alatt, nem is csoda, hiszen mentorával, a csetnik vajdával együtt járták a boszniai frontot és buzdították a szerb katonákat. Most meg végképp nem lesz, miután Šešelj perében ilyen ítélet született, ami beláthatatlan következményekkel fog járni mind az elkövetkező választásokra nézve, mind a Horvátországgal való kapcsolatunkra, mind az egész régió jövőjére.
1992-ben Šešelj a köztársasági választásokat megelőzően a szerb parlamentben Milošević rendszerét kritizálva azt mondta, az akkori rendszer túl megengedő a horvátokkal szemben. Azt mondta, ha a Szerb Radikális Párt nyeri a választásokat, akkor nem bánnak kesztyűs kézzel a horvátokkal: „ahogy Tuđman elűzte a szerbeket, mi úgy fogjuk kiűzni a horvátokat”. A hágai törvényszék előtt ezt a beszédét kommentálva azt mondta, ez csak egy hipotetikus gondolat volt, „mint ellenzéki arról beszéltem, mi fog történni, ha hatalomra jutunk”. Vasárnap Vranjeban már be is jelentette Šešelj, hogy április 24-e után megalakítja az első radikális kormányt és rendet tesz a társadalmi élet minden területén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése