2017. február 23., csütörtök

Provokáció: Palicson utcát neveznek el Branislav Crnčević mélyszerb soviniszta íróról, a radikálisok volt tagjáról?!

a crncevic02A szabadkai városi képviselő-testület következő ülésén nagy valószínűség szerint megszavazza, hogy a palicsi Víkend-telep ezentúl Branislav Crnčević megboldogult író nevét viselje.
Az utcák elnevezésével foglalkozó szabadkai bizottság javaslatáról van szó, amelyet lelkesen támogatja a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság.
A kezdeményezés a Magyar és a Horvát Nemzeti Tanács elé (is) kerül. Kíváncsian várjuk, hogy az MNT milyen indoklással fogadja majd el ezt a katasztrofális javaslatot. A horvátok, akik nem a Szerb Haladó Párt talpnyalói, minden bizonnyal nemet mondanak az említet utcanév-valtoztatásra.
Két évvel ezelőtt a haladók egy esernyő alá akarták söpörni Szabadka város összes művelődési egyesületét, mégpedig Branislav Crnčević kultúrszövetség név alatt.
Ilija Maravić, a szabadkai haladók elnöke akkor azzal érvelt, hogy ez a megoldás azért lenne megfelelő, mert így biztosabb anyagi háttérrel rendelkeznének a hagyományos városi rendezvények és fesztiválok. Kijelentette, erről az ötletről már egyeztettek a VMSZ-el, a szocialistákkal és más kisebb pártokkal is, amelyek állítása szerint nem emeltek kifogást egy ilyen ernyőszervezet létrehozása ellen.
A VMSZ ezt a közleményében kikérte magának, nem értett egyet az akkori kezdeményezéssel. Azóta persze sok minden megváltozott. 
Vajon hogyan szavaznak majd a VMSZ tanácsnokai a szabadkai VKT néhány nap múlva sorra kerülő ülésén? Lenyomják-e (a haladókkal és a szocialistákkal együtt) a zömében magyarlakta Palics torkán Crnčević sötét szellemét? Vagy legalább ebben az esetben felemelik a hangjukat az itteni magyarok és horvátok újabb megaláztatása ellen?
Ki volt Branislav Crnčević?
A délvidéki Antalfalván született íróról, újságíróról és politikusról van szó, aki gyakran szónokolt a Nagy-Szerbiáról, előszeretettel alkalmazott háborús uszító retorikát.
Hírhedt barátja volt Slobodan Miloševićnek és Vojislav Šešeljnek. A Hágai Nemzetközi Törvényszék előtt védőbeszédet mondott Radovan Karadžić mellett. Először a Szerb Radikális Párt fanatikus tagja volt, majd részt vett annak bomlasztásában és a semmivel sem jobb Szerb Haladó Párt létrehozásában. Öt éve halt meg.
Az alapinformáció és a kép a subotica.com-tól származik, a többi adat és a vélemény nem
K. P.

Kapcsolódó írás:

SKUPŠTINA GRADA U PONEDELJAK O PREDLOGU DA BRANA CRNČEVIĆ DOBIJE ULICU NA PALIĆU

http://maglocistac.rs/skupstina-grada-u-ponedeljak-o-predlogu-da-brana-crncevic-dobije-ulicu-na-palicu/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése