2017. július 18., kedd

Immár nevetséges mellébeszélés

Pásztor: Idén döntenek Vajdaság pénzeléséről is

És jön a szokásos pásztori mellébeszélés: „tavaly augusztusban írták alá a koalíciós szerződést, amelyben szerepel a pénzelés kérdése is”. Csakhogy nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy a VMSZ legalább ennyit kért-e hűséges szolgálataiért.
A VMSZ elnöke a Večernje novostinak adott interjút:
Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke kijelentette, hogy még idén napirendre kellene kerülnie a Vajdaság pénzeléséről és hatásköreiről szóló törvénynek is, majd kiemelte, hogy ez alkotmányos kötelezettség, amellyel már hét-nyolc éve késlekednek.
Pásztor a Večernje novostinak elmondta: nincs jelentősége annak, hogy a törvényt a tartományi parlament vagy a köztársasági kormány kezdeményezi.
Ennek eddig semmi hírértéke nincs. De most jön a Večernje novosti valódi kérdése:
A Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség koalíciós szerződésében pontosították-e a törvény meghozatalának határidejét?
És jön a szokásos pásztori mellébeszélés: „tavaly augusztusban írták alá a koalíciós szerződést, amelyben szerepel a pénzelés kérdése is”. Csakhogy nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy a VMSZ legalább ennyit kért-e hűséges szolgálataiért. A „válaszból” természetesen kiderül, hogy nem kért az égvilágon semmit sem. Persze: nem kért a vajdaságiak, beleértve a vajdasági magyarok számára. Maguknak kérhettek: négy államtitkári helyet, például.
Az interjú további része már rutinos semmit mondás:
„Ez egy közös kötelezettség, amelyet 2017 végéig teljesítenünk kell, ezért remélem, hogy idén hozzákezdünk ehhez a munkához, és be is fejezzük”, hangsúlyozta Pásztor.
A tartományi házelnök hozzátette: fontos, hogy a törvény kidolgozásában a tartomány és a köztársaság is részt vegyen, mivel két, egymással szoros kapcsolatban álló törvényről van szó, vagyis a hatáskörökről és a pénzelésről szóló törvényről. Pásztor szerint a logika azt diktálja, hogy előbb a hatáskörök kérdését kell rendezni, és ez után lehet létrehozni a költségvetési keretet a törvényhozás tekintetében, írja a belgrádi lap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése