2017. február 25., szombat

A politikai kalandorokról

A politikai kalandorokról

Öntsünk tiszta vizet a pohárba. A VMSZ azért támogatja Aleksandar Vučić államfői jelölését, mert az a VMSZ érdeke. Ez nem közösségi érdek, nem magyar érdek, még csak nem is erkölcsi kötelessége a pártnak Vučićot támogatni az államfői versenyben. Ez csupán egy valamivel több mint 50 ezres támogatottsággal bíró magyar kisebbségi párt érdeke.
Ennek a pártnak 4 képviselője van a szerb parlamentben, illetve 4 államtitkára. Túl kevesen vannak ahhoz, hogy a 250 honatyából álló képviselő házban önállóan valamit tegyenek a közösség érdekében, így az egyetlen lehetőségük, ha csatlakoznak – ez esetben a hatalmi többséghez – valakikhez, hogy ott érvényesíteni tudják akaratukat.
Az emberek jó része, a magyar emberek jelentős része elégedetlen, egyre nehezebben tud megélni fizetéséből, a politika már nem érdekli őket, ,,az úgy is az lesz, amit ők akarnak” – féle hozzáállás, és az ,,én szavazatom úgysem számít’’— magatartás egyre erőteljesebb. Az elvándorlás fokozódik, a falvak elnéptelenednek, az emberek nem mernek vállalkozni, a közszféra sem vonzó már, hiszen ott is leépítések vannak, és a fizetéseket is csökkentették, a pártalapú foglalkoztatás talán most a legerőteljesebb.
A VMSZ pedig hárít. Hárít, amikor emberek keresik fel őket és számon kérik tőlük az elvándorlást, a rossz gazdaságot, a pártalapú foglalkoztatást. Ők ilyenkor csak vonogatják a vállukat, a leggyakoribb válaszuk: ,,Ez nem tartozik a hatáskörünkbe, ilyen az ország. Mi egy kis párt vagyunk’’.
Meggyőződésem, hogy ha a VMSZ ismerné a felelősség fogalmának valódi jelentését, akkor az elnökválasztáson nem azt az embert támogatná, aki ilyenné tette az országot. A Szerbiában uralkodó minden rosszért sokáig lehet az előző kormányt, a Soros- és külföldi bérenceket, meg még ki tudja kiket felelőssé tenni, de a tény az, hogy a Szerb Haladó Párt öt éve kormányozza ezt az országot. Öt éve minden felelőssség Vučić pártjáé. És csak a vak nem látja, hogy ez az ország azért tart ott ahol, mert dilettáns- áldiplomások, áldoktorok ,,kormányoznak”. A szándék lehet, hogy nemes, de az elmúlt évek bebizonyították, hogy teljesen alkalmatlanok.
A VMSZ ezeknek a szekerét tolja. És amikor Pásztor István azt mondja, hogy közösségi érdekből kell támogatni a haladókat, akkor tulajdonképpen a magyar közösség ellen követ el merényletet. Igen merényletet. Mert ahhoz, hogy az emberek, a fiatalok otthon érezzék magukat a szülőföldjükön nem Vučićra lenne szükségük. Olyan valakire, aki a leginkább felelős az ország minden nyomorúságáért.
Ma a politikai kalandor az, aki a Szerb Haladó Párt mellett teszi le a voksát, csak azért, hogy a saját kicsinyes érdekeit érvényesíteni tudja. Még öt év haladó „stabil kormányzás’’ és akkor valóban nem lesz már miről beszélni…
Barczai Dávid
 ,


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése