2016. június 24., péntek

Restauráció, teljes behódolás, súlytalan képviselet




Talán a fenti szavakkal lehetne leírni azt amit az elmúlt hetekben tapasztalhattunk  Délvidék szerte. A VMDK Hírmondójában már  figyelmeztettünk a délvidéki magyarságra hivatkozó szabadkai székhelyű párt kártékony tevékenységére. Amit ott és akkor leírtunk, most kezd beigazolódni.
Habár még nem fejeződött be a köztársasági hatalom teljes körű  felállása, már most lehet látni, hogy Szerbiában létrejött a teljes restauráció. A milosevityi idők nacionalistái, háborús bűnösök és  uszítók ismét közöttünk vannak. Egyre nyilvánvalóbb a Szerb Haladó Párt (SNS) és a régi mag, a Szerb Radikális Párt (SRS) kiegyezése, valamint Putyin befolyása a szerbiai kormány kialakításánál.
A kiegyezés azt eredményezte, hogy a hágai bíróság által körözött Vjerica Radeta a szerbiai képviselőház alelnöke lett, míg Vojislav  Šešelj a szerbiai titkosszolgálatokat és erőszak-szervezetek ellenőrzésére és irányítására hivatott parlamenti bizottság tagja lett. Rablóból pandúr.
Hogy van alku, az meglátszik más területeken is. Például abban ahogyan a radikálisok nekimennek a haladók ellenzékének, vagy abban ahogyan "beugranak" egy-egy törvény kiszavazásánál.
Az önkormányzatokban és városokban sok helyen együtt kormányoznak, osztozkodnak a tisztségeken és a közvállalatok irányításában.
Vučić moszkvai "magánlátogatását" követően egyre nyilvánvalóbb a szocialisták kormányzati szerepe. Ami még várat magára az a kormányzati szerep mértéke. De ez is hamarosan kiderül, hiszen július elejére van bejelentve a szerbiai kormány megválasztása.
Hol vannak itt a magyarok?
A délvidéki magyarokra hivatkozó szerb-magyar  párt is csatlakozott ehhez a díszes társasághoz. Teljes mellszélességgel odaálltak a szerb nacionalistákhoz, elfelejtvén mit is ígértek saját szavazóinak. Gond nélkül (másodszor) megszavazták a komoly korrupciós ügyekről elhíresült Maja Gojković asszonyt képviselőházi elnöknek, valamint a fent említett radikálisokat. A parlamenti munkájukat albán-magyar frakció keretében folytatják, gyorsan elfeledve azokat az időket amikor más magyar pártokat hasonló együttműködés kialakítása miatt  le "jumurdzsákoztak".
Mégis a hab, vagy a cseresznye azon a bizonyos torta tetején a radikálisokkal való együttműködés.
Apatin, Kúla, Zombor községekben  koalícióra léptek a Szerb Radikális Párttal,  a szabadkai székhelyű párt elnöke pedig a vajdasági parlament elnöki tisztségét úgy tölti be, hogy megkapta a radikálisok támogatását (is).
Az összes többi magyar többségű önkormányzatban ( Szabadka- Bácstopolya-Kishegyes-Magyarkanizsa- Zenta- Ada- Óbecse  vonalon) átengedték a kulcsfontosságú tisztségeket  haladópárti partnerüknek. Így ezekben az önkormányzatokban a valódi irányítás a számbeli politikai kisebbség kezében lesz.

Ennek a politikai alkunak az ára már meg is látszik.  Aleksandar Vučić Belgrádban, a sajtón keresztül, meghatározta mikor lesz az a tartományi képviselőházi ülés, amelyen megválasztják az új tartományi kormányt. Aleksandar Vučić személyesen jelölte (a törvények szerint ehhez nincsen joga, ez a mindenkori tartományi parlamenti elnök feladata! -sic! ) az új tartományi kormányfőt. Ez azt eredményezte, hogy a vajdasági parlament elnökének sebtében és megalázó módon kellett összehívnia a vajdasági képviselőház ülését.
Az ügyrend szerint ilyet csak akkor szoktak csinálni ha valami természetes csapás vagy egyéb katasztrófa éri a Vajdaságot.
A tartományi képviselők a kormányfő személyéről, az új vajdasági kormány tagjairól nem kaptak előzetes anyagot, még egy önéletrajzot sem. Mindenről ott a helyszínen szereztek tudomást.

Ha mindezt figyelembe vesszük és  ehhez hozzáadjuk azt a tapasztalatot, hogy a haladópárti rendreutasítást követően a vajdasági parlament elnöke nem igazán avatkozik saját munkájába, akkor felmerül a kérdés mire és kinek is jó ez a teljes behódolás?  Miért kell eltűrni ezt a megalázást? Azért a néhány tisztségért? Azokért az államtitkári/ tartományi titkári tisztségekért amik nem jelentenek semmit?  Az eddigiekkel sem tudtak felmutatni eredményt!

Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége

2016. június 24. [11:37]
www.vmdk.org.rs
hirmondo@vmdk.org.rs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése