2017. május 25., csütörtök

SEGÍTSENEK KIFIZETNI A HORRIBILIS ÖSSZEGŰ BÍRSÁGOT!

És ne feledjék: ma az Autonómia van a célkeresztben, holnap valaki más is lehet; valaki, aki saját fejével gondolkodik. Ez ellen csakis együttes fellépéssel harcolhatunk!

A szerbiai rezsim minden eszközt bevet annak érdekében, hogy ellehetetlenítse az Autonómia civil portál működését, ezért most arra kényszerülünk, hogy az Önök, olvasóink segítségét, anyagi támogatását kérjük, mert ez az egyetlen esélyünk a fennmaradásra.
A folyamatosan érkező halálos fenyegetések, a szennylapok lejárató hadjáratai, a rezsim magas rangú tisztségviselőinek hazug nyilatkozatai eddig is nehezítették a munkánkat, hiszen közellenségnek lettünk kikiáltva. Ám a Belgrádi Fellebbviteli Bíróság ítélete immár az Autonómia létét veszélyezteti. A nyilvánvalóan politikailag motivált döntés értelmében közel 400.000 dináros pénzbírságot kellene kifizetnünk egy értelmetlen magánvád alapján. A határidő május 30-a.
Az Autonómia civil portál a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének elektronikus hírközlő eszköze, melyet kizárólag projektekre megítélt céleszközökből tartunk fenn. Más szóval: az Autonómia kiadójának nincs olyan forrása, amelyből e horribilis összegű büntetést ki tudná fizetni. Ezért arra kérünk mindenkit, aki teheti, hogy segítsen ki bennünket támogatásával.

DINÁRBEFIZETÉS ESETÉN:
Címzett:
Nezavisno društvo novinara Vojvodine – NDNV
Zmaj Jovina 3/1, 21000 Novi Sad
A befizetés rendeltetése: – adomány
A dinár-alapú számla száma:
250-2060000665060-95

DEVIZABEFIZETÉS ESETÉN:
SWIFT – GIBARS22
IBAN – RS35340000001100602573
Nezavisno društvo novinara Vojvodine – NDNV,
Zmaj Jovina 3/1, 21000 Novi Sad, Serbia
Banka – ERSTE BANK AD Novi Sad,
Bulevar oslobođenja 5, 21000 Novi Sad, Serbia

Biztosítjuk Önöket, hogy az összes adományt ennek a büntetésnek a kifizetésére fordítjuk, és erről bizonyítékkal is szolgálunk majd. Biztosítjuk Önöket, hogy folytatjuk a kritikus, a szakma iránt elkötelezett, objektív tájékoztatást, rámutatunk a hatalomtartók tévedéseire, és feltárjuk a visszaéléseiket.
És ne feledjék: ma az Autonómia van a célkeresztben, holnap valaki más is lehet; valaki, aki saját fejével gondolkodik. Ez ellen csakis együttes fellépéssel harcolhatunk!
Az Autonómia – civil portál szerkesztősége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése