(Fotó: SZRTV képernyőfotó)

Én ezt nem értem. De tényleg.
Azt írja az index.hu magyarországi hírportál, hogy „Szijjártó Péter megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy megjelenjenek olyan eseményeken, amelyet a román nemzeti ünnep alkalmából szerveztek.”
Ráadásul az index.hu a hvg.hu értesüléseire hivatkozik, mivel ez utóbbi megkérdezte a Külügyminisztériumot, és állítólag választ is kapott. A minisztériumi válasz szerint: Mivel a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején ezért a külgazdasági és külügyminiszter minden diplomatának és minden minisztériumi alkalmazottnak megtiltotta a román nemzeti ünnepségeken való részvételt.
Továbbra is az index.hu magyarázatát idézve, álljon itt, hogy mit is ünnepel Románia december 1-én: A románok december 1-jét annak az 1918-ban e napon megtartott gyulafehérvári nemzetgyűlésnek az emlékére ünneplik, amikor a magyarországi románokat képviselő 1228 küldött kinyilvánította szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – a Román Királysághoz csatlakozzon.
Tehát a magyarországi külügyminisztériumi (ennélfogva nyilván egyben: kormányzati) kinyilatkoztatott álláspont az, hogy Erdély Romániához való csatolásán magyar embereknek nincs mit ünnepelniük.
Ugyanakkor, egy héttel ezelőtt ünnepeltek Szerbiában is. A szerb nyelvű sajtó bőségesen és terjedelmesen beszámolt a november 25-én Újvidéken megrendezett díszülésről, amelyen Tomislav Nikolić államfő azt javasolta, hogy ez a nap – a román példához hasonlóan – legyen állami ünnep Szerbiában is. Indoklásában az államfő kifejtette, hogy „ez a nap ünnep Szerbia minden egyes polgára számára, mint ahogy az volt az elmúlt 98 év során is”, mint ahogy azt is, hogy „meggyőződése, hogy javaslata osztatlan támogatást fog élvezni”.
November 25. ugyanis szerbiai szövegkörnyezetben pontosan ugyanaz, mint december 1. romániai szövegkörnyezetben: 1918-ban ezen a napon hirdette ki a Nagy Nemzetgyűlés Bácska, Bánát és Baranya (azaz Vajdaság) egyesülését a Szerb Királysággal.
És ezen a díszülésen ott volt (például a közszolgálati televízió tudósítása szerint) a legnagyobb vajdasági magyar párt és érdekvédelmi szervezet, a VMSZ elnöke, Pásztor István is! Jó, az már mondjuk nem derül ki a tudósításokból, hogy például tapsolt-e az államfő beszéde közben, vagy végén, de mindenesetre ott volt, jelen volt.
Akkor most hogy van ez? Erdély Romániához való csatolásán a magyar kormány álláspontja szerint „magyar embernek nincs mit ünnepelni”, Vajdaság Szerbiához való csatolásán viszont a Fidesz vajdasági stratégiai partnere, a VMSZ szerint van?
Szóval nem, egyszerűen nem értem.
Most már csak abban bízhatok, hogy a Jó Reggelt Vajdaság! ezt majd szépen elmagyarázza nekem – és mindenkinek.