2016. június 23., csütörtök

FELÁLLT AZ ÚJ VAJDASÁGI KORMÁNY



 „Többé nincsenek ellentétek Újvidék és Belgrád között”[1]

A 120 tagú Tartományi Képviselőház június 20-án 81 szavazattal megválasztotta az új tartományi kormányt, 29-en ellene szavaztak, 2 képviselő pedig tartózkodott a voksolástól.
            Igor Mirovićot (Kruševac, 1968), a Szerb Haladó Párt (SNS) egyik vezetőjét (a kilencvenes években a Szerb Radikális Párt – SRP tisztséviselőjét), az új tartományi kormányfőt – „a statútumnak megfelelően” – Pásztor István képviselőházi elnök, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke javasolta a tisztségre. 
            A tartományi kormány 12 titkársága közül 8-at a SZHP tartott meg magának, egyet-egyet pedig a Szerb Szocialista Párt (SPS), a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a Szocialisták Mozgalma (PS) és a Szerbiai Szociáldemokrata Párt kapott (SDP). Nyilas Mihály, a VMSZ-t képviseletében, a kormány alelnöke, oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi tikár lett, vagyis megtartotta a korábbi (demokrata párti) kormányban betöltött tisztségét.  
            Mirović, az új kormány programját ismertetve, „kitért a nemzeti kisebbségeket érintő kormánypolitikára is. Hangsúlyozta, hogy a legkisebb faluban is szavatolni kell az anyanyelven történő oktatás lehetőségét, bármennyire is nehéz vagy nem kifizetődő is legyen az. A nemzeti közösségek a tartomány politikai egyensúlyának oszlopát képezik, közölte Mirović.[2]
            Erdély Lenke, a VMSZ francióvezetője „jól felépített programnak nevezte a hallotakat, s különösen fontosnak ítélte meg ... a nemzeti közösségekre vonatkozó kijelentéseket és a beruházás-serkentő terveket”.[3]
            Az új kormányfő, de a VMSZ frakcióvezetője sem  beszélt viszont arról, hogy a többségében nemzeti kisebbségek által lakott helységekben, mint például Bánátban, mikor kezd el a szerb állam valamit is befektetni a hatalmas munkanélküliség és elvándorlás csökkentése érdekében, hogyan és mikor valósul meg a tartományi közigazgatásban a nemzeti kisebbségek részarányos foglalkoztatása,  hogy a most elindult elekronikus közigazgatási ügyintézés hogyan és mikor fogja lehetővé tenni a nemzeti kisebbégi nyelvek egyenrangú használatát, mikor lehet magyar nyelvű (vagy legalább latin betűs) anyakönyvi kivonatot kapni például Nagybecskereken, vagy éppen Tordán?...

A Vajdasági Klub (VK) Mirović kormányfővé választása alkalmából közleményt adott ki:[4]
            – Három nappal az „ellentüntetés” után, amit a hatalom az elégedetlen polgárok ellen szervezett, a tartományi kormány elnökévé Igor Mirovićot választotta, azt az embert, aki több mint két és fél évtizede Vajdaság, mint többnemzetiségű és kultúrájú közösség ellen beszél és cselekszik.
            Megválasztása csak egy azok az események sorában, amelyek arról tanúskodnak, milyen hatósága lesz Vajdaság polgárainak az elkövetkező négy évben. A vajdasági kormány élére olyan ember került, aki a kilencvenes években, szemmel látható büszkeséggel, nyilvánosan – az Újvidéki Rádióban való vendégeskedése alkalmával, hangoztatta, hogy pártja nem lesz embertelen, „mint azok Horvátországban”, hanem minden nem szerbnek biztosít egy szendvicset és egyirányú ingyenes szállítást, hogy békésen elmenjenek a „szerb Vajdaságból”. Ugyanez az ember a politikai másként gondolkodókat kérdezte, miért nem viselnek fegyvert, ha már „beavatkoznak a politikába”, és büszkén mutogatta személyes fegyverét, amellyel a városban (1992-ben) a Városi Képviselő-testület alelnökeként járkált. A kilencvenes évektől számára Vajdaság többnyire csak „Észak-Szerbia”, illetve „északi szerb tartomány” volt, a tartomány autonómiájáért küzdők pedig „szeparatisták” és „Szerbia ellenségei”.        
            Igor Mirovićnak, kormányfővé való megválasztásával, lehetősége lesz, hogy az elképzeléseit gyakorlatra váltsa – olvasható Dr. Branislava Kostić, a VK elnök-asszonya által aláírt közleményben.
            – Ami miatt dilemmáink vannak, a tény, hogy az egyes vajdasági nemzeti közösségek hivatalos képviselői olyan könnyen elfelejtik a szendvicsekkel és az ingyenes egy irányba szállítással kapcsolatos fenyegetéseket, legitimitást adva ezzel nem csak az új hatalomnak, hanem személyesen Igor Mirovićnak is.
            Másrészt, amikor egy hatalom megszállóként viselkedik, a polgárok is úgy viselkednek. Innen a tiltakozások!  
            Az elmondottak miatt a Vajdasági Klub felhívja Vajdaság polgárait, hogy az aktuális Vajdasági hatalom iránt, Igor Mirovićtyal az élén, szó szerint és közvetlenül is úgy viselkedjen, ahogyan azt a hatalom megérdemli! Minden területen és minden lépéskor – olvasható a VK közleményének végén. 

Mirović bejelentette, hogy „az Újvidék és Belgrád, Vajdaság és a köztársasági hatalom közötti ellentétek periódusa ezennel véget ért, és egy új politikai korszak indul Vajdaságban”.
            Bekövetkezett az, ami az áprilisi választások előtt már nyilvánvaló volt: Vajdaság (is) teljesen az SZHP irányítása alá kerül. Hogy ez a politika mit jelent majd a gyakorlatban, rövidesen nem csak látni, hanem érezni is fogjuk. Legelőször, amikor a tartomány pénzeléséről és a hatásköreit érintő törvénnyel elfogadása kerül napirendre.  (Az új kormányfő már a megválasztása előtt azt nyilatkozta, hogy a Vajdasági Tudományos, Művészeti és Kulturális Akadémia VANUK megalakításáról hozott döntés nem fogja túlélni az SNS hatalomra kerülését. „Nyilvánvaló, hogy a VANUK megalakításával kapcsolatos döntés nagyon rövid életű lesz” – hangoztatta Mirović.[5]
A legutóbbi választások után a Vajdasági Magyar Szövetség – a megszerzett hat képviselői mandátum és a SZHP-vel kötött egyezsége alapján –, képviselőházi elnöki és egy tartományi alelnöki tisztségét kapott. A vajdasági magyarok pedig egy, a SRP-ből átvedlett nacionalista kormányban részesültek. Megérte?

Újvidék, 2016. június 23.
                                                                                                                        BOZÓKI Antal


[1] Virág Árpád. Magyar Szó, 2016. június 21. 1. és 5., vagy http://www.magyarszo.com/hu/3086/kozelet_politika/148574
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Igor Mirović izabran za Predsednika Vlade Vojvodine [Igor Mirovićot Vajdaság kormányfőjének választották]. http://vojvodjanskiklub.rs/, 2016. június 21.
[5] Az új tartományi hatalom rövidre zárja a VANUK történetét. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/20251/Az-uj-tartomanyi-hatalom-rovidre-zarja-a-VANUK-tortenetet.html, 2016. június 20. [15:54]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése