2016. június 17., péntek

Az Igazságügy-minisztérium azt állítja, hogy a titkos sírok feltárásának bizottsága befejezte a munkát, ami miatt létrehozták



Megtaláltak minden titkos sírhelyet
 
Belgrád Az 1944. szeptember 12. után megöltek titkos sírjai feltárásának állami bizottsága nem szűnt meg, hanem befejezte azt a munkát, ami miatt 2009-ben létrehozták és ennél fogva nincs szükség a további működésére – mondták a Danasnak az Igazságügy-minisztériumban.
„Slobodan Marković, a Bizottság elnöke 2016 februárjában átadta az Igazságügy-minisztériumnak a Bizottság munkájára vonatkozó végső jelentését (záradékait), megállapítva, hogy a Bizottság befejezte a munkáját, ami miatt nincs szükség a további működésére, és hogy a testület 2015 végén formálisan is megszűnt létezni. A Bizottságot, tehát, figyelembe véve ezt, nem szűntették meg, hanem mivel befejezte a munkáját, amit maga a Bizottság állapított meg, megszűntette a működését”, közölték az Igazságügy-minisztériumban.
A Minisztérium állítása szerint, minden adatot, amely a Bizottság internetes honlapján található, elküldenek a szerbiai levéltáraknak, hogy a bíróságok számára hozzáférhető legyen minden szükséges információ, amely lényes az általuk folytatott eljárásokban.   
„A Bizottság a munkáját függetlenül és önállóan végezte, az Igazságügy-minisztérium kötelezettsége volt, hogy adminisztratív támogatást biztosítson a Bizottság munkájához. Pontosabban, a Minisztérium a Bizottság elnökének ajánlására alkalmazott és fizetett egy személyt, aki segített a Bizottság tevékenységének megvalósításában”, mondják az Igazságügy-minisztériumban.
Az 1944. szeptember 12. után megöltek titkos sírjai feltárása állami bizottságának felállítására a szerb kormány 2009. július 9-i határozatával alapján került sor. A bizottság egyik tagja Slobodan Homen, az Igazságügy-minisztérium államtitkára volt, aki biztosította is az eszközöket a testület munkájához.
A bizottság azoknak a titkos síroknak a megtalálásának és megjelölésének feladatával lett létrehozva, amelyekben az 1944 szeptemberétől kivégzettek holttestei vannak, hogy elvégezze az összes sírhely felderítését és megjelölését, valamint hogy megállapítsa az 1944 szeptemberétől kivégzettek pontos számát.

                                                                                                         V. Jeremić

Danas, 2016. június 16. 7.

Fordította. Bozóki Antal
                                                                                                         
Kapcsolódó írás:
V. Jeremić: Komisija za tajne grobnice više ne postoji [Megszűnt a titkos sírok feltárására felállított bizottság]. Danas, 2016. június 15. 7., vagy

Megjegyzés:
A Danas c. belgrádi napilap írásai után, jó lenne tiszta vizet önteni a pohárba:
  1. Nyilvánosságra kellene hozni a Slobodan Marković, a Bizottság elnöke által – az idézett írások szerint – 2016 februárjában az Igazságügy-minisztériumnak átadott, a Bizottság munkájára vonatkozó végső jelentését (záradékait).
  2. Megválaszolni a kérdést, hogy valóban megtalálták az 1944. szeptember 12-e után megöltek minden titkos sírját? 
  3. Feltárásra kerültek ezek a sírhelyek, és hogy elkészül-e az áldozatok teljes névsora?
  4. Lesz-e illetékes, aki ezeket a kérdéseket megválaszolja, vagy újságíró, aki kikutatja?  
 Bozóki Antal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése