2017. június 14., szerda

EP: Elfogadták a Szerbiáról szóló határozatot, újabb tárgyalási fejezetek nyílhatnak meg


EP: Elfogadták a Szerbiáról szóló határozatot, újabb tárgyalási fejezetek nyílhatnak meg
A plenáris ülés résztvevői
Az Európai Parlament ma elfogadta a Szerbiáról szóló határozatot, amelyben üdvözlik Szerbia előrelépését és haladását az eurointegárció útján. A testület nagy többséggel fogadta el a határozatot, a jelenlévő 673 képviselőből 524 támogatta.
A nyugat-balkáni együttműködéssel megbízott parlamenti bizottság vezetője, Eduard Kukan üdvözölte a dokumentum elfogadását, egyúttal felszólította az Európai Uniót, hogy nyissa meg a csatlakozási tárgyalások újabb fejezetét Szerbiával, Belgrádot pedig arra biztatta, hogy tovább tevékenykedjen a jog uralmának megteremtéséért, s folytassa az e téren megkezdett reformokat.
Ulrike Lunacek, az Európai Parlament alelnöke és szerbiai jelentéstevője ugyancsak üdvözölte a Szerbiával kapcsolatos jelentés elfogadását és az Európai Bizottság bejelentését, miszerint további fejezeteket fog megnyitni Szerbia uniós csatlakozási tárgyalásaiban. Lunaček közleményében kiemelte, Szerbia jelentős előrelépést tette az EU által támasztott feltételek valóra váltásában, kiváltképp ami a piacgazdaság működését és a kis- és középvállalkozások helyzetét illeti, tudósít a Tanjug.

A szavazás eredménye: 524 igen, 70 nem és 79 tartózkodás


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése